2017. november 30. csütörtök

nov. 30
11:36
Szijjártó: Az illegális bevándorlás kimeríthetetlen utánpótlással rendelkezik Afrikában (444.hu)
A magyar külügyminiszter az EU-Afrika csúcson is felmondta a kötelezőt.
nov. 30
11:36
Szijjártó Péter: a migrációnak kimeríthetetlen forrásai vannak Afrikában (USAracing)
Az illegális bevándorlás kimeríthetetlen utánpótlással rendelkezik Afrikában, és az ezt bátorító, bíztató uniós, brüsszeli politika teljes zsákutca, amely veszélyezteti Európa biztonságát – húzta alá az MTI-nek telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Abidjanból, ahol az EU-Afrika csúcstalálkozón képviseli a magyar korm
nov. 30
11:42
Végveszélybe kerülhet a döner: Ha még nem evett, próbálja ki, amíg lehet (ATV)
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner - írta csütörtökön a Bild című német lap.
nov. 30
11:54
Végveszélybe kerülhet a döner egy tervezett EU-s szabály miatt (hirado.hu)
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török étel, a döner – írta csütörtökön a Bild című német lap.
nov. 30
12:06
A dánok köszönik szépen, továbbra sem kérnek a migránskvótából (888.hu)
Inger Stojberg bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy a dán kormány továbbra is ellenáll az ENSZ kvótája által előírt migránsok befogadásának.
nov. 30
12:15
Észak-koreai válság – Az észak-koreai rezsim az Egyesült Államokat akarja elrettenteni (GazdaságPortál)
Csoma Mózes egyetemi docens, az ELTE koreai tanszékének vezetője szerint a legutóbbi interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátásával az észak-koreai rezsim az Egyesült Államokat akarja elrettenteni attól, hogy fegyvert alkalmazzon az ország ellen. Csoma Mózes az M1 aktuális csatornán csütörtökön hangsúlyozta: Phenjan tudja, hogy ha elsőként
nov. 30
12:21
Titokzatos üzenet érkezett a múltból: maga Jézus közvetítette az elhunyt pap szavait (Blikk)
Restaurátorok levelet találtak egy 300 éves Krisztus-szoborban.
nov. 30
12:21
Eldurvul a Brexit, százezrek válhatnak munkanélkülivé (Ripost)
Sötét korszak köszönt be Európában, ha Brüsszelnek és Theresa Mayéknek nem sikerül megegyezniük a brit EU-s kilépés részleteiről.
nov. 30
12:30
Az észt elnökség megreformálná a „dublini rendszert” (HírTV)
Nem lenne kötelező menekültkvóta az Európai Unió soros elnökségének javaslata szerint.
nov. 30
12:30
Megalakul a bevándorlásellenes cseh kormány (USAracing)
Az Európai Unió december közepén sorra kerülő csúcstalálkozóján már Andrej Babis fogja miniszterelnökként képviselni Csehországot, ugyanakkor az is bizonyos, hogy a populistának bélyegzett bevándorlásellenes politikus kénytelen lesz kisebbségben kormányozni.
nov. 30
12:33
Szíriai menekültek tanulnak bele a mezőgazdaságba (GazdaságPortál)
A huszonhat éves Sene már három éve egy konténervárosban él Törökország déli részén, mióta ő és családja elmenekültek hazájukból, Szíriából. Otthon már az egyetemi évek alatt is besegített családjának a gazdaságban. Tanári végzettséget szerzett, de az élet a konfliktus sújtotta Szíriában egyre veszélyesebb lett, így ő és családja a menekülés mellet
nov. 30
12:36
Trump bombát robbantott a Twitteren (888.hu)
Donald Trump egy brit "szélsőséges" csoport felvételeit osztotta meg a Twitteren, ami óriási felháborodást keltett az Egyesült Királyságban. Az amerikai elnök most reagált a kritikákra.
nov. 30
12:36
Durva dolgot talált lakásán a román belügyminiszter (ATV)
Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter - közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.
nov. 30
12:42
Az észak-koreai rezsim a túlélésre törekszik (hirado.hu)
Újabb sikeres rakétateszten van túl Észak-Korea. Minden eddiginél magasabbra, csaknem 4500 kilométeres magasságba lőttek fel egy ballisztikus rakétát. A nagyhatalmak megint elítélték a kísérletet, de ez eddig sem fékezte meg Kim Dzsongunt.
nov. 30
12:48
Igencsak megviselte Szlovákiát a havazás (Infostart)
Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül Szlovákiában a csütörtökre virradóra kezdődött erős havazás miatt, fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót is le kellett zárni.
nov. 30
12:48
Íme, az ember, aki lekapcsolta Donald Trump twitterét (444.hu)
A török származású német Bahtiyar Duysak külsősként dolgozott a Twitternek, és egészen november 3-ig nem adta jelét, hogy különösebben érdekelné a politika.
