Betontömböket helyeztetett a német rendőrség szerdán a kölni dóm elé azután, hogy úgy értesült: iszlám terroristák támadást terveztek Barcelonában a keresztény építészet másik remekénél, a Sagrada Famíliánál, azaz a Szent Család-templomnál.
A barcelonai gázolásos merényletet követően egymás után zárják le az olaszországi városok központjait, betontömbökkel, kordonokkal és nagy méretű virágládákkal torlaszolva el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat, valamint műemlékeket.
Franciaországban újabb négy, növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett, belga és holland tojásokból készített tésztafajtát vontak ki a forgalomból - derül ki a francia agrártárca szerdán közzétett listájából.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokúról másodfokúra növelte a terrorkészültséget – jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány egy szerdai sajtótájékoztatón, Pozsonyban.
A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Mindössze két és fél hónapig nyomozott a rendőrség a brit nő drámája kapcsán. 2014 júliusában felfüggesztették a nyomozást, mert nem lehetett megállapítani, hogy ki az elkövető: ki miatt került tolószékbe a mogyoróallergiás Amy May Shad.
Holott nagyon is megcsinálta, már a 2012-es premiere is nagy siker lett, és a mai napig műsoron van. A hatóságok szerint azonban a darab sosem létezett.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter szerdai Twitter-üzeneteiben élesen támadta Sigmar Gabriel német, valamint Sebastian Kurz osztrák külügyminisztert.
Az ENSZ rasszizmus elleni küzdelemért felelős bizottsága első alkalommal figyelmeztette hivatalosan az Egyesült Államokat a közösségei közötti konfliktus veszélyére szerdán, sürgős cselekvésre szólítva fel Washingtont.
A francia nyomozók vizsgálják, hogy a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt tagjai miért jártak Párizsban és mit csináltak ott a támadások előtt - mondta szerdán Gérard Collomb francia belügyminiszter spanyol kollegájával, Juan Ignacio Zoidóval szerdán, a francia fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Líbia sürgős segítséget vár az Európai Uniótól a földközi-tengeri menekülthullám feltartóztatásában - mondta az észak-afrikai ország nemzetközileg elismert egységkormányának miniszterelnöke a The Times című újságnak.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot a közép-líbiai Dzsufra tartományban, és lefejeztek 11 embert, köztük a Líbia keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) 9 katonáját – jelentette be szerdán az LNH szóvivője.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap ismerteti szerdán.
Európának meg kell védenie polgárait - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az ausztriai Salzburgban, és a szociális dömping elleni küzdelem, az adóharmonizáció, valamint az euróövezet saját költségvetésének fontosságáról beszélt, miután találkozott Christian Kern osztrák kancellárral szerdán.
Hatodik századból származó, görög feliratos bizánci mozaikpadlót azonosítottak Jeruzsálem óvárosának damaszkuszi kapujánál a régészek - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.
Elsüllyedt egy hajó 70 utassal a fedélzetén szerdára virradóra Észak-Brazíliában, a Xingu folyón, legalább heten életüket vesztették és 38 embert eltűntként tartanak számon - közölték helyi hatóságok.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább 37 harcosával végeztek az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásai az iraki kormányerők és a velük szövetséges síita milíciák által ostromlott észak-iraki Tell-Áfár városában és környékén.
Egy brit testvérpár tagjai félévszázad után láthatta egymást először, ám alig pár nap adatott meg nekik, hogy egymással lehessenek. Két héttel a nagy találkozás után egyikőjük tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Rengetegen támadják azokat a wiltshirei tűzoltókat, akik kolbászként fogyasztották el a korábban általuk megmentett malacokat, és erről egy vidám posztot is közzétettek Facebookon.
Az Európai Unióban Dániában a legmagasabb a hús ára - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt, 2016-ra vonatkozó adataiból.
Az uniós menekültelosztási rendszer rossz, súlyosbítja a migrációs válságot, sérti a tagállamok hatáskörét – szögezte le Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter, összefoglalva azt a választ, amelyet Brüsszelbe továbbítanak a kvótaügyben zajló kötelezettségszegési eljárás keretében.
London - Suleiman Abdirizak (42) orális szexre kényszerítette utasát amikor még Uber sofőrként dolgozott - a hölgy azonban találékonyan figyelmeztette támadóját arról, hogy HIV-fertőzött. Természetesen nem az.
A rotterdami Club Maassilo nevű szórakozóhely vezetése a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a rendőrség utasítására a kaliforniai Allah-Las nevű zenekar szerda estére tervezett fellépését le kellett mondani terrorfenyegetés miatt.
Egyelőre nem világos, miért fulladt bele az úszómedencébe Mirgajasz Sirinszkij nagykövet, de a kartúmi rendőrség szóvivője szerint a diplomata magas vérnyomással küzdött. A szudáni külügyminisztérium részvétét fejezte ki az Orosz Föderációnak a nagykövet elvesztéséért. (Reuters)
Az arab olajmonarchia tavaly januárban hívta vissza a teheráni nagykövetét, követve ezzel az akkor teljes egészében Szaúd-Arábia által diktált Irán-ellenes irányvonalat. A nagykövet visszaküldése újabb jele annak, hogy Katar az Arab-félsziget államai közül a legbékülékenyebb Iránnal szemben. Éppen ez az, ami idegesíti Szaúd-Arábiát. (Reuters)