Tovább kampányol az Európai Bizottság elnöki székéért a bajor Manfred Weber, aki az Európai Parlament szerdai ülésén keményebb jogállamisági fellépést kért az uniótól.
Szerdán a prágai repülőtéren fogta el őket a cseh idegenrendészet annak gyanújával, hogy közük volt a németországi vasútvonalakon 2018 októberében és decemberében megkísérelt merényletekhez.
Jelentős problémát okozhat az egész kelet-közép-európai térségnek az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültség eszkalálódása, amely az egyik legnagyobb világgazdasági kockázatot jelenti ma az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) főközgazdásza szerint. Sergei Guriev a V4 országok és Románia Befektetői szemináriumán csütörtök
A Donald Trumpból kiábrándult radikális jobboldal új hőst talált magának. Robotapokalipszisről, megszűnő munkahelyekről, a fehér Amerika válságáról és az alapjövedelem szükségességéről beszél a demokrata elnökjelöltségért kampányoló Andrew Yang, tajvani származású start-up-vállakozó. Az alt-right szabadcsapatok felkarolták őt – talán a havonta érke
A kedden elfogadott dokumentum célja, hogy már nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét. A DK-s képviselők és a volt LMP-s Meszerics Tamás is megszavazta az állásfoglalást.
Kanyaróvészhelyzetet hirdettek és a beoltatlan gyerekeket kitiltották a közterekről New York egyik elővárosában, akkora méretűvé duzzadt az egyre terjedő kanyarós megbetegedések okozta probléma.
Csökkent a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban februárban. Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége (NAR) csütörtökön közölte, hogy az aláírt szerződések számára alapozott index értéke 1,0 százalékkal 101,9 pontra esett a januári 102,9 pontról. Tavaly februárhoz képest ez 4,9 százalékos csökkenést jelent, egy
A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában, sajtótájékoztatón.
Lilija Hrinevics elmondta: a nemzetiségi iskolákban olyan tankönyvek bevezetését is tervezik, amelyek figyelembe veszik az adott nyelv, így Kárpátalján a magyar nyelv sajátosságait.
Az Európai Bizottság (EB) alelnöke, a szocialista pártokat tömörítő formáció csúcsjelöltje szerint tragédia lenne, ha a korrupcióellenes harcban élen járó Románia irányt váltana.
Az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet szerint nem kötelező átadni olyan tagállamoknak a főszabály szerinti menedékkérelem-elbírálást, amelyekben súlyos anyagi nélkülözéssel kellene szembenézniük a bevándorlóknak. Egy gambiai származású férfi szerint ez a veszély fennáll Olaszországgal kapcsolatban, emiatt inkább Németországban maradna.
A magyar kormányfő aláírt egy megállapodást, melyben 35 millió euróból létrehoztak egy segélyhitelprogramot és tíz ösztöndíjas érkezik Magyarországra tanulni.
A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában, sajtótájékoztatón.
"Párizs bajban van", hiszen a világ károsanyag-kibocsátása nagyobb, mint valaha - jelentette ki Áder János államfő csütörtökön az ENSZ-közgyűlés éghajlatváltozással és fenntartható fejlődéssel foglalkozó vitájában, New Yorkban.
Az utóbbi hónapokban a Boeing a repülőgép-katasztrófák miatt került a hírekbe. Az amerikai vállalat az űriparban is gondokkal küzd: űrhajójának próbaútja folyamatosan csúszik.
A migránsok egy gumicsónakon érték el az égei-tengeri szigetet Törökországból. Két társuknak nyoma veszett, a hatóságok kutatást indítottak kézre kerítésük érdekében.
Beismerte tettét az az iraki születésű migráns, akit a hét elején vettek őrizetbe Ausztriában. Az 50 év körüli férfi azonban tagadja, hogy terrorista indíték vezérelte volna, azt állítja, hogy az általa gyűlölt Angela Merkelen akart így bosszút állni.
Vitára és szavazásra engedte a londoni alsóház elnöke a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer nagy többséggel elvetett, a kormány által azonban csütörtökön harmadszor is beterjesztett megállapodást.
A legnagyobb albán ellenzéki erőnek számító Demokrata Párt vezette tüntetés résztvevői közül egyesek füstbombákat hajigáltak, és többször összecsaptak a rendőrökkel.
Sikeresen tesztelte India műhold-megsemmisítő rakétáját, ezzel a negyedik országgá vált a világon, amely képes Földről kilőtt robbanófejjel megsemmisíteni egy Föld körüli pályán keringő szatellitet.