Miért van az, hogyha egy iszlamista öngyilkos merényletet hajt végre, akkor a honi és nemzetközi liberális politikusok "incidenst" emlegetnek, amikor pedig egy szélsőséges idióta gyilkol, mindjárt terrortámadást sikoltanak?
Az eddigi információik szerint nincs magyar állampolgár az utrechti lövöldözés áldozatai és a sérültjei között - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.
Hszi Csin-ping kínai elnök március 21. és 26. között Olaszországba, Monacóba és Franciaországba látogat idei első hivatalos külföldi útján – jelentette be Keng Csuang külügyi szóvivő hétfőn. Hszi Csin-ping Sergio Mattarella olasz elnök meghívásának eleget téve utazik Olaszországba, ahol tíz év után jár először kínai államfő. Idén 15 éve írt alá a k
A KKM kéri a magyar állampolgárokat, hogy kövessék fokozott figyelemmel és maximálisan tartsák be a helyi hatóságok és rendvédelmi szervek utasításait.
A londoni alsóház elnökének hétfői határozata szerint a kormány nem terjesztheti újból a ház elé a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodást "ugyanabban vagy jórészt ugyanabban" a formájában, amelyet a képviselők a múlt héten nagy többséggel már elutasítottak.
Az eddigi információik szerint nincs magyar állampolgár az utrechti lövöldözés áldozatai és a sérültjei között - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.
Edouard Philippe francia miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy leváltja a párizsi rendőrfőnököt a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők hétvégi, erőszakba torkollott megmozdulása miatt, és azt is jelezte, hogy azokon a helyeken, ahol az "ultrák" randalíroztak, betiltják a további tüntetéseket.
Heteken belül nyilvánossá válnak a falusi csok részletszabályai – mondta az InfoRádiónak a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin hozzátette: a Magyar Közlönyben már megjelentek a július elsejével életbe lépő négy új családpolitikai intézkedés részletei.
Minden választópolgárt szeretne megszólítani Zuzana Čaputová, a szlovákiai köztársaságielnök-választás első fordulójának győztese, aki kampányát a fair play szellemében szeretné folytatni. Ellenfele, Maroš Šefčovič sem tervezi, hogy új arculatot kap a kampánya, azt azonban elmondta, hogy nyitni szeretne a fővároson kívüli régiók szavazói felé is.
Oroszország Tu-22M3-as típusú, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat vezényelt a Krímbe, válaszul az amerikai rakétavédelmi eszközök romániai telepítésére - jelentette ki Viktor Bondarev, az orosz parlament felsőháza védelmi bizottságának elnöke újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A hatályos szabályozás szerint érvényes útlevéllel, turistaként 90 napig tartózkodhatott vízummentesen Magyarországon az új-zélandi terrorcselekmény elkövetője - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfőn az MTI-vel.
Nagy-Britanniának március 29-én ki kellene lépnie az Unióból, de még mindig nem született megállapodás. Theresa May kezdeményezte, hogy halasszák el a kilépést június 30-ig.
Nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat vezényelt a Krím-félszigetre Oroszország. Moszkva érvelése szerint a lépést az indokolta, hogy Romániába amaerikai rakétavédelmi rendszert telepítettek.
A Szíria területén nyolc éve zajló fegyveres harc eddig közel 400 ezer halottal és több milliárd dolláros anyagi károkozással járt. Jelenleg nem lehet megjósolni, hogy mikor érhet véget a háború, mivel Idlíb tartományt továbbra is a dzsihadisták tartják megszállás alatt.
Edouard Philippe francia miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy leváltja a párizsi rendőrfőnököt a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők hétvégi, erőszakba torkollott megmozdulása miatt, és azt is jelezte, hogy azokon a helyeken, ahol az "ultrák" randalíroztak, betiltják a további tüntetéseket.
A politológus az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában azt mondta: értékvita és civilizációs harc zajlik az Európai Unióban és az Európai Néppártban is.
Az államtitkár úgy fogalmazott, azért volt szükség 1848 küzdelmére, mert egy birodalomban egy nemzet feloldódik, ha nem tudja megtartani önazonosságát.