2019. október 18. péntek

okt. 18
11:03
A vártnál kisebb mértékben nőtt a kínai gazdaság a harmadik negyedévben (GazdaságPortál)
A vártnál kisebb mértékben nőtt Kína gazdasága a harmadik negyedévben, mivel az Egyesült Államokkal vívott ádáz kereskedelmi háború visszavetette az ipari termelést, és ezzel fokozta a pekingi vezetésre nehezedő nyomást, hogy további gazdaságélénkítő intézkedéseket vezessen be. A kínai statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy éves összevetésben
okt. 18
11:12
Védik a magyar határt a visegrádi országok (Ripost)
Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a visegrádi országok EU-csúcs előtti brüsszeli egyeztetését követően.
okt. 18
11:33
A NATO Parlamenti Közgyűlése az alelnökévé választotta Mesterházyt (Kripto Akadémia)
Az MSZP volt elnöke az első magyar politikus, aki betöltheti a pozíciót.
okt. 18
11:45
Iskolát, pékséget is kilőtt a török hadsereg Szíriában (444.hu)
Az Amnesty szerint bizonyítékok vannak a háborús bűncselekményekre.
okt. 18
11:51
Szakértő: Hitelességi válságot okozna az uniónak a bővítés leállítása (USAracing)
Berzi Gergely emlékeztetett, szinte minden uniós tagállam, illetve az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetői is támogatják a csatlakozási tárgyalások elindítását.
okt. 18
11:57
Hiába a tűzszünet, szórványos ágyúzás folyik Északkelet-Szíriában (ATV)
Szórványos ágyúzás folyt pénteken az északkelet-szíriai Rász el-Ajn településnél, egy nappal azt követően, hogy Törökország és az Egyesült Államok ötnapos tűzszünetben állapodott meg.
okt. 18
12:15
Brüsszeli egyezség a brexitről (USAracing)
Egy emberként lélegeztek fel tegnap délelőtt Brüsszelben az eurokraták: még a tagállami állam- és kormányfők találkozójának kezdete előtt, alsóbb szinten megállapodás született a brexit­alkuról.
okt. 18
12:15
Brüsszelben dől el, lesz-e Orbán-beszéd 23.-án (Ripost)
A Brexit alakulásától függ, tud-e ünnepi beszédet mondani október 23.-án Orbán Viktor miniszterelnök. Ha rendkívüli uniós csúcsot hívnak össze, más lehet az ünnepi szónok.
okt. 18
12:33
Megvan a Brexit-megállapodás (HírTV)
Aláírták az új megállapodást az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről.
okt. 18
12:33
Mesterházy Attila a NATO közgyűlésének első magyar alelnöke (ATV)
Egyhangú szavazással választották a NATO parlamenti közgyűlésének alelnökévé Mesterházy Attilát.
okt. 18
12:39
Kórházat ágyúznak a törökök fél nappal a tűzszünet kihirdetése után (Kripto Akadémia)
120 óra helyett 12 órát bírt csak ki Erdogan hadserege.
okt. 18
12:39
Nagy-Britannia: Pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása (ATV)
Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán.
okt. 18
12:45
Ideiglenes tűzszünet amerikai nyomásra (HírTV)
Ötnapos tűzszünetet rendelt el Törökország a szomszédos Szíriában.
okt. 18
12:51
Tavaly húszezren halhattak meg tuberkulózisban Észak-Koreában (444.hu)
Tavaly 131 ezer új tbc-st regisztráltak az országban.
okt. 18
12:54
Kiszabadult rabok és egy drogkartell tagjai szálltak meg egy várost egy balul sikerült rendőrségi akció után (Infostart)
Szinte csatatérré változott Culiacán mexikói nagyváros csütörtökön, azután hogy egy rendőregység rajtaütött egy házban A Köpcös, vagyis Joaquín Guzmán - El Chapo - bebörtönzött drogbáró egyik fián és három másik férfin. Le akarták tartóztatni őket, de a drogkartell túlerőben lévő fegyveresei megakadályozták ezt, és randalírozni kezdtek a 750 ezer l
okt. 18
13:03
Merkel: Elkerülhetetlen meghosszabbítani a Brexit határidejét, ha a londoni parlamentnek nem tetszik az új alku (444.hu)
A német kancellár üzenete akár sorsdöntő lehet a szombati szavazáskor. Külön figyelmeztette Johnsont, hogy ne terjessze a határidő meghosszabbíthatatlanságát.
