A török védelmi minisztérium pénteki bejelentése szerint meghalt az első török katona Északkelet-Szíriában, ahol Ankara két nappal korábban hadműveletet indított a terroristák, köztük az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen.
Kiszabadulhatnak az Iszlám Állam (IÁ) terroristái a kurd milíciák által ellenőrzött övezetekből az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva következtében - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján.
Kelemen Hunor elnök szerint Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége, amely megszervezi a választásokat, és felelős költségvetési politikát folytat.
A légicsapások után a szárazföldi hadműveleteket is megindította Törökország az észak-szíriai kurd területek ellen, szerda óta a török bejelentések szerint "rendben zajlik" az offenzíva. A támadások civil áldozatokat is követeltek. Közben az amerikai elnök újra a török gazdaság tönkretételével fenyegetőzött, ha a hadműveletek "nem lesznek embersége
Tavalyi budapesti ülése óta a nemzetközi keresztény szervezetet látványos növekedés, megerősödés jellemzi Afrikában, Ázsiában, Európában, Amerikában, továbbá a Kárpát-medencében is.
Kiszabadulhatnak az Iszlám Állam (IÁ) terroristái a kurd milíciák által ellenőrzött övezetekből az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva következtében – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján.
Időnként beszélnek arról, hogy a tönkrement országok megsegítésére, újjáépítésére új Marshall-tervet kell elindítani. Miért nem teszünk ennek érdekében többet? – kérdezte a köztársasági elnök.
Ankara szíriai hadművelete is ott van a jövő heti uniós csúcstalálkozójának témái között. Ezekről Amélie de Montchalin, Franciaország Európa-ügyi minisztere beszélt a France Inter rádióban.
Törökország elleni esetleges szankciókról is fognak egyeztetni az Európai Unió jövő heti csúcstalálkozóján Ankara szíriai hadművelete miatt - mondta pénteken Amélie de Montchalin, Franciaország Európa-ügyi minisztere a France Inter rádióban.
Váratlanul lemondott az SAP német szoftvercég vezérigazgatója, a társaság pénteki közleménye szerint Bill McDermott azonnali hatállyal befejezi vállalatvezetői tevékenységét.
Áder János szerint a menekültkrízis kezelése kapcsán beszélni kell arról, hogy van-e felső limitje a befogadásnak és arról is, hogy a migrációs válság kezelése csak Európai Uniós feladat-e.
A 31 éves horvát vállalkozó, Mate Rimac megalkotta a világ első elektromos szuperautóját és mivel tudja, hogy Nikola Tesla szülőhazája nem az USA-ban, hanem Horvátországban van, meggyőződése, hogy a horvát gazdaságot is autóipari központtá teheti a kormánnyal közösen. Garázscégből kilenc év alatt épített globális autómárkát a patrióta cégvezér, mod
Ilyen a szőlőket és csonthéjasokat is fenyegető Xylella fastidiosa baktérium, a japán cserebogár, a simahátú csillagoscincér meg a citrusfélék sárga sárkány betegségének és fekete foltosság betegségének kórokozója.
A Renault igazgatótanácsa azonnali hatállyal menesztette Thierry Bolloré vezérigazgatót, és helyére ideiglenesen Clotilde Delbos pénzügyi igazgatót delegálta.
Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is. A Brand Finance piackutató vállalat “Nation Brands 2019” kimutatása alapján az Egyesült Államok vállalatai rendelkeznek a legnagyobb márkaértékkel, 27,7 ezer milliárd dollárral, ami 7,1 százalékos növekedést jelent az előző é
Lezuhant a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén egy repülőgép, fedélzetén az ország elnökének az embereivel - közölték pénteken kongói kormányzati források.
Iohannis elfogadhatatlannak tartja, hogy a leváltott Dancila-kormány hosszú ideig ügyvivőként maradjon az ország élén, ezért egyelőre kizárta az előrehozott választások lehetőségét.
Hol van már az inkognitó mód és a privát böngészés, hiszen a kínai kormányzat bejelentette, hogy arcfelismeréssel lehet majd csak internetezni az országban a későbbiekben. Így mindenkiről szinte mindent valós időben tudni lehet, ami alapján a polgárok büntethetők és jutalmazhatók. Korábban az is előfordult, hogy a nyilvános illemhelyen is csak arcf
„Ígéretet tettem arra, hogy véget vetek az ország keleti részében dúló háborúnak, és helyreállítom Ukrajna területi egységét. Most minden erőfeszítésem a nap 24 órájában erre irányul.”
Ursula von der Leyen dolga igen nehéz a kormányválságban vergődő románokkal, keleti szomszédunk jelölése ráadásul a magyar Várhelyi Olivér portfólióját is befolyásolhatja. A megbuktatott francia jelölt ügye mögött többen uniós szintű bosszút sejtenek.
Magyarország és Franciaország egyaránt sikeres és gazdaságilag erős Európát szeretne - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Párizsban, ahol Emmanuel Macron francia elnök munkaebéden látja vendégül.
Európában különböző országok és régiók vannak, az unió keleti fele különbözik a nyugatitól, de egységre és együttműködésre van szükség – mondta a kormányfő párizsi látogatása elején.