Donald Trump amerikai elnök szankciókat tervez azon országok ellen, amelyek nem fogadják be az Egyesült Államokból kitoloncolni szándékozott állampolgáraikat.
Fegyvert fogott az edzésen edzőjére egy argentin labdarúgó, így jelezte, hogy elégedetlen, mert nem került be a kezdőcsapatba. A tréner az incidens után lemondott, a futballista ellen eljárást indított a rendőrség.
Átfogó hadműveletet indított szombaton az iraki hadsereg a nyugati Anbár tartományban, hogy teljesen megtisztítsa a sivatagos területet az Iszlám Állam terrorszervezet még hátramaradt harcosaitól az iraki-szaúdi határ mentén.

Vád alá helyezték, valamint előzetes letartóztatásba került péntek este Párizsban Tariq Ramadan, az egyik legismertebb iszlámszakértő és teológus, akit két nő tavaly októberben nemi erőszakkal vádolt meg.
Extravagáns építészeti stílus terjed világszerte. Az úgynevezett mimetikus építészet lényege, hogy ha ránézünk egy épületre, akkor rögtön lássuk, kik dolgoznak benne, és milyen szolgáltatást tudnak számunkra nyújtani.
Autóból nyitott tüzet egy férfi a járókelőkre az olasz Macerata városában. Egyes hírek négy, míg máshol hét sérültről szólnak. A BBC a rendőrség információi alapján arról számolt be, hogy az összes sérült külföldi, van, ahol fekete bevándorlókként említik őket.
Rekordmennyiségű, majdnem 4 ezer fegyvert, vagy annak minősülő tiltott tárgyat foglaltak le tavaly az Egyesült Államok repülőterein a Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) szakemberei az utasbiztonsági ellenőrzés során.
Péntek délután 13:50-kor egy 56 éves helyi lakos a fiával és annak barátjával síelt a karintiai Nassfeld síterepén. Mindhárman a Trogkofel pályán csúsztak lefelé, amikor az édesapa letért a pályától balra található területre, pályán kívüli síelésre. Itt egy lavinát indított el, amelybe a helyszínen belehalt.
Egy biztonsági kamera felvételein látható, ahogy egy utcán az 51 éves Ashwin Daudia egy bőröndben húzza maga után felesége holtestét, miután megfojtotta a nő sálával
Egy szíriai ellenzéki csoport az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban lelőtt egy Szu-25 típusú orosz csatarepülőgépet, és foglyul ejtette annak pilótáját - közölte szombaton egy helyi felkelőparancsnok és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Magyar bronzérmest avattak a karatésok Szocsiban zajló korosztályos Európa-bajnokságán szombaton: a második versenynapon Nguyen An állhatott fel a dobogó alsó fokára.
Egy szíriai ellenzéki csoport az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban lelőtt egy Szu-25 típusú orosz csatarepülőgépet, és foglyul ejtette annak pilótáját - közölte szombaton egy helyi felkelőparancsnok és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Rekordmennyiségű, majdnem 4 ezer fegyvert, vagy annak minősülő tiltott tárgyat foglaltak le tavaly az Egyesült Államok repülőterein a Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) szakemberei az utasbiztonsági ellenőrzés során.
Németország történelmi felelősségét hangsúlyozta az elmúlt napokban sokat bírált, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító lengyel jogszabály kapcsán Sigmar Gabriel német külügyminiszter.