2019. november 14. csütörtök

nov. 14
9:45
KSH: Brutális növekedés volt a harmadik negyedévben (ATV)
A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 5,0 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 14
9:51
A tüntetések miatt tanítási szünetet rendeltek el Hongkongban (Kripto Akadémia)
Az óvodák, általános iskolák és gimnáziumok nem nyitottak ki, az egyetemek pedig rövidebb tanítási napot, vagy interneten elérhető előadásokat ajánlottak fel.
nov. 14
9:53
Tüdőpestises betegeket kezelnek Pekingben (Kripto Akadémia)
Tüdőpestissel fertőzött betegeket szállítottak az észak-kínai Belső-Mongol Autonóm Területről egy Peking belvárosában található kórházba, hogy megfelelő ellátásban részesülhessenek – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
nov. 14
10:06
Menhelyi kutyákat akartak megmenteni az áradástól, három nőt sodort el a folyó (444.hu)
Mindhármukra holtan találtak rá, az eset Gömörben történt.
nov. 14
10:27
Izraeli külügyminiszter: folytatódhatnak a célzott likvidálások (ATV)
A gázai terroristák célzott likvidálásának folytatásáról beszélt az izraeli külügyminiszter a hadsereg rádiójában csütörtök reggel.
nov. 14
10:45
Ma hallgatják meg Várhelyit, jó eséllyel megkaphatja a támogatást (ATV)
Jó eséllyel megkaphatja a támogatást Várhelyi Olivér, magyar biztosjelölt a mai meghallgatásán – számolt be róla a Népszava.
nov. 14
10:47
Várhelyi: nem lehet eltűrni az uniós alapértékek megsértését (ATV)
Az Európai Unió értékeit tartja előbbre valónak, és befolyásolási kísérleteknek sem kíván elfogadni – egyebek mellett ezt felelte az őt sorozó kérdéseke Várhelyi Olivér a ma reggeli meghallgatásán. A szomszédság- és bővítéspolitikai tárca magyar várományosa szerint minél hamarabb meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedó
nov. 14
10:57
Megvan az ebola elleni első védőoltás (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet
nov. 14
11:00
Varga Mihály: A gazdaság egészséges szerkezete áll a magyar növekedés mögött (HírTV)
A Ksh csütörtökön közölte, hogy július és szeptember között a nyers adatok alapján 5 százalékkal nőtt a Gdp az előző év azonos időszakához képest.
nov. 14
11:00
11 hónapja van a röszkei tranzitzónában a 10 éves iráni fiú (444.hu)
Apja filmet készített erről, amit ma este mutatnak be. A vetítésen nem lehetnek ott.
nov. 14
11:06
Fegyveres ámokfutás az iskolában, a lövöldöző diák végzett magával (Infostart)
Tüzet nyitott társaira egy orosz szakközépiskolás csütörtökön a kínai határ mellet fekvő Blagovescsenszk városában, egy társát megölte, másik hármat megsebesített, majd végzett önmagával.
nov. 14
12:09
Ujhelyi: Nem lennék meglepve, ha Orbán jelöltje további nehézségek elé nézne (ATV)
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kommentálta Várhelyi Olivér parlamenti meghallgatását.
nov. 14
12:36
Tüzet nyitott diáktársaira egy 19 éves fiatal Oroszországban (Kripto Akadémia)
A szakközépiskolás egy tanulót megölt, másik hármat megsebesített, majd végzett magával.
nov. 14
13:12
Megdöbbentő felvételek: durva szélvihar, heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton, a víz városokat öntött el (SzMo)
Dalmáciában vörös riasztást adtak ki, volt ahol 187 km/órás szél süvített, délen pedig 11 méter magas hullámokat mértek.
nov. 14
13:42
Várhelyi Olivér: független leszek, és az Európai Uniót fogom képviselni (SzMo)
A külügyi szakbizottság (AFET) brüsszeli ülésén a magyar biztosjelölt számos kérdést kapott a képviselőktől a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatára vonatkozólag. Van, akit meggyőzött, másokat még nem.
nov. 14
13:45
Az EP-frakciók kora délután értékelik Várhelyi meghallgatását (ATV)
Délután kettőkor ülnek össze az európai parlamenti (EP-) frakciók koordinátorai Várhelyi Olivér reggeli meghallgatásának értékelése céljából.
nov. 14
14:15
Az Egyesült Államok elismerte Bolívia átmeneti elnökét (Kripto Akadémia)
„Minden felet arra szólítunk fel, hogy az elkövetkező hetekben óvja a demokráciát, és tartózkodjék az erőszaktól” – üzente Mike Pompeo.