nov. 30
12:51
Tízezrek maradtak áram nélkül az erős havazás következtében Szlovákiában (GazdaságPortál)
Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül Szlovákiában a csütörtökre virradóra kezdődött erős havazás miatt, fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót is le kellett zárni. A kezdődő téli szezon első komolyabb havazása országszerte okozott közlekedési fennakadásokat, leginkább az ország nyugati és középső hegyvidékén voltak gondok, a
nov. 30
12:54
Az észt EU-elnökség javaslata értelmében nem lenne kötelező kvótarendszer (USAracing)
A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű áthelyezési kvótákat az Európai Unió soros észt elnöksége által a közös menekültügyi szabályozás reformjáról benyújtott javaslatok értelmében – jelentette csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál.
nov. 30
13:00
Az Iszlám Állam továbbra is fenyegetést jelent (hirado.hu)
Az úgynevezett kalifátus nemrégiben történt elvesztése ugyan megroppantja az Iszlám Államot (IÁ), de a szélsőségesek jelentette terrorfenyegetés nem ért véget – jelentette ki Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora. A belga uniós tisztviselő AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott kedden Törökországban, ahol a terrorell
nov. 30
13:06
Horvát államfő: Horvátország nem volt agresszor (hirado.hu)
A hágai Nemzetközi Törvényszék szerdán nem Horvátország és a horvát nép felett ítélkezett. Horvátország nem volt agresszor és a legtöbbet tett Bosznia-Hercegovina függetlenségéért – mondta csütörtökön Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő a Horvátország szempontjából kedvezőtlen ítélet, illetve egy vádlott horvát tábornok öngyilkossága miatt össz
nov. 30
13:18
Biztosan nőni fog a muszlimok aránya Európában a következő évtizedekben (444.hu)
A Pew tanulmánya szerint a bevándorlás mértékétől függően 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is elérheti az iszlám vallásúak aránya.
nov. 30
13:30
Lehallgatókészüléket talált otthonában a román belügyminiszter (Infostart)
Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter - közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.
nov. 30
13:30
Újraszerveződhet? Itt vetheti meg a lábát az Iszlám Állam (ATV)
Az úgynevezett kalifátus nemrégiben történt elvesztése ugyan megroppantja az Iszlám Államot (IÁ), de a szélsőségesek jelentette terrorfenyegetés nem ért véget - jelentette ki Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora.
nov. 30
13:30
Öngyilkossága volt a háborús bűnös rendező utolsó nagyjelenete (444.hu)
Slobodan Praljak a hágai Nemzetközi Törvényszéken, színpadias körülmények között húzott le egy fiola mérget. Utolsó szavaival is azt bizonygatta, ő nem háborús bűnös. De pontosan miért is ítélték 20 évre?
nov. 30
13:33
Óriásit hibáztak a Nemzeti Futballstadion tervezésénél (Blikk)
A drukkereknek tűnt fel: vannak olyan helyek a nézőtéren, ahonnan nem lehet látni a pályát.
nov. 30
13:51
Hátborzongató: 50 plasztikai műtéten esett át egy lány, hogy Angelina Jolie-ra hasonlítson - az eredmény ijesztő lett (Blikk)
Teherán - Egy iráni tinédzser mindenáron úgy akart kinézni, mint Angelina Jolie, ezért 50 plasztikai műtétet hajtottak végre rajta, azonban az eredmény hátborzongató lett.
nov. 30
13:54
Navracsics Tibor: az Erasmus+ növelte az európai elkötelezettség érzését (USAracing)
Az Erasmus+ program az európai egység mozgatórugójaként mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén növelte az európai elkötelezettség érzését – közölte Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Brüsszelben csütörtökön.
nov. 30
14:00
Eléri Amerikát az új phenjani rakéta (USAracing)
Minden eddiginél nagyobb teljesítményű interkontinentális rakétát tesztelt Észak-Korea szerda reggel, amellyel a hivatalos közlemény szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét. A már több tucat szankcióval sújtott ország szomszédai az eddiginél is határozottabb ellenintézkedéseket követelnek, Donald Trump amerikai elnök azt ígérte, ke
nov. 30
14:03
Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését (GazdaságPortál)
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács. Az elfogadott kompromisszumos egyezség értelmében az EU 2018-ban 160,1 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 144,7 milliárd euró lehet a tárgyév
nov. 30
14:06
Kik ők: úgy szaporodnak, mint a legyek és többen lesznek, mint az oroszok? (888.hu)
Megfejtés a cikk végén.
