Gyászolók, szimpatizánsok gyűlte össze Charlottesville-ben, azon a ponton, ahol a szélsőjobbos csoportok ellen tüntetők közé hajtott autójával egy 20 éves fiatalember, több tucat sebesültet és egy halálos áldozatot hátrahagyva maga után.
- A magyar felhasználók számára is elérhetővé teszi Marketplace szolgáltatását a Facebook. Ennek segítségével a közösségi oldal használói egyszerűen tudnak különböző árucikkeket vásárolni, vagy saját dolgaikat eladni. Világszinten mostanra mintegy 550 millió ember használja a Facebook különböző adásvételi csoportjait, és csak az Egyesült Államokban
A török hatóságok az elmúlt egy hétben 480 embert vettek őrizetbe annak gyanújával, hogy kapcsolatban állnak valamely Törökországban terrorszervezetnek tartott csoporttal - írta hétfői közleményében a török belügyminisztérium.
Olaszország visszaküldi diplomáciai képviseletének vezetőjét Egyiptomba több mint egy évvel azután, hogy tavaly áprilisban hazarendelte akkori nagykövetét, tiltakozásul egy Egyiptomban gyanús körülmények között elhunyt olasz doktorandusz halálával kapcsolatos nyomozás elégtelen eredménye miatt - számolt be hétfőn a Sky News Arabia hírtelevízió.
Több száz ember kénytelen volt elhagyni a lakhelyét az Athén közelében tomboló erdőtüzek miatt. Két ifjúsági tábort pedig kiürítettek. Közben Portugáliában már több uniós tagország is besegít az erdőtüzek oltásában. További részletek a videóban.
Kedden ül tárgyalóasztalhoz a három koalíciós pártelnök, hogy megoldást találjanak a Szlovákiában egy hete kirobbant kormányválságra. A háromoldalú egyeztetés múlt hét pénteken Robert Fico miniszterelnök betegsége miatt hiúsult meg, azóta csak találgatás folyik, és megy az üzengetés.
Egy nyolc éves kislány meghalt, többen megsérült a fővárostól keletre fekvő Sept-Sorts faluban a BBC szerint. Az étterem teraszára hajtó gépkocsi sofőrjét a hatóságok letartóztatták.