Az elnök már korábban is jelezte, hogy nem szívesen mentené fel az igazságügyi miniszterhelyettest, de most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad.
Magyarország pedig „letette az asztalra a megoldási javaslatát, hiszen kezdetektől fogva a külső határok védelmét és a schengeni rendszer tiszteletben tartását tűztük ki célul.
Az Andrej Babiš miniszterelnök vezette ANO mozgalom megnyerte a cseh régiókat, de elveszítette Prágát – állítja egybehangzóan a hétfői cseh sajtó a hétvégi helyi önkormányzati választás eredményeit értékelve.
Akár ötezer halottja is lehet a szeptember végi földrengésnek Indonézia déli részén. Az áldozatok száma már most a kétezret közelíti, de az elzárt területekre nagyon nehezen jut el a segítség. A hatóságok három nap múlva lezárják a keresést. Attól kezdve az eltűnteket halottnak tekintik. Részletek a videóban.
Börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki lefilmezte magát amint szexuális kapcsolatot létesít egy tehénnel, majd análisan közösült egy miniatűr lóval.
Erre nincsenek szavak! A hosszú, fehér limuzinban szülinapi bulira igyekvő 17 fős társaság utazott és két ember állt a lejtő aljában, az útkereszteződés utáni kávézónál. Másodpercekkel később pedig a sofőr Scott Lisinicchiával (†53) együtt mind a húszan szörnyethaltak a New York állambeli kisvárosban.
Kaliforniában egy klinikán újabb szintet lépett a tudomány: innentől bárki még azelőtt eldöntheti, milyen színű legyen születendő gyermeke szemének színe, hogy az megfogant volna.
Az elmúlt 14 hónapban már összesen négy újságírót gyilkoltak meg Európában. Legutóbb egy 30 éves bolgár újságírónővel végeztek brutálisan egy bolgár kisvárosban. A nő uniós támogatások elsikkasztásának a feltárásán dolgozott utolsó napjaiban. A belügyminiszter szerint egyelőre nem lehet kizárni semmilyen forgatókönyvet a gyilkossággal kapcsolatban.
Donald Trump egyik kampánytanácsadója, Rick Gates a 2016-os elnökválasztási folyamat idején egy izraeli céggel egyeztetett az előválasztás befolyásolásáról Trump javára, egyebek közt a közösségi média manipulálásával – írta a The New York Times amerikai lap internetes felületén hétfőn.
Hivatalosan is átvette a Nemzetközi Migrációs Szervezet irányítását António Vitorino, így az ENSZ égisze alatt működő valamennyi migrációs szervezet élére európai diplomata került.
Legalább tíz, de akár húsz fiatal nővel, főként egyedülálló édesanyával végezhetett az a páros, akiket a hétvégén vettek őrizetbe Mexikóban – írta a BBC.
Legalább tíz, de akár húsz fiatal nővel, főként egyedülálló édesanyával végezhetett az a páros, akiket a hétvégén vettek őrizetbe Mexikóban – írta a BBC.
Nemzetközi gyakorlaton vesz részt a Terrorelhárítási Központ (TEK). A szerdán kezdődő kiképzés több nemzetet érint, a TEK munkatársai Szlovákiában gyakorlatoznak majd - mondta Hajdu János, a központ főigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Másfél héttel az országnév megváltoztatásáról szóló érvénytelen macedóniai népszavazás után alkotmánymódosítást kezdeményezett a szkopjei kormány, és amennyiben a javaslat a parlamentben a kétharmados támogatottságot kap, a nyugat-balkáni országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni - jelentette kedden a helyi média.