Észak-Korea tegnap újabb tárgyalásokra tett javaslatot az Egyesült Államokkal nukleáris leszereléséről, miután Hanoiban csütörtökön kudarcba fulladtak a kétoldalú megbeszélések.
A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat szombaton az egyesült államokbeli Cape Canaveralból egy Falcon-9-es hordozórakéta fedélzetén felbocsátotta Crew Dragon űrhajóját, amely a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tart - közölte a NASA amerikai űrhivatal.
Elítélte pénteken Kína kanadai nagykövetsége a kanadai igazságügyi minisztérium döntését, amely értelmében megkezdődhet a kiadatási eljárás Meng Van-csou, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatója ellen, akit Washington a többi között az Irán elleni szankciók megsértésével vádol.
A harcok szombat hajnalban újultak ki. Pakisztáni részről ágyúzták Kasmír India ellenőrzése alatt álló területét, közvetlenül az elválasztó vonal mentén fekvő Puncs régióban.
Egy 75 éves nő arra riadt fel az éjszaka közepén, hogy egy kigyó megharapta a lábát. Az eset a thaiföldi Bangkokban történt, a félelmetes jelenetet pedig az a biztonsági kamera rögzítette, amit a fia szerelt be az asszony szobájába.
Az osztrák szabadságpárti alkancellár azt mondta, jónak tartja Orbán Viktor családpolitikai modelljét, és több lényeges kérdésben is megegyezik a véleménye a a magyar miniszterelnökével.
Felrobbant egy kőolajvezeték Nigéria déli részén, pánikszerű menekülésre késztetve a környék lakosságát. A szerencsétlenségben több mint 50 embernek veszett nyoma - közölték helyi tisztviselők szombaton.
Nagyon bonyolultnak minősítette az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz jelenlegi viszonyát Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapnak adott, szombaton közölt interjúban.
Heinz-Christian Strache osztrák szabadságpárti alkancellár szerint a bevándorlás nem tudja megoldani a demográfiai problémát, és egyben a saját nép másikra kicserélését jelentené.
Venezuelában sokan már a szemétben kotorásznak, hogy valami élelmet találjanak, akkora az éhínség. A nyugati segélyszállítmányokat még mindig nem engedik be az országba. Közben Moszkva bejelentette, hogy nagy mennyiségben szállítanak búzát az országba, Venezuela pedig állami olajtársasága európai székhelyét Lisszabonból Moszkvába tette át. Oroszors
A Néppárt frakcióvezetője szerint nem könnyű együttműködni a magyar kormánypárttal, de vannak alapelvek, amiket Orbánéktól is egyértelműen elvárnak. (Külföld)
Bulgáriában elfogták az egyik leginkább keresett spanyol drogkereskedőt, aki több tíz kilót felszedve megváltoztatta külsejét, és Venezuelába készült szökni - közölte szombaton a spanyol polgárőrség.
Ellentétek feszülnek a helybéli és a külföldről érkezett ápolók között a németországi kórházakban és idősotthonokban, állapítja meg egy friss tanulmány.
A horvát élvonalban szereplő NK Osijek labdarúgócsapata azonnali hatállyal szerződést bont a kulcsembernek számító 22 esztendős szélsővel, Petar Bockajjal, miután péntek éjjel ittasan belehajtott egy benzinkútba. (Sport)
Idő előtt ért véget a vietnámi csúcs. Donald Trump és Kim Dzsongun második találkozójához sokan nagy reményeket fűztek, de nem csak a közös ebéd maradt el, a két vezető megállapodás és közös nyilatkozat nélkül állt fel a tárgyalóasztaltól.
350-en követelték a cenzúra eltörlését, a politika kiszállását a médiából, illetve olyan szabályozási környezetet, ahol nem tudják a lehetetlenségig perelni a médiát.