Nehezen szigorítható tovább a bevándorlás az Egyesült Államokban, hiszen aki állandó tartózkodási engedélyt kap, az szigorú nemzetbiztonsági ellenőrzésen esik át, aki pedig illegálisan tartózkodik az országban, nehezen kerül a hatóságok látókörébe - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorn
Egyes szakértők szerint a négypárti belga kormánykoalíció összeomlásával fenyegethet, ha a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adnak ki a jelenleg Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, mivel az ügy felboríthatja a kényes politikai egyensúlyt a kormánypártok között.
Folyamatban van egy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozó előkészítése az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének jövő heti csúcstalálkozóján - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Szerda óta komoly havazás érte el a Calgary környéki hegyeket, amely eddig körülbelül 50 cm havat hozott a Banff Nemzeti Park felsőbb régióiban. Hétvégén Kanada is csatlakozik azon szerencsés országok közé, ahol már megkezdődött a 2017/18-as síszezon, rögtön két síterep is kinyit.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Ausztráliában négy fiatalt és egy tizenévest, akik terrortámadást akartak elkövetni Új-Dél-Wales állam fővárosában, Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben - jelentette pénteken a helyi sajtó.
Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
Az etikett fontosságára figyelmeztették a másfél hetes ázsiai útra induló Donald Trump amerikai elnököt. Így például emlékeztették a szabadszájú politikust, hogy a kultúra fontos része, hogy a „partnerek megőrizhessék az arcukat”, azaz ne szégyenítsék meg őket nyilvánosan. Vajon diplomatikus lesz-e Trump?
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Ausztráliában négy fiatalt és egy tizenévest, akik terrortámadást akartak elkövetni Új-Dél-Wales állam fővárosában, Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben - jelentette pénteken a helyi sajtó.
Elhagyhatta a börtönt Santi Vila, a leváltott katalán kormány tagja, miután pénteken kifizette a bíróság által megállapított 50 ezer eurós (15,5 millió forint) óvadékot.
Folyamatban van egy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozó előkészítése az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének jövő heti csúcstalálkozóján - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
A magyar elvándorlás sajátosságai miatt akár a változás vesztesei is lehetnek a szigetországban élő magyarok – mondta a Portfoliónak adott interjújában Christian Moreh, a Southamptoni Egyetem kutatója.
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az Artpodgotovka elnevezésű, szélsőséges mozgalom egyik sejtjének tagjait, akik arra készültek, hogy a népi egység napján középületeket gyújtsanak fel zavargások kiprovokálásának céljából - közölte pénteken a testület társadalmi kapcsolatokért felelős osztálya.
Az olasz hatóságok lefoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy 50 millió euró (15,5 milliárd forint) értékű drogszállítmányát, amelyet a dzsihadisták szervezetük finanszírozására és harcosaik állóképességének növelésére szántak - közölte pénteken az olasz vámhatóság.

Drúz nemzetiségű izraeliek egy csoportja pénteken áttörte a Golán-fennsíkon lévő határt Szíria felé, hogy egy határ menti drúz falu segítségére siessenek, de az izraeli katonák visszahozták őket még mielőtt Szíriába értek volna - jelentette az izraeli közszolgálati rádió pénteken.

Ötvennégy éve tartják lázban a világot a John F. Kennedy (†46) meggyilkolásával kapcsolatos összeesküvés-elméletek. Számos teória kering a gyilkosok számáról és személyéről, valamint a lehetséges indítékokról is.
Csaknem nyolcszáz oldalas keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "törvénysértő módon jár el" azzal, hogy megengedi a helyi hatóságok számára a tüntetésekről való egyeztetés megtagadását.
Három floridai modell azzal vádolja a 62 éves Howard Rubint, hogy megerőszakolta és válogatott módon megkínozta őket. Az 1980-as évek óta házas férfi 2008 és 2015 között dolgozott Soros Györgynek: egyik befektetési alapjának igazgatója volt. Emellett közel 30 éven keresztül a Wall Streeten kereskedett.
A szíriai állami média megerősítette pénteken, hogy a kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot, amint azt már az előző este jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Elhagyhatta a börtönt Santi Vila, a leváltott katalán kormány tagja, miután pénteken kifizette a bíróság által megállapított 50 ezer eurós (15,5 millió forint) óvadékot.
Csaknem nyolcszáz oldalas keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "törvénysértő módon jár el" azzal, hogy megengedi a helyi hatóságok számára a tüntetésekről való egyeztetés megtagadását.
Végig azt akarták, hogy ne lehessen a függetlenségről szavazni, erre most kiírtak egy szavazást, ami gyakorlatilag erről fog szólni. És még készségesen kampányolnak is az ellenfeleik javára.