2019. március 11. hétfő

márc. 11
17:30
Egyre több katolikusra egyre kevesebb pap jut (Képmás)
Nyilvános a 2019-es Pápai Évkönyv (Annuario Pontificio) és a 2017-es Egyházi Statisztikai Évkönyv (Annuarium Statisticum Ecclesiae) – közölte a Magyar Kurír a Vatikáni Rádióra hivatkozva.
márc. 11
17:33
Merkel is megszólalt a Néppárt és a Fidesz konfliktusában (Infostart)
Az Európai Néppárt (EPP) értékeiről szól a Fidesz EPP-tagsága körüli vita Angela Merkel német kancellár, az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt elnöke szerint.
márc. 11
17:36
Nógrádi György: Európa a végveszély szélén van (USAracing)
Nem igaz, hogy minden migráns terrorista, de köztük vannak a terroristák, akiket szörnyen nehéz felfedezni – jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő.
márc. 11
18:06
Három embert ítéltek el szexuális bűncselekményért a kölni támadások ügyében (hirado.hu)
Több mint 1300 feljelentést tettek a Köln belvárosában 2015 szilveszterén történtek miatt.
márc. 11
18:12
Sargentini pártját méltatta a terrorszervezet (HírTV)
Azt tartják üdvözölendőnek, hogy a Baloldali Zöldek támogatják az Izrael-ellenes, mások szerint antiszemita BDS-bojkottmozgalmat.
márc. 11
18:36
EB: Az ENSZ migrációs csomagja nem teremt semmilyen jogi kötelezettséget (hirado.hu)
A belső anyagok nem a hivatalos álláspontot jelentik.
márc. 11
18:42
Az USA Németországot fenyegeti a Huawei miatt (444.hu)
Mivel a németek együttműködnek a Huawei-jel, az amerikaiak korlátoznánk a berlini szövetségesekkel megosztott információkat.
márc. 11
18:48
Nem fokozatos, hanem teljes atomfegyver-mentesítést akar Amerika Észak-Koreától (ATV)
Az Egyesült Államok nem fokozatos, hanem teljes atomfegyver-mentesítést szeretne Észak-Koreában - fejtette ki egy washingtoni konferencián Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja.
márc. 11
18:48
Szankciókat hozott Washington az egyik legnagyobb orosz kereskedelmi bank ellen (hirado.hu)
A bank nem először kerül az Egyesült Államok célkeresztjébe.
márc. 11
19:09
Megrémültek a britek az orosz sas-bagolytól. Megmutatjuk, hogy miért! (Ripost)
Egy orosz fregatt új eszköze Skócia partjainál hallucinációt okozott az őt figyelő brit hajóknak. A vakító szerkezetről most megjelent az első videó!
márc. 11
19:11
Pánik az istentiszteleten! Allah akbart kiáltott a migráns, majd többe (Ripost)
Több mint 500 ember vett részt azon a gyászmeneten, amit egy 21 éves német lány meggyilkolása miatt szervezett az áldozat családja. Az elkövető egy tunéziai migráns, aki másfél éves németországi tartózkodása alatt több bűncselekményt is elkövetett. A lány lelki üdvéért tartott istentiszteletet ráadásul Allah akbar kiáltással zavarták meg.
márc. 11
19:12
Az algériai államfő elhalasztja az elnökválasztást (hirado.hu)
Hamarosan átszervezik a kormányt.
márc. 11
19:12
Arab március: Buteflika nem indul az algériai elnökválasztáson (Képmás)
Távozott a miniszterelnök.
márc. 11
19:21
Drámai pusztítást végzett a szélvihar, százezrek érintettek (Infostart)
Szlovákiában országszerte több tízezer háztartásban okozott áramkiesést, a közutakon pedig forgalmi akadályokat a szélvihar. A tűzoltók és a villamos művek dolgozói hétfőn is megállás nélkül dolgoznak, hogy elhárítsák a károkat. Csehországban az ország 14 régiója közül tízben energetikai vészhelyzetet hirdettek.
márc. 11
19:24
Részvéttáviratot küldött Kövér László a kenyai, az etióp és a kanadai parlamenti elnököknek (hirado.hu)
A házelnök a maga és a magyar emberek nevében is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
márc. 11
19:30
Véletlenül agyonlőtte társát egy fegyverével játszadozó rendőr Párizsban (ATV)
Véletlenül agyonlőtte kolléganőjét egy fegyverével játszadozó rendőr hétfőn Párizsban - közölte hétfőn a francia főváros rendőrsége.
márc. 11
19:36
Populista előretörésre számít a francia EU-biztos (hirado.hu)
A volt szocialista miniszter kizárta, hogy a választásokon volt párját fogja támogatni.
márc. 11
19:48
Strasbourgba utazott Theresa May (ATV)
A konzervatív párti brit miniszterelnök a Downing Street bejelentése szerint Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozik.
márc. 11
19:51
A megrendítő tragédia megváltoztatta Japánt és a világot (Infostart)
Nyolc éve ezen a napon történt a fukusimai atomkatasztrófa. Japánban nagyszabású megemlékezést tartottak, ahol felszólalt Abe Sinzó miniszterelnök és Akisino herceg.
márc. 11
19:54
Buteflika mégsem indul újra az algériai elnökválasztáson (444.hu)
De a tüntetések miatt el is halasztja a szavazást.
márc. 11
20:06
Strasbourgba utazott Theresa May (hirado.hu)
May szóvivője nem részletezte, hogy mi szerepel a soron kívüli megbeszélés napirendjén.
márc. 11
20:06
Légi katasztrófa: házelnöki részvéttávirat Etiópiába, Kenyába és Kanadába (Képmás)
Kósa Lajos táviratban fejezte ki részvétét szlovák kollégájának.
márc. 11
20:30
Salvini: Őrültség lenne a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (hirado.hu)
A miniszterelnök-helyettes üzenetet küldött Orbán Viktornak.
márc. 11
20:36
Növelné Amerika katonai kiadásait Trump (ATV)
Az amerikai elnök megküldte a kongresszusnak hétfőn a 2020-as pénzügyi év költségvetésének tervezetét, amelynek alapján jelentősen növelné a katonai kiadásokat, miközben más előirányzatokat jelentősen megnyirbálna.
márc. 11
20:36
Magyarország összehangolt euróövezeti költségvetésben érdekelt (hirado.hu)
A tagállamok rendkívül megosztottak számos kérdésben.
márc. 11
20:36
Salvini: Őrültség lenne a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (USAracing)
Az olasz miniszterelnök-helyettes elmondta, a Liga párbeszédet folytat Orbán Viktorral, akivel „pozitív volt és marad a kapcsolatom mindentől függetlenül”.
márc. 11
20:38
Németországban kudarcot vallott a jogállamiság? (hirado.hu)
Kiderült, hogy menedékkérőként érkező feltételezett háborús bűnösökről szóló értesüléseket hagyhattak figyelmen kívül a német hatóságok.
márc. 11
20:48
Szlovákia nem köt védelmi megállapodást az amerikaikkal, ha azok mindenképp katonákat állomásoztatnának az országban (444.hu)
A szlovák kormány szerint, ha ezt engednék, az a szuverenitásuk feladása lenne.
márc. 11
20:51
Két perccel lekéste a járatot, így menekült meg a légikatasztrófától (Infostart)
Egy görög férfi lett volna a 150. utas azon az etióp járaton, amely szerencsétlenséget szenvedett.
márc. 11
20:54
A földrengés, szökőár és atombaleset áldozataira emlékeztek Japánban (hirado.hu)
Nyolc évvel ezelőtt több mint 15 ezren haltak meg – emlékeztettek az M1 Híradójában.
márc. 11
20:54
Salvini: Őrültség lenne a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (Képmás)
Szerintem őrültség, ha a Néppárt megfosztja magát egy demokratikusan megválasztott miniszterelnöktől – jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
márc. 11
20:56
Az EB kitart álláspontja mellett a bevándorlási csomagot illetően (hirado.hu)
Az Európai Bizottság azt állítja, nem kötelező érvényű.
márc. 11
21:00
Jaguár támadt egy nőre szelfizés közben (hirado.hu)
A megengedettnél közelebb merészkedett az állathoz a nő az állatkertben.
márc. 11
21:02
Timmermans: Nem történt előrelépés Romániában a brüsszeli ajánlások teljesítése terén (hirado.hu)
Az EB első alelnöke Viorica Dancila román miniszterelnökkel is találkozott.
márc. 11
21:06
Szlovákia nem kér az Egyesült Államok által kínált védelmi megállapodásból (Képmás)
Kiszálltak a tárgyalásokból, mert veszélyeztetve érezték az ország szuverenitását.
márc. 11
21:12
Teljes atomfegyver-mentesítést szeretne Észak-Koreában az Egyesült Államok (hirado.hu)
Az amerikai szankciókat csak teljes atomfegyver-mentesítés esetén oldják fel.
márc. 11
21:12
Netanjahu szerint Izrael nem minden polgárának állama (444.hu)
A miniszterelnök az izraeli arabok elleni hergeléssel hangol a közelgő választásra.
márc. 11
21:15
24 különböző személyazonossága volt az őrizetbe vett nigériainak (Ripost)
A német rendőrségi szakszervezet szerint szorosabban kellene együttműködnie a különböző hatóságoknak, hogy ki tudják szűrni a csaló migránsok trükközéseit.
márc. 11
21:24
Tajani: Az áramkimaradás okozta kórházi halálesetek a Maduro-rendszer bűnei (hirado.hu)
21-re nőtt azok száma, akik az áramkimaradások miatt haltak meg a kórházakban.
márc. 11
21:36
Erdogan szerint iszlámellenesen viselkedtek Isztambulban a nőnapi tüntetés résztvevői (Képmás)
Erkölcstelen szlogenjeikkel a tiszteletlenség határait nem ismerve füttyögve, sípolva próbálják meg elnyomni a müezzin énekét – mondja a török elnök a nőnapi tüntetőkre.
márc. 11
21:42
Salvini: őrültség lenne a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (ATV)
Őrültségnek nevezte a Fidesz esetleges kizárását az Európai Néppártból az olasz Ligát vezető Matteo Salvini hétfői sajtótájékoztatóján, Milánóban.
márc. 11
21:42
Növelné a katonai kiadásokat az amerikai elnök (hirado.hu)
Más előirányzatokat jelentősen megnyirbálna.
márc. 11
21:42
Wonder Woman is szembeszállt Netanjahuval (Képmás)
Izrael új nemzetállami törvénye miatt szállt vitába a színésznő a miniszterelnökkel.
márc. 11
21:51
Szlovákia kikosarazta Washingtont (Infostart)
A szlovák védelmi minisztérium a továbbiakban nem vesz részt azon a tárgyaláson, amelyet az Egyesült Államok kezdeményezett az úgynevezett védelmi együttműködési megállapodásról, mert annak elfogadása veszélybe sodorná az ország szuverenitását - közölte honlapján a szlovák szaktárca. .
márc. 11
21:54
Timmermans: Semmilyen előrelépés nem történt Romániában a brüsszeli ajánlások teljesítése terén (Képmás)
Timmermans szerint az Európai Bizottság olyan mint egy futballbíró és gyakran szembesül azzal, hogy a „szabálytalankodásért megrótt játékosok” reklamálnak.
márc. 11
22:18
A saját helyzetét is stabilizálná a magyarországi tárgyalással Weber (hirado.hu)
A szakértő szerint a demokrácia „meghekkelési kísérlete” a Fidesszel kapcsolatos ügy.
márc. 11
22:36
Szükségállapotot hirdettek Venezuelában (hirado.hu)
Nemzetközi együttműködést kértek az áramellátás visszaállításához.
márc. 11
22:54
Leállt a caracasi vízmű, vízszolgáltatás nélkül maradt a venezuelai főváros (444.hu)
Nincs elég áram, ami működtetné a szivattyúkat.
márc. 11
23:12
A 2001-es terrortámadás óta nem zuhant ekkorát a Boeing árfolyama (444.hu)
13 százalékos eséssel nyitott a Boeing a New York-i tőzsdén, miután több államban is kivonták a forgalomból a cég 737 Max típusú modelljeit, miután gyors egymásutánban két ilyen gép is tisztázatlan körülmények között zuhant le az utóbbi napokban. A Boeingnek utoljára 2001. szeptember 17-én, a World Trade Center elleni terrortámadás utáni első tőzsd

2019. március 12. kedd

márc. 12
0:03
Merkel megszólalt: erről szól valójában a Fidesz EPP-tagsága körüli vita (Blikk)
Az Európai Néppárt (EPP) értékeiről szól a Fidesz EPP-tagsága körüli vita Angela Merkel német kancellár, az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt elnöke szerint.

Keresés