Határozottan tiltakozott vasárnap Peking amiatt, hogy az Egyesült Államok új nukleáris doktrínájában kínai atomfenyegetéssel számol, és hidegháborús mentalitást követve atomarzenálja túlzott növelésével vádolja az országot.
A 23 éves Samuel Moss csónakjából kifogyott az üzemanyag. Az első 12 napban még legalább chipse volt, de aztán egy hullám elmosta szegényes készleteit.
Kijátszotta a nemzetközi szankciókat Észak-Korea, és tavaly 200 millió dollár értékben exportált tiltólistán lévő termékeket. Az ENSZ szerint Phenjan még rakétákat is eladott Szíriának. Közben Washingtonban bejelentették, hogy modernizálják az amerikai atomarzenált. A Pentagon Észak-Koreát súlyos fenyegetésnek tartja.
Gyerek is van az áldozataik között. A török határőrök a jogvédők szerint gyakran már akkor tüzet nyitnak a menekültekre, amikor azok még a határ szíriai oldalán vannak.
A flottájuk egyik újabb hajóján, a Hajang Sanon bukkant fel a különös szerkezet. Az amerikai haditengerészet is kísérletezett railgunnal, de úgy tűnik, hogy letettek róla.
Állítólag menekülő civileket bombázott a Szíriában lelőtt orosz Szu-25-ös, mielőtt a dzsihadisták föld-levegő rakétával lelőtték. A pilóta katapultált, s az első hírek szerint fogságba esett, de mint utóbb kiderült, nem így történt...
Ismeretlenek vasárnap hajnalban gyúlékony folyadékot tartalmazó palackot dobtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájának épületére Ungvár belvárosában, a megyei rendvédelmi szervek azonnal reagáltak az esetre.
Hat év óta az első misét tartották meg szombaton a Szűz Máriáról elnevezett, háború dúlta Deir ez-Zór-i szír ortodox templomban, az ország keleti részén.
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Mahmúd Abbász elnök vezette végrehajtó bizottsága felszólította szombati tanácskozásán a palesztin kormányt, hogy azonnal készítsen terveket a kapcsolatok megszakítására Izraellel minden szinten.
Tom Bradyt, a magyar idő szerint hétfőn 0.30 órakor kezdődő Super Bowlban résztvevő New England Patriots irányítóját választották a profi amerikaifutball-liga (NFL) mostani szezonjának legértékesebb játékosává (MVP).
Elfogta az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet "tájékoztatási miniszterét" a török rendőrség Ankarában - jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.
Török hadsereg - kurdok: 13-932... ennyi az arány: 13 török katona halt meg a kurd YPG elleni hadműveletben, a török hadsereg pedig 932 kurd katonát "tett ártalmatlanná" - ahogy a törökök fogalmaznak, de ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy megölték őket...
A török haderő nyolc katonát vesztett egy nap leforgása alatt a szíriai Afrín kerületet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen indított hadműveletben - számolt be a Sözcü török ellenzéki napilap vasárnap.
Rebecca Henschke kiposztolt egy képet, amin állítása szerint az éhező pápua gyerekeknek szánt cukros üdítők és sütemények vannak. Az indonéz hadsereg szerint a junk food nem segélyszállítmány volt.
A brit belügyminiszter szerint "helyénvaló", hogy London különbséget akar tenni a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után tervezett átmeneti időszakban Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési jogosultságai között.
A brit belügyminiszter szerint "helyénvaló", hogy London különbséget akar tenni a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után tervezett átmeneti időszakban Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési jogosultságai között.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium elítéli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári épülete elleni támadást - közölta a tárca vasárnap az MTI-vel.
Tízezrek tüntettek vasárnap az athéni parlament előtt, mert nem szeretnék, hogy Görögország engedjen a szomszédos Macedóniának a lassan húsz éve tartó névvita lezárása érdekében.
Ausztrália - Egy fiatal plus-size modell most lerántotta a leplet a hazugságokról, és mindenki figyelmét felhívta arra, hogy a lányokról készült fotók nem tükrözik a valóságot a legtöbb esetben.
A dzsihadisták szerint civileket bombázott az az orosz katonai repülőgép, amit tegnap lőttek le, vállról indítható rakétával Szíriában. Moszkva viszont azt állítja a Szuhoj terroristákkal vette fel a harcot. A gép pilótája katapultált, de a szíriai lázadók lelőtték. További részletek a videóban.
Nem sikerült minden nézeteltérést rendezni, így hétfőn folytatódnak a koalíciós tárgyalások az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Martin Schulz elnöksége alatt álló Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között.