okt. 18
13:03
Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére (Képmás)
Az IMF korábbi elnöke lesz a frankfurti székhelyű intézmény első női elnöke.
okt. 18
13:18
Felfoghatatlan családi tragédia: 14 éves fiú gyilkolt Barnabáson (Ripost)
A kamasz a saját nagyapjával végzett, akinek a holttestét a 35 éves apa találta meg.
okt. 18
13:21
EU-csúcs: Megszavazták az Európai Központi Bank új elnökét (ATV)
Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői.
okt. 18
13:27
Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére (GazdaságPortál)
Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői. A jogász végzettségű volt francia pénzügyminiszter az utóbbi nyolc évben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói tisztségét töltötte be. Mario Draghi jelenlegi EKB-elnök megbízatása október 3
okt. 18
13:33
Megegyezett a Híd, az MKP és az MKDSZ Szlovákiában (Képmás)
A felek megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak.
okt. 18
13:45
Christine Lagarde az IMF után az Európai Központi Bank elnöki székét is első nőként foglalja el (Kripto Akadémia)
A volt francia pénzügyminiszter november elsejétől veszi át a szervezet vezetését.
okt. 18
13:51
Katalán válság – Általános sztrájk kezdődött Katalóniában (GazdaságPortál)
Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában tiltakozásként a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetése ellen pénteken, amelyhez a katalán kormány adatai szerint a munkavállalók kevesebb mint 50 százaléka csatlakozott délig. “A szabadságjogokért” címmel meghirdetett akció a kora reggeli órákban nem okozott látható problémákat é
okt. 18
13:51
Szili: El kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat (Képmás)
Az őshonos kisebbségekre vonatkozóan megfogalmaztak öt pontot, amelyekről szeretnék ha megegyezés születne az uniós tagországok között – mondta el a miniszterelnöki megbízott.
okt. 18
13:57
Az Egyesült Államok és Izrael megerősítették szoros szövetségüket (ATV)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megerősítette az Egyesült Államok és Izrael szoros szövetségesi kapcsolatát és a közel-keleti régió stabilitásáról tárgyalt Jeruzsálemben - jelentette a helyi média pénteken.
okt. 18
14:03
Szili: El kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat (HírTV)
El kell ismertetni Európával, hogy léteznek nemzeti kisebbségi régiók - jelentette ki Szili Katalin.
okt. 18
14:03
Pokolgép robbant egy afganisztáni mecsetben, sokan meghaltak (ATV)
Legalább 26 ember vesztette életét egy mecsetben végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken Afganisztán keleti részén - közölte Nangarhar tartomány egyik magas rangú illetékese.
okt. 18
14:09
Szili Katalin: El kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat (USAracing)
Baj van azzal, hogy az Európai Parlament az őshonos kisebbségekre vonatkozóan nem hajlandó egy olyan sztenderdet megállapítani, amit minden tagországnak be kellene tartania.
okt. 18
14:11
Pokolgép robbant egy afganisztáni mecsetben (USAracing)
Legalább 62 ember vesztette életét egy mecsetben végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken Afganisztán keleti részén – közölte Nangarhar tartomány egyik illetékese.
okt. 18
14:12
Újabb fontos szavazáson vannak túl az EU-csúcs résztvevői (Infostart)
Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői.
okt. 18
14:15
Berlusconi: Salvini az olasz jobbközép vezetője (USAracing)
Silvio Berlusconi megerősítette, hogy személyesen jelen kíván lenni a Matteo Salvini által meghirdetett kormányellenes tüntetésen, amelyet a Liga, a FdI és a FI közösen tart szombaton Rómában.
okt. 18
14:21
Horrortanya Hollandiában: fordulat az évekig fogvatartott család ügyében (Ripost)
Nemrég döbbentette meg az egész világot a hír, hogy egy család hat tagja tíz évig a pincében élt. Most az egyiküket felelősségre vonhatják.
