2019. március 27. szerda

márc. 27
13:15
Szájer a Fidesz felfüggesztésének ellenére is alelnök maradhat a Néppárt frakciójában (444.hu)
A többiek is változatlan feltételekkel dolgozhatnak.
márc. 27
13:21
Elutasította a román képviselőház az 1918-as gyulafehérvári autonómiaígéret törvénybe iktatását (USAracing)
Az erdélyi románok 1918-as nemzetgyűlése által Gyulafehérváron elfogadott nyilatkozat harmadik pontja „teljes nemzeti szabadságot” irányoz elő az összes együtt élő népnek.
márc. 27
13:33
Kizárták a kínai kommunista pártból az Interpol volt főnökét (444.hu)
Kenőpénzek elfogadásával vádolják. Meng Hung-vej tavaly szeptemberben tűnt el nagy feltűnést keltve, hogy aztán októberre kiderüljön, az elvtársai fogták el.
márc. 27
13:39
Balliberális támogatásra kényszerül az Európai Néppárt (Infostart)
A legfrissebb előrejelzések