Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte az Isztriai városokat, Dalmáciában pedig komoly károkat okozott a viharos erejű szél - közölte a helyi sajtó.
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte az Isztriai városokat, Dalmáciában pedig komoly károkat okozott a viharos erejű szél - közölte a helyi sajtó.
Itt van a világon az egyik legtöbb dollármilliárdos, miközben a fejlett világban szinte példátlan nyílt nyomor látható az utcán. Az életünket is befolyásoló techcégek irodáinak tövében megvalósult egy disztópia.
A miniszter egyfelől annak tulajdonította Magyarország kiemelt meghívását, hogy az ország az elmúlt kilenc évben az ipar és a szolgáltatások terén egyaránt a csúcstechnológia irányába mozdult el.
Velence kedd óta áll víz alatt. Az áradás miatt eddig már ketten meghaltak. Az éjszakai órákban a víz elérte a 187 centiméteres magasságot, ami rekordnak számít. A turistaként jelenleg is a városban tartózkodó Csorba Katalin az InfoRádióban az árvíz pusztításáról beszélt.
Megkezdődtek a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos elmozdítását lehetővé tévő folyamatot (impeachment) megelőző nyilvános meghallgatások szerdán az amerikai képviselőházban az Ukrajna körüli vitában.
A magyar miniszterelnök után most az Egyesült Államok elnökét látogatta meg a török államfő, akit Donald Trump a Fehér Házban fogadott, és barátjának nevezett.
Szerdára virradóra valóssággal berobbant a tél Ausztria egyes részeire, hókáoszt és ezzel együtt átmeneti fennakadásokat okozva a közlekedésekben. A hegyekben helyenként méter feletti friss hó hullott, itt-ott a völgyek is vastag hótakarót kaptak.
Az Egyesült Államok hadserege még a hidegháború ideje alatt végzett fegyverkísérleteket – többek között nukleáris fegyvereket is teszteltek – a Csendes- óceánon fekvő Marshall- szigeteken – írja a 24.hu.
A királyi család munkaügyi központja a theroyalhousehold.tal.net újabb álláshírdetést tett közzé: ezúttal Erzsébet királynő takarítót keres, mégpedig nem is akárhová, hanem a windsori kastélyba – figyelt fel rá a 24.hu.
A Texas államban élő Sherry Ellis egyik napról a másikra azt vette észre, hogy nem tudja kiváltani a gyógyszereit, az oka pedig egészen megdöbbentő: a 73 éves nőt halottnak nyilvánították - írja az abc123.com.
A mobilos közösségi platform tesztet indít az Egyesült Államokban a jövő héten, amely során a megosztott képekre érkezett reakciók (kedvelések) számát elrejtik a közösség elől. Az USA-ban most próbálkoznak ezzel először, de hét másik országban már egy ideje élesben is működik a „lájkrejtés”.
Áll a bál a brit királyi családban. Harry herceg (35) és Meghan Markle (38) egyre távolodik a királyi famíliától és most egy újabb régi hagyományt rúgtak fel.
Továbbra sem csitulnak az erőszakos tüntetések Bolíviában, annak ellenére, hogy az országot 2006 óta vezető Evo Morales (60) lemondott az ország vezetéséről.
Wels, Bécs és Budapest között létesít új vasúti szállítási kapcsolatot az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) teherfuvarozással foglalkozó csoportja (ÖBB RCG) – közölte a társaság az MTI-vel.
Az Izrael déli területein élők a szirénák hangjára ébredtek, a támadásokra érkező válaszcsapásokban 13 palesztin halt meg. A Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet közölte, hogy a csoport két vezető parancsnoka is életét vesztette.
Ljubljana közelében hajtott bele a magyar rendszámú tartályautóba egy szlovén rendszámú Opel. A magyar sofőrnek esélye sem volt, a kamion az autópálya korlátját áttörve másodpercek alatt a 20 méteres mélységbe zuhant.
Kevesen merik megjósolni, hogy mi lesz az eredménye a második magyar biztosjelölt csütörtöki európai parlamenti meghallgatásának. A lapunk által megkérdezett EP-szakértők és név nélkül nyilatkozó képviselők jó esélyt látnak arra, hogy Várhelyi Olivér megkapja a szükséges jóváhagyást.
Várhelyi Olivér, a magyar kormány európai uniós biztosjelöltje a hivatalos bizottsági meghallgatását megelőzően írásban válaszolt az EP-képviselők kérdéseire.
Tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor) a Gázai övezetben - tudatta a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.
Bemutatkozó szövegében a diplomata kiemelte: hazánk 2004-es uniós csatlakozása egy valóra vált álom volt a magyarok számára, ő maga pedig meghatározó ideje dolgozik együtt az uniós intézményekkel.
Optimisták a brüsszeli fideszesek Várhelyi Olivér mai meghallgatásával kapcsolatban, de számítanak rá, hogy a magyar biztos-jelöltet megizzasztják a külügyi bizottságban, mert túl jóban van Orbán Viktorral. Kérdés, hogy elhatárolódik-e ma is Várhelyi a miniszterelnöknek a bakui Türk Tanácsban tett, sokszor idézett megnyilatkozásától.
Az Európai Unió szomszédjaként Törökország is szóba került a magyar biztosjelölt csütörtöki meghallgatásán az Európai Parlament külügyi bizottságában. A magyar aspiráns a bővítési és szomszédságpolitikai portfólió várományosa. Cikkünk frissül.
Az Európai Tanács leköszönő elnöke szerint a Brexit után Nagy-Britannia nem lesz képes versenyezni olyan nagyhatalmakkal, mint az Egyesült Államok vagy az Európai Unió.