okt. 18
14:27
A nap legcukibb videója: Új anyukát szerzett magának a koalabébi (ATV)
Facebookon kering egy videó, amit már több, mint 3 millióan megnéztek, melyen egy koalabébi egy kistestű kutyát "választott" új édesanyjának.
okt. 18
14:33
Berlusconi: Salvini az olasz jobbközép vezetője (USAracing)
Silvio Berlusconi megerősítette, hogy személyesen jelen kíván lenni a Matteo Salvini által meghirdetett kormányellenes tüntetésen, amelyet a Liga, a FdI és a FI közösen tart szombaton Rómában.
okt. 18
14:35
Hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta Franciaországban (USAracing)
A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani – fogalmazott Christophe Castaner francia belügyminiszter.
okt. 18
14:42
Berlusconi megnevezte utódját (Infostart)
Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét nevezte meg az olasz jobbközép erők új irányítójaként Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke pénteken, aki huszonöt év óta először nevezett meg utódot az eddig általa vezetett koalíció élére.
okt. 18
15:09
Fegyveresek vették körbe a rendőröket, amikor őrizetbe akarták venni a Köpcös fiát Mexikóban (SzMo)
Elszabadult a pokol Culiacánban, ahol a civilek teherautókról lövöldöznek egymásra.
okt. 18
15:18
Együtt indul három magyar párt a szlovákiai parlamenti választáson (Infostart)
Közös választási listán, egy választási párt keretében indul a jövő február végére kitűzött szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) - jelentették be pénteken az érintett pártok tárgyalódelegációi.
okt. 18
15:21
Három magyar párt közös listán indul a szlovák parlamenti választásokon (Kripto Akadémia)
Az MKP, a Most-Híd és az MKDSZ választási pártot hozott létre.
okt. 18
15:27
Közös listán indulnak a magyar pártok Szlovákiában (444.hu)
Külön-külön nem biztos, hogy elérnék az 5 százalékos küszöböt a 2020-as parlamenti választáson.
okt. 18
15:39
Megalakult az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (USAracing)
Erdély külön intézményt érdemel a mérete és a magyar népesség nagysága miatt, de amiatt is, hogy „Erdély a hagyományos népi kultúra területén nagyhatalomnak számít.
okt. 18
15:39
Brexit – Pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása (GazdaságPortál)
Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen – mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: 320 szavazat kellene a megállapodás elfogadásához, amelyhez a kisebbségben kor
okt. 18
15:39
Elhalasztják a Barcelona-Real Madrid meccset a katalóniai zavargások miatt (SzMo)
Nem lehet megtartani az El Clasicót Katalónia fővárosában, de Madridba sem akarják áttenni, ezért új időpontban rendezik meg.
okt. 18
15:51
Tusk: a bővítés kérdése 2020-ban újra a tagállamok asztalára kerül (HírTV)
A kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül.
okt. 18
16:00
Félig leállt az élet Katalóniában - galéria és helyszíni tudósítás (Infostart)
Általános sztrájk zajlik pénteken Katalóniában, tiltakozásként a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetése ellen. A megmozduláshoz délig a katalán kormány adatai szerint a munkavállalók kevesebb mint 50 százaléka csatlakozott. Az InfoRádió munkatársa Barcelonából jelentkezett.
okt. 18
16:09
Ismét megpróbálkozhat Hidvéghi jelölésével a Néppárt (Képmás)
A fideszes politikus a LIBE Bizottság alelnökévé való megválasztását júniusban egyszer már megakadályozták a baloldali és liberális pártok.
okt. 18
16:15
Káosz Barcelonában, az El Clásicót is elhalasztják (USAracing)
A katalóniai tüntetések miatt október 26-a helyett decemberben rendezik meg a Barcelona-Real Madrid rangadót a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
okt. 18
16:21
EU-csúcs: 2020-ra halasztották a bővítés kérdését (Képmás)
Bár a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően.
okt. 18
16:27
Robbantottak egy afgán mecsetben, legalább 29-en meghaltak és száznál több a sérült (Kripto Akadémia)
Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a pénteki támadás elkövetőjeként.
okt. 18
16:27
Rendőrnek adta ki magát a 25 éves férfi, erre viszont álmában sem számított (Ripost)
A magát rendőrnek kiadó férfi annyira megdöbbent, hogy a forgalommal szembe kezdett el menekülni.

Keresés