Ellopták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót (mintegy 340 millió forintot) érő üveg vodkáját egy koppenhágai gyűjteményből - jelentette a The Local.dk hírportál.
Orkán és havazás érte el az Alpok országait az utóbbi órákban. Ami a hegyeket és a síelést illeti, sok helyen leálltak az ülőliftek. Vannak olyan síterepek, amelyek most teljesen bezártak, máshol szinte óránként változik, hogy melyik lift üzemel. És vannak olyan síterepek, amelyek boldogan újságolják el, hogy náluk minden lift megy...
Szöul magas szintű tárgyalásokat helyezett kilátásba Phenjannal annak érdekében, hogy az észak-koreai sportolók is részt vehessenek a februári phjongcshangi téli olimpián.
Megfellebbezte szerdán Alekszej Navalnij az orosz legfelsőbb bíróság múlt heti határozatát, amelynek értelmében a testület helybenhagyta a Központi Választási Bizottságnak (CIK) azt a döntését, hogy az ellenzéki politikus nem indulhat a március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson - tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget Ivan Zsdanov, N
Öngyilkos merénylő robbantott szerdán egy északkelet-nigériai város mecsetében, a merényletben tizenegy ember és a támadó is meghalt, többen megsebesültek – közölték a hatóságok.
Norvégiában tavaly 158 ezer új autót helyeztek forgalomba, 2,6 százalékkal többet, mint 2016-ban. A forgalomba helyezett autók száma tavaly volt a harmadik legmagasabb az ország történetében az 1985-ös 159 ezer és az 1986-os 167 ezer után.
A közép-európai gazdasági modellek működnek, a térség országai stabilizáló szerepet játszanak az Európai Unióban, ezért ennek megfelelő súllyal szeretnének beleszólni az unió ügyeibe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Most, hogy Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból, Brüsszel arra készül, hogy alaposan megnövelje a tagállamok hozzájárulását a közös költségvetéshez a 2020-as években – ugyanis a bizottság szerint csak így lehet fenntartani a brexit utáni EU hosszú távú büdzséjének a szintjét, illetve megfelelni az extra politikai kívánalmaknak.
Az izraeli hatóságok szerdán bejelentették, hogy az országban tartózkodó csaknem 40 ezer illegális bevándorlónak távoznia kell, s ha ellenszegülnek, börtönbe kerülnek.
Marosvásárhely polgármestere január elsejei hatállyal leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát.
Hajlemariam Deszalegn etióp miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy szabadon engedik a politikai foglyokat, és bezáratják a fogolytábort, amelyben jelenleg fogva tartják őket, hogy „szélesítsék a demokratikus teret mindenki számára”.
Nem Irán ellenségei robbantották ki az országban lassan egy hete folyó kormányellenes tüntetés-hullámot az Egyesült Államok szerint. Az iráni vezetés viszont külföldi befolyást sejt a rezsimet kritizáló demonstrációk hátterében. Az elmúlt hat nap alatt huszonkét tüntető halt meg. A rendőrök könnygázzal és vízágyúval lépnek fel ellenük.
Marosvásárhely polgármestere január elsejétől leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát.
Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét szerdán közölte, hogy felszámolt egy - a gyanúja szerint - iráni hírszerzők által egy Dél-Afrikában élő palesztinon keresztül toborzott és irányított palesztin fegyveres sejtet.
Huszonöt év után először született jegesmedvebocs brit földön, a skóciai Kincraigben lévő felföldi vadállatparkban karácsony előtt észlelték a gondozók a nőstény Victoria kölykének megszületését - jelentette be szerdán a skóciai királyi állattani társaság.
Az egykori elnöki tanácsadó keményen nekiment az elnök legközvetlenebb környezetének. Szerinte a nyomozók úgy fogják összetörni Trump Jr.-t, mint egy tojást.
Egy ember meghalt és 15 megsérült szerdán Franciaországban az óránként több mint 160 kilométeres széllökésekkel járó heves viharok következtében - jelentették a helyi hatóságok. A szél fákat és villanypóznáka döntött ki, többfelé áradások alakultak ki. Több százezer háztartás maradt áram nélkül. Spanyolországban két embert sodort a tengerbe egy hul
Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét szerdán közölte, hogy felszámolt egy – a gyanúja szerint – iráni hírszerzők által egy Dél-Afrikában élő palesztinon keresztül toborzott és irányított palesztin fegyveres sejtet.
A Politico című lap felmérése szerint az iráni tüntetések lehetőséget teremthetnek arra, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondja a többhatalmi atomalkut Iránnal.
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
Közös parlamenti határozatot fogad el a tervek szerint január 22-én a francia Nemzetgyűlés és a német Bundestag az Élysée-Szerződés 55. évfordulója alkalmából. A határozat kijelöli egy újabb szerződés irányvonalát és megerősíti a két parlament közötti együttműködést – értesült szerdán az AFP francia hírügynökség törvényhozási forrásokból.
Továbbra is feszült a helyzet a Donyec-medencében, ahol a tűzszüneti egyezség ellenére továbbra is érik támadások az ukrán ellenőrzésű oldalt a Moszkva által támogatott szakadárok részéről - tájékoztatta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán Kijevben Sigmar Gabrielt, a német diplomácia vezetőjét.
Rekordnak számító, majdnem hét tonna kokaint foglaltak le a belga és a holland vámhatóság emberei egy, az észak-belgiumi Antwerpen kikötőjébe érkező banánszállítmányt tartalmazó konténerben a tavalyi év végén - közölte Florence Angelici, a belga vámhatóság szóvivője szerdán.
Luxus a nyomor szívében: a Kim Dzsongun észak-koreai diktátor utasítására megépített Munsu vízipark az országba látogató turisták egyik kedvelt célpontja lett, hiszen sehol máshol nincs lehetősége külföldinek ilyen közel kerülnie a phenjani polgárokhoz.
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari tábornok szerdán nyilatkozatban biztosított mindenkit arról, hogy módjában áll bejelenteni „a lázadás végét”.
A mostani az Európai Bizottság és Nagy Britannia uniós tagságának utolsó teljes éve. Az idei olasz parlamenti választások, valamint a német belpolitikai bizonytalanságok is befolyásolják, milyen lesz Európa 2018-ban. Erről beszélt Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádióban.
Tíz fémdetektorkapuval, biztonsági átvilágító készülékekkel, kamerákkal és 12 járőrrel megerősítették a tavaly augusztusi, 16 halálos áldozatot követelő barcelonai és cambrilsi gázolásos merényleteket elkövető terroristasejt egyik fő célpontjának számító Sagrada Familia (Szent Család-templom) épületének biztonsági felügyeletét Barcelonában - közölt
Angela Merkel német kancellár pártja és konzervatív szövetségese szerdán találkozott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselőivel, hogy előkészítsék a három párt közötti kormányalakítási tárgyalásokat. A megbeszélés után derűlátóan nyilatkoztak, pedig a tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek.
A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.