nov. 30
14:06
Az uniós tárgyalóasztalra került a drónok helyzete (ATV)
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság tárgyalói a drónok használatával összefüggésben a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró jogszabályok bevezetéséről egyeztek meg Brüsszelben csütörtökön.
nov. 30
14:21
Gránátokat robbantott fel egy bírósági tárgyalóteremben egy meggyilkolt férfi apja (GazdaságPortál)
Kézigránátokat robbantott fel egy gyilkosság áldozatául esett férfi apja az ügyet tárgyaló bírósági tárgyalótermében csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városában. A rendőrség közlése szerint az előzetes vizsgálat szerint a két kézigránátot felrobbantó férfi a helyszínen életét vesztette. Ezt később megerősítette Ha
nov. 30
14:27
Szívszorító: elhunyt a férfi, aki a jeges vödör-kihívást ihlette (Blikk)
Elhunyt Anthony Senerchia (46), aki miatt világhódító útjára indult az ice bucket challenge, azaz a jeges vödör-kihívás.
nov. 30
14:36
Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését (hirado.hu)
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.
nov. 30
14:48
Mélyül London és Peking kapcsolata (USAracing)
Miután Nagy-Britannia rövidesen elhagyja az Európai Uniót – a világ második legnagyobb gazdasági térségét –, érthető, hogy a szigetország fontosnak tartja egyéb irányú gazdasági kapcsolatai megerősítését. A tekintet értelemszerűen vetődik Kínára, amely már eddig is jelentős szerepet töltött be London kereskedelem- és beruházásfejlesztő politikájába
nov. 30
14:54
Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését (USAracing)
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.
nov. 30
15:00
Megdöbbentő adatok a nagy-britanniai bevándorlásról (Infostart)
Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.
nov. 30
15:00
Az USA törvényhozása hasba döfte a sajtószabadságot (USAracing)
Kezdjük a szokott kísérlettel az állandó kettősmérce érzékeltetésre. Mi történne, ha holnaptól minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtiltanák a belépést a magyar parlament épületébe olyan Budapesten élő vagy gyakran itt megforduló külföldi tudósítóknak, mint például Keno Verseck, Gregor Mayer, Florence La Bruyere, Bernhard Odehnal vagy Lili Ba
nov. 30
15:06
Amerikai feketék miatt elmaradhat idén a "fehér karácsony" (888.hu)
A Black Lives Matter nevű szervezet különleges haknival készül az idei karácsonyra.
nov. 30
15:18
Ferenc pápa határozott lépéseket vár a nemzetközi közösségtől a rohingjákért (hirado.hu)
Felszólította a pápa a nemzetközi közösségeket, hogy tegyenek határozott lépéseket a mianmari rohingják menekülését okozó politikai válság érdekében.
nov. 30
15:21
Botrány: megváltoztatták a Miatyánk legfontosabb sorát, hogy kell ezután imádkozni? (Blikk)
Alaposan megosztotta a Francia Katolikus Püspöki Konferencia intézkedése a hívőket.
nov. 30
15:21
Jelentősen csökken a nagy-britanniai bevándorlás (GazdaságPortál)
Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 230 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma
nov. 30
15:24
Ezért lehet drágább a síelés, mint a nyaralás (ATV)
A most kezdődő síszezonban a mentési és ellátási költségek fedezete miatt átlagosan 800 forint körüli napi díjjal kell számolnia az utasbiztosítást kötőknek azzal szemben, hogy a nyaralások idején egy európai útra átlagosan naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
nov. 30
15:36
Merkelisztán végveszélyben: betilthatják a dönert (888.hu)
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt a Nyugat-Berlinben és Németország-szerte sok helyen kapható török gyorsétel, a döner. Az a baj a dönerrel, hogy foszfáttal szennyeződik a készítése során.
nov. 30
15:42
Továbbra is nagy a terrorveszély Németországban (hirado.hu)
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat – mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter.
nov. 30
15:48
700 potenciális terrorista lófrál Németországban - mikor robban a bomba? (ATV)
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
nov. 30
15:48
Német belügyminiszter: továbbra is nagy a terrorveszély Németországban (USAracing)
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat – mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
nov. 30
16:00
Feltárták a terrorelhárítás hiányosságait (Infostart)
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
nov. 30
16:00
Ismét bíróság elé állnak a letartóztatott katalán kormánytagok (HírTV)
A politikusok maguk kérték, hogy vallomást tehessenek, miután a legfelső bíróság átvette ügyüket a központi büntetőbíróságtól.
nov. 30
16:06
Imám: az osztrák börtönök a szélsőséges iszlám táptalajai (888.hu)
Ramazan Demir osztrák imám újonnan megjelent könyvében arról ír, hogy egyre rosszabb a helyzet a börtönökben, mivel ott egyre többen térnek át a szélsőséges iszlámra.

Keresés