Beismerő vallomást tett a korábban ricinesnek vélt leveleknek a Fehér Házba és a Pentagonba küldésével gyanúsított férfi, akit szerdán tartóztattak le az Egyesült Államok középnyugati Utah államában - tudatta csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium. A levelekről időközben kiderült, hogy nem mérgező ricinusmagokat tartalmaztak.
Az orosz elnök és a kormány is támogatja az ötletet, hogy a cégek más valutában számolják el dollártranzakcióikat, de a gazdasági szakemberek szerint nem lesz ezt olyan könnyű meglépni.
Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen csütörtökön a Zágráb megyei bíróságon.
A bűnügy még a Straight Outta Compton című film forgatása idején történt, 2015-ben. A kultikus Death Row Records alapítója két férfival találkozott egy gyorsétterem parkolójában.
Oroszország kirovi régiójában történt a bűncselekmény, a gyanúsítottak egyik tagja csak 12 éves. Állítólag azért ölték meg a férfit, mert összevitatkoztak, és azért kóstolták meg a húsát és az agyát, mert éhesek voltak.
Tizenöt év börtönbüntetésre ítélte egy dél-koreai bíróság pénteken az ország volt elnökét, Ri Mjong Bakot, akit egyebek mellett vesztegetés, sikkasztás és hatalommal való visszaélés miatt fogtak perbe.
Több mint ezer eltűntje lehet az indonéziai Celebesz (Sulawesi) nyugati felét megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak - közölte becslését pénteken a helyi katasztrófavédelem, amely szerint 1500-nál is több a halottak száma.
Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság - jelentették be pénteken Oslóban.
Az azeri nemzeti bank volt elnöke 14 éven át sikkasztott, felesége pedig Londonban veri el a tisztára mosott pénzt. Egy új rendelet segítségével a brit hatóságok most elvehetik a vagyont, amit Angliába menekített.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát, és együtt fognak dolgozni az Európai Unió fórumain az autóipart érintő szabályozások kedvezőbbé tétele érdekében.
Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság - jelentették be Oslóban.
Nyugati országok egy csoportja hevesen bírálta Oroszoszágot a neki tulajdonított kibertámadásokért. A holland hatóságok most közölték, hogy fél évvel ezelőtt meghiúsították, hogy orosz ügynökök bejussanak a vegyifegyvereket ellenőrző nemzetközi szervezet rendszerébe, majd hét embert kiutasítottak.
Az izraeli kabinet tagjaival tárgyalt tegnap Jeruzsálemben a német kancellár, ám a kapcsolatok szorosabbra fűzése nyomán tervezett találkozón megannyi vitás kérdés is terítékre került.
Nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről - közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A MoveOn.org központi szerepet tölt be a Kavanaugh kinevezése elleni kampányban. A csoportot Soros Györgyön kívül a Tides Foundation nevű baloldali szervezet is pénzeli.
Nagy-Britannia és Hollandia után Németország kormánya is kibertámadásokkal vádolja az orosz vezetést. Steffen Seibert német kormányszóvivő pénteki nyilatkozata szerint csaknem teljesen biztos, hogy Moszkva megbízásából indultak a hazája ellen az utóbbi években intézett informatikai támadások.
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyezségének részletein csaknem négymillió alacsony képzettségű brit megélhetése is múlhat. Theresa May brit miniszterelnök mindenesetre keménynek látszik, Donald Tusk ET-elnök viszont bízik a leendő vámmentességben.