nov. 14
14:17
Horvát elnökválasztás: december 22-én lesz az első forduló (Kripto Akadémia)
Az államfői tisztség megszerzéséért több jelölt is verseng, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic.
nov. 14
14:19
Felemás teljesítményt nyújtott Várhelyi az Európai Parlamentben (Kripto Akadémia)
Szakmailag meggyőző volt csütörtök délelőtti európai parlamenti meghallgatásán Várhelyi Olivér, de nem tudta elhessegetni a gyanút, hogy új posztján nem tudja majd függetleníteni magát az Orbán-kormánytól.
nov. 14
14:24
Már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját - mondta a Notre-Dame főépítészéről a helyreállításért felelős kormánybiztos (444.hu)
A főépítész eredeti formájában állítaná helyre az összeomlott huszártornyot, de ez a kormánynak nem annyira tetszik.
nov. 14
14:27
Börtönbe zárhatják a szexuális felvilágosító órát tartó tanárokat (ATV)
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elítélte csütörtökön a szexuális felvilágosítás lengyelországi kriminalizálását, aggodalmának adva hangot amiatt, hogy Lengyelországban börtönbe zárhatják a szexuális felvilágosító órát tartó tanárokat.
nov. 14
14:36
Mi Hazánk: A Momentum régi Szdsz-es gyakorlatokat hoz vissza (HírTV)
Dúró Dóra erről annak kapcsán beszélt, hogy a romániai elnökválasztáson a Momentum a magyar jelölttel szemben a liberális jelölt mellett állt ki.
nov. 14
14:48
Továbbra is veszélyes a Notre-Dame, és csak veszekednek fölötte (Kripto Akadémia)
"Ami a főépítészt illeti, már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját" - mondta a kormánybiztos.
nov. 14
14:54
Elképesztő, honnan kerültek elő a hurrikán által elragadott tehenek (Infostart)
Életben vannak azok a tehenek, amelyeket szeptemberben a Dorian hurrikán ragadott magával egy észak-karolinai szigetről.
nov. 14
14:54
A kínai kormány meghamisíthatta a szervtranszplantációs statisztikákat (444.hu)
Ezzel próbálva eltitkolni, hogy kivégzett foglyok és más, kényszerített személyek szerveit is használják.
nov. 14
14:56
Elmondta két nagy célját Andrzej Duda (Infostart)
Hivatalosan is kormányalakítással bízta meg Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki eddigi miniszterelnököt, aki feltehetőleg már jövő kedden programbeszédet tart az októberi parlamenti választás nyomán megalakult új szejmben.
nov. 14
15:03
"Fogja be a száját" - beszóltak a főépítésznek a Notre-Dame helyreállítása miatt (ATV)
A tűzvész sújtotta párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos arra kérte az épület eredeti formájában való helyreállítást szorgalmazó főépítészt, hogy "fogja be a száját".
nov. 14
15:12
Gál Kinga: Várhelyi az egyik legjobb biztosa lesz az új Európai Bizottságnak (HírTV)
Várhelyi Olivér nagyon alapos, felkészült, európai elkötelezettségű, a területet jól ismerő jelölt, aki az egyik legjobb és legmegbízhatóbb biztosa lesz az új Európai Bizottságnak.
nov. 14
15:14
Romániai elnökválasztás: a voksok 3,87 százalékát szerezte meg Kelemen Hunor (HírTV)
Az érvényes szavazatok 3,87 százalékát szerezte meg a romániai elnökválasztás első fordulójában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
nov. 14
15:18
Nem ment át Várhelyi Olivér a csütörtöki meghallgatáson - ez következik most (Infostart)
Nem szavazta meg az Európai Parlament külügyi szakbizottsága a magyar uniós biztosjelölt továbbengedését, újabb kérdésekre kell írásban válaszolnia.
nov. 14
15:18
Nem szavazta meg Várhelyi Olivért az EP szakbizottsága (SzMo)
A jelöltnek újabb kérdésekre kell választ adnia.
nov. 14
15:27
Várhelyi nem győzte meg az EP-képviselőket (ATV)
További kérdésekre kell válaszolnia a magyar biztos-jelöltnek – tudatta Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
nov. 14
15:30
Durva vita a Notre-Dame felújításáról: "fogja be a száját" (Infostart)
A tűzvész sújtotta párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos arra kérte az épület eredeti formájában való helyreállítást szorgalmazó főépítészt, hogy "fogja be a száját".
nov. 14
15:48
Elsodorta a marhákat a Dorian hurrikán, egy hónap múlva találták meg őket, kilométerekkel arrébb, egy szigeten (444.hu)
Remekül vannak.
nov. 14
15:54
Meggyőzőnek tűnt, de elbukott Várhelyi Olivér az EP külügyi bizottsága előtt (Kripto Akadémia)
Még nem kaszálták el véglegesen, írásban pótvizsgázhat.
nov. 14
15:57
Utcára vonultak a közegészségügyi dolgozók (ATV)
A francia közegészségügyi intézményekben nyolc hónappal ezelőtt kezdődött tiltakozási hullám részeként csütörtökön országszerte utcára vonultak az egészségügyi dolgozók, hogy a költségvetési megvonások ellen tiltakozzanak és jobb munkakörülményeket követeljenek.
nov. 14
16:18
Hatalmi visszaélés kontra többrétegű, mély pletykák (Infostart)
Robbant-e politikai bomba a Donald Trump elleni potenciális vádeljáráshoz vezető kongresszusi meghallgatás első napján? A válasz attól függ, hogy ki melyik oldalon áll az amerikai politikában. A demokraták szerint megsemmisítő bizonyítékok, a republikánusok szerint pletykák hangzottak el.
nov. 14
16:36
A nemzetközi nyomozócsoport szoros kapcsolatot tárt fel az orosz vezetés és a maláj gépet lelövő szakadárok között (444.hu)
Oroszország továbbra is tagadja, hogy köze lenne a tragédiához.
nov. 14
16:42
Donald Tusk azzal búcsúzott, hogy ne hallgasson senki Orbánra, a legjobban az oroszoktól kell ugyanis tartani (444.hu)
Egy bruges-i egyetemen búcsúzott Európa vezetésétől öt év után. Felidézte, hogyan zárta be Merkelt és Cipraszt 2015 nyarán. Elmondta, hogy a nagy és régi államok néha arrogánsak a kisebbekkel és az újakkal. Nem értett egyet, hogy a menekültek átvételére akarták kényszeríteni a keletieket, és igyekezett védeni őket.
nov. 14
17:06
Boris Johnson egy csoda varázsigére talált (Infostart)
„Kivezetem az országot a brexitgödörből” – ezt ígéri megválasztása esetére a briteknek Boris Johnson. A kormányfő Közép-Angliában járt kampánykörúton, ahol igyekezett kifejezetten bizakodón leírni az uniós kilépés utáni jövőt.
nov. 14
17:12
Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban (HírTV)
A törvényt csütörtökön fogadta el a szövetségi parlament.
nov. 14
17:21
1984 óta tervezik megépíteni a gátrendszert, ami megvédhetné az árvíztől Velencét (ATV)
A turisták körében népszerű olasz városban a vízszint elérte a 187 centimétert. Az áradás következtében ketten életüket vesztették, az olasz kulturális miniszter válságstábot küldött a városba.
nov. 14
17:48
Megrázó részletek a maláj utasszállító tragédiájáról (Infostart)
A nemzetközi nyomozó bizottság szerint az orosz kormány a katonainál szorosabb kapcsolatban állt a kelet-ukrajnai szakadárokkal a Malaysia Airlines maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépének 2014-ben történt lelövése idején.
nov. 14
17:51
Washington kész ismét tárgyalni Észak-Koreával (ATV)
A nukleáris leszerelésről folytatott tárgyalások decemberi újrafelvételét javasolta az Egyesült Államok Észak-Koreának, mégpedig a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető által szabott, év végéig szóló határidő lejárta előtt - közölte a phenjani vezetés főtárgyalója csütörtökön.
nov. 14
18:06
Ferenc pápa kinevezte Vatikán új gazdasági vezetőjét (Kripto Akadémia)
A régi pedofília miatt börtönben ül. De fellebbezett.
nov. 14
18:12
A bevándorláspártiak folytatják a magyar biztosjelölt elleni támadást (HírTV)
Várhelyi Olivér mai Ep-szakbizottsági meghallgatása egyértelművé tette, hogy nem szakmai, hanem politikai támadás zajlik.
nov. 14
18:24
Varga Judit: Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása (HírTV)
Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása.
nov. 14
18:27
Nem jött ki az osztálytársaival, ezért vérfürdőt rendezett az iskolában (ATV)
Tüzet nyitott csoporttársaira egy orosz szakközépiskolás csütörtökön a kínai határ mellett fekvő Blagovescsenszk városában, egy tanulót megölt, másik hármat megsebesített, majd végzett önmagával - jelentették az orosz hírügynökségek.
nov. 14
18:48
Erős földrengés volt Indonéziában (444.hu)
Szökőárriasztást adtak ki.
nov. 14
18:54
Varga Judit: fontos olvasni a számok között is (Infostart)
Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása, ugyanis az egyelőre kevésbé jól teljesítő uniós tagországok megerősödésével egész Európa gazdasága sikeresebb lesz - jelentette ki az igazságügyi miniszter Hágában.

Keresés