2017. november 30. csütörtök

nov. 30
3:21
Megszólalt a miskolci gyógyszertár tulajdonosa - Négy gyermek hűlt ki a rosszul kikevert gyógyszer miatt (Blikk)
Kórházba került négy gyerek, miután rossz hatóanyaggal kikevert kúpot kaptak egy helyi patikában. Információink szerint az elhibázott szer többek között kihűléses állapotot idézett elő a kicsiknél.
nov. 30
3:21
A szegénységben élők száma 800 ezerrel csökkent 2012 vége óta (GazdaságPortál)
A szegénységben élők száma 800 ezerrel csökkent 2012 vége óta, köszönhetően a foglalkoztatás és a közfoglalkoztatás bővítésének, a rezsicsökkentésnek és a devizaadósok megmentésére tett intézkedéseknek – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán
nov. 30
3:25
Alkoholt találtak a negyedikről kizuhant Panni (†3) vérében (Blikk)
Egyre több hajmeresztő részlet derül ki a negyedik emeleti ablakból kiesett Panni (†3) halálával kapcsolatban.
nov. 30
3:39
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 2017.11.29 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 29-én megtartott 48. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 2 (kettő) 3 (három) 5 (öt) 16 (tizenhat) 17 (tizenhét) 27 (huszonhét) 32 (harminckettő) Második számsorsolás: 10 (tíz) 14 (tizennégy) 22 (huszonkettő) 24 (huszonnégy) 25 (huszonöt) 29 (huszon
nov. 30
3:57
Ezt gondolják a helyiek arról, hogy a fideszes polgármester az EU-s támogatásból magának épített vadászházat (Blikk)
Bíróság elé áll a 35 millió forintos uniós támogatásból önmagának házat építő polgármester, Mondok József.
nov. 30
4:33
Az E.on felfüggeszti az ünnepekre a számlatartozások miatti kikapcsolásokat (GazdaságPortál)
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az E.on csoport felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat lakossági ügyfeleinél az ünnepi időszak alatt. A Nemzeti Közművek közölte: kiterjeszti a kikapcsolási moratóriumot az áramszolgáltatásra is. Az E.on szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a tartós számlafizetési gonddal küzdő cs
nov. 30
5:27
Vége a zsebbe fizetésnek (Alternatív Energia)
nov. 30
5:29
Benzinárpanaszok Tállainál (Alternatív Energia)
Záporoznak a humort se nélkülöző képviselői kérdések a NAV-elnökhöz.
nov. 30
5:31
Az EU-ban csökken a rezsi, nálunk nem (Alternatív Energia)
A horvátok már közel húsz százalékot vágtak.
nov. 30
6:03
Hiába a támogatás, tovább vonják a pénzt Kisteleken (HírTV)
Már régóta vonják a lakosoktól a csatornaberuházás költségeit, pedig a fejlesztés teljes támogatással készült el.
nov. 30
6:48
Rottyon az MSZP, elmaradhat a párt jövő szombatra tervezett kongresszusa (444.hu)
Értelme ugyanis nincs: nem született megállapodás sem a 106 egyéni induló személyéről, sem az országos listáról.
nov. 30
7:15
Brutális részletek: szadista pornóért rajongott a kelenföldi erőszakoló (Blikk)
- Sokkoló részletek derültek ki arról a fiatalról, aki brutális kegyetlenséggel megerőszakolt egy 17 éves lányt.
nov. 30
7:30
Walesa keményen ostorozza Orbánt (ATV)
Lech Walesa szerint Orbán Viktorék nem építeni, hanem rombolni akarnak. A volt lengyel államfő ezt a Heti Válasznak mondta.
nov. 30
7:33
Vészhelyzet a hó miatt: egy kamion és egy busz ragadt az úton Zirc és Akli között (Blikk)
Erre nem készültek: meredek emelkedőn akadt el a hóban egy kamion Zirc és Akli között szerda este. A jármű elállta az utat, így az utána érkező menetrend szerinti busz is az úton ragadt.
nov. 30
7:36
Alkoholt találtak a negyedikről kizuhant kislány vérében (ATV)
Alkoholt találtak annak a hároméves kislánynak a szervezetében, aki fél évvel ezelőtt zuhant ki a negyedik emeletről Kistarcsán – tudta meg a Blikk.
nov. 30
7:51
A kormány ismét lenyeli a kórházak tetemes adósságát (HírTV)
A Magyar Államkincstár adatai szerint az intézményeknek több mint 54 milliárdos tartozásuk van.
nov. 30
7:54
Emiatt mozdul nehezen a magyar (Infostart)
A fővárosban és a regionális központokban az utóbbi időszakban olyan magasra emelkedtek a lakásárak, illetve az albérleti díjak, hogy az már akadályozza a munkaerő mozgását - mondta a Magyar Nemzetnek Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezetője.
nov. 30
7:54
A TEK-et is bevetették: nemzetközi akcióban csaptak le a bűnözőkre (ATV)
Nemzetközi akcióban elfogtak három szíriai állampolgárt, és lefoglaltak csaknem százötvenmillió forint értékű készpénzt kedden - közölte honlapján csütörtök reggel a rendőrség.
nov. 30
8:00
Szigetvári: Kilógott a lóláb a fideszes polgármesternél (ATV)
Akkora lóláb lógott ki, hogy nehéz lett volna eltussolni – mondta Szigetvári Viktor az Egyenes Beszédben arra reagálva, hogy vádemelés történt az izsáki polgármester ellen, költségvetési csalás gyanújával.
nov. 30
8:06
Fordulat az erőszakkal vádolt mentőápolók ügyében (ATV)
Nem követtek el erőszakot azok a mentőápolók, akiket egy tizenöt éves lány vádolt meg egy éve – tudta meg a Blikk.
nov. 30
8:12
Az a bonyolult, izgalmas élet - Múzeum a Robert Koch Intézetben (Alternatív Energia)
A tárlatok december 1-én nyílnak meg Németország szövetségi szintű egészségügyi intézetében.
nov. 30
8:27
Csányi: A nemi szerv mutogatása nem egyenlő a nemi erőszakkal (Blikk)
- Csányi Vilmos szerint a szexuális bántalmazások azért is történhetnek meg, mert az emberek nem megfelelően állnak a szexhez.
nov. 30
9:03
Nemzetközi akcióban fogtak el szíriai bűnözőket Magyarországon - több mint 100 milliót foglaltak le (Blikk)
- Nemzetközi akcióban elfogtak három szíriai állampolgárt, és lefoglaltak csaknem százötvenmillió forint értékű készpénzt kedden - közölte honlapján csütörtök reggel a rendőrség.
nov. 30
9:12
Az igazságszolgáltatás vezetői a Parlamentben (ATV)
Az Országgyűlés ma hallgatja meg az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2016-os tevékenységéről.
nov. 30
9:12
Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki a negyedikről kizuhant kislány ügyében (Ripost)
A kislány vérében a rendőrség által kirendelt szakértő alkoholt talált...
nov. 30
9:14
Téli gumi nélkül súlyos összegeket bukhatunk (Ripost)
Az autósok fele még nyári gumival közlekedik, pedig megjött a téli idő. Sokan nem tudják: ha nyári vagy kopott téli gumi van az autón, nem csak az életüket, hanem a pénzüket is kockáztatják!
nov. 30
9:18
Hivatalos: Simicska Lajos a Jobbikra szavaz (Infostart)
A Jobbikra fog szavazni a jövő évi választásokon Simicska Lajos - árulta el az RTL Híradónak.
nov. 30
9:21
Nagyobbik rossz: elmaradhat az MSZP-kongresszus (HírTV)
A Magyar Nemzet úgy tudja, a párt országos vezetésében többen is úgy látják, nincs értelme megtartani a rendezvényt.
nov. 30
9:24
Trump kedvenc közvélemény-kutatója, Kellyanne Conway vezeti mostantól a harcot a fájdalomcsillapító-függőség ellen Amerikában (444.hu)
Drogügyi tapasztalata nincs neki, de az meg minek is egy ilyen pozícióhoz.
nov. 30
9:39
Ő az ország legerősebb tűzoltója: 192,5 kilót nyom ki fekve Kornél (Blikk)
A nagykanizsai Szabó Kornél nyerte az országos rendvédelmi szervek fekvenyomó bajnokságát.
nov. 30
9:39
Bakondi: Szó sincs a migráció megszűnéséről (hirado.hu)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint szó sincs a migráció megszűnéséről, bár a szíriai, iraki háborús övezetekből Európába érkezők száma csökken, többen jönnek Pakisztánból, Bangladesből és Fekete-Afrika sok országából.
nov. 30
9:41
Tuzson: Brüsszel folyamatosan erőlteti a Soros-tervet (hirado.hu)
Brüsszel folyamatosan erőlteti a Soros-terv végrehajtását, ami ellen a magyar kormánynak fel kell lépni – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtök reggel az M1 csatornán.
nov. 30
9:42
Mesterházy az Egyenes Beszédben mondta: lehet, hogy elmarad az MSZP kongresszusa (ATV)
Sajtóhírek szerint Molnár Gyula december 1-jén bejelenti, hogy megszületett a megállapodás az MSZP és a DK között. Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, „csodák még vannak.”
nov. 30
9:51
Momentum: A kormány abnormális módon viselkedik a civil társadalommal (HírTV)
Eddig körülbelül 20 ezer aláírás gyűlt össze a Momentum népszavazási kezdeményezéséhez, amely a civiltörvényt vonná vissza.
nov. 30
10:03
Brüsszel folyamatosan erőlteti a Soros-tervet (GazdaságPortál)
Brüsszel folyamatosan erőlteti a Soros-terv végrehajtását, ami ellen a magyar kormánynak fel kell lépni – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár szerint csak akkor lehet sikeresen fellépni ez ellen, ha a magyar emberek “összekapaszkodnak” és együtt lépnek előre.
nov. 30
10:15
Az AB megsemmisítette Handó Tünde integritási utasításának több pontját (hirado.hu)
Az Alkotmánybíróság (AB) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes – olvasható az AB honlapjára csütörtökön feltett közleményben.
nov. 30
10:15
Döbbenetes dolgokat árultak el a tinilányt megerőszakoló Patrikról (Ripost)
Patrik Kelenföldön egy kietlen részen erőszakolta meg a 17 éves Vivient, akinek csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.
nov. 30
10:15
Nyaralóhajókat indít a kormány milliárdokból (HírTV)
A Mahart Zrt. a feladatra a következő két évben 4,6 milliárd forintot kap.
nov. 30
10:15
Brókerbotrány – Öt gyanúsítottat hallgattak ki a Quaestor-ügyben (GazdaságPortál)
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A gyanúsítottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miat
nov. 30
10:17
Figyelmeztet az áramszolgáltató: Ha kaptál ilyen hívást, ne dőlj be (Ripost)
Sokan jelentkeztek szerkesztőségünkben saját történetükkel, miután a Ripost megírta: tízezreket rémítenek halálra a mobilos szívatással. Egy telefonos applikáció ugyanis arra ajánlkozik, hogy megtréfálja ismerősünket - csakhogy a tréfa nagyon rosszul is elsülhet!
nov. 30
10:18
Arcok 1956-ból - Sörös Imre (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Sörös Imrét mutatjuk be.
nov. 30
10:21
Blokkolták a szabad Tibetért tüntető férfi mobilját (HírTV)
Állítja a Tibetet Segítő Társaság elnöke, Hendrey Tibor.
nov. 30
10:30
Az MSZP tart saját kongresszusától? (Infostart)
Felmerült, hogy elmaradhat az MSZP december 9-ére, jövő szombatra tervezett kongresszusa – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni.
nov. 30
10:33
Figyelő: Rajthoz készen a baloldali indulók? (hirado.hu)
Szép csendben zajlik az MSZP és a DK háttértárgyalása az egyéni körzetekben közösen támogatott jelöltekről – írja a Figyelő. A cikk szerint vélhetően már megvannak a budapesti indulók, az újpesti DK-s jelölés miatt ki is lépett a szocialistáktól a mostani egyéni képviselőjük
nov. 30
10:35
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a Quaestor-ügyben (hirado.hu)
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
nov. 30
10:37
Itt követheti a Ház munkáját (hirado.hu)
Az Országgyűlés csütörtökön hallgatja meg az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az ügyészség 2016-os tevékenységéről. A nap további részében a nemzetiségek bizottságának két törvénymódosító javaslata kerül terítékre. A parlament jövő hétfőn, az uniós pénzek felhasználásáról szóló vitával fejezi be a
nov. 30
10:54
Brókerbotrány: Öt gyanúsítottat hallgattak ki (ATV)
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
nov. 30
10:54
Megjött a tél: országos havazás, fehérednek a sípályák (Síelők)
Szerda óta főként az ország északi részén, éjjel óta nyugaton is havazik, ma reggelre néhol már 20 cm hó is hullott. Havazik a Mátrában, Bükkben, Börzsönyben és a Bakonyban is. Fehérek a sípályák és folyamatosan gyarapodik a hómennyiség. Cikkünket és a hójelentéseket napközben is frissítjük!
nov. 30
10:57
Havazás - Több településen nincs áram (Alternatív Energia)
Csaknem 1800 fogyasztót érint az üzemzavar.
nov. 30
11:00
Az Ab megsemmisítette Handó Tünde több utasítását (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes - olvasható az Ab honlapján.

Keresés