Theresa May brit miniszterelnök szerint "más utat kell keresni", miután az alsóház pénteken harmadszor is elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást.
Az OPORA ukrán civil szervezet szerint állami forrásokat is felhasználtak agitációra, részben szociális segélyek formájában, közvetlenül a választások előtt.
Magyarország és Olaszország szövetséges Európa határainak védelmében, a keresztény kultúra megőrzésében és a családközpontú politikában – mondta az államtitkár, aki Matteo Salvinivel is találkozott.
A jordániai uralkodót kitüntették a ferences szerzetesrend Béke lámpása nevű díjával. II. Abdalláh király a díjat a tavalyi kitüntetettől, Angela Merkel német kancellártól vette át pénteken az olaszországi Assisi városában.
Megugrott az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban februárban, jelezve, hogy a jelzáloghitel-kamatok csökkenése erősítette a vásárlói keresletet. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken közölt jelentése szerint havi bázison szezonális kiigazítással 4,9 százalékkal nőtt az új lakások értékesítése, így az egész évre kivetített értékes
Az Európai Bizottság nem tudta, hogy a terrorizmus gyanújával letartóztatott Hasszán F. előre feltöltött bankkártyát kapott Görögországban, mivel a bankkártyaprogramot nem az Európai Bizottság maga bonyolítja le, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) - közölte az Európai Bizottság az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában pénteken.
Várhatóan senki nem szerez abszolút többséget a vasárnapi ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, hiszen csaknem negyven név található a szavazólapon. (Külföld)
Miután a brit alsóház órákkal a határidő lejárta előtt ismét leszavazta a kilépési megállapodás tervezetét, újabb forgatókönyvek kerültek elő. Akár további hosszabbítást is kérhet London, de az előrehozott parlamenti választások tartása sem lehetetlen - bár ez utóbbit senki sem erőltetné - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás kü
A Péntek a jövőért mozgalmat elindító Greta Thunberg is beszédet mondott a német fővárosban tartott demonstrációhoz, melyhez további 20 város csatlakozott az országban. (Külföld)
A közös, 50 magyar katona részvételével létrehozandó misszióról február végén Szijjártó Péter külügyminiszter is beszélt, miután fogadta lengyel hivatali kollégáját, Jacek Czaputowiczot.
A Michiganben tartózkodó Donald Trump szerint a közép-amerikai államok és a Demokrata Párt támogatásának köszönhetően áll egyre nagyobb nyomás alatt az Egyesült Államok déli határszakasza. Az USA elnöke szerint a migráció támogatói a büntetlenség hamis ígéretével csábítják amerikai területre az illegális bevándorlókat.
Kommandósok ütöttek rajta egy nőn és egy férfin Szabolcs-Szatmárban, akiknek lakásában 40 ezer doboz ukrán eredetű cigarettát, 15 millió forintnyi készpénzt, ékszert és engedély nélkül tartott fegyvert foglaltak le. A cigi szállításához használt autójuk is zár alá került.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői április 10-én Brüsszelben, tekintettel arra, hogy a londoni alsóház elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte Donald Tusk tanácsi elnök Twitter-üzenetében pénteken.
A házelnök elmondta: Magyarországnak fontos a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és feladatának tekinti, hogy új lehetőségeket nyisson a magyar cégek előtt Kelet-Afrikában és Kenyában.
Napról napra újabb információk derülnek ki arról az iraki migránsról, aki Németországban gyorsvonatokat akart kisiklatni. Eddig négy ilyen esetet vállalt magára, az osztrák sajtó szerint pedig lehet, hogy az iraki diktátor személyi testőre volt korábban.
Hiába próbálják a honi és nemzetközi bevándorláspárti erők letagadni a nyugat-európai no-go zónák meglétét, a valóság folyamatosan rácáfol hazugságaikra.
Most, hogy kiderült, milyen hosszú is Mueller jelentése, a demokraták úgy gondolják, tendenciózusan rövidített változat kerülhetett nyilvánosságra. Az igazságügyi miniszter sietsége mögött politikai haszonszerzés szándéka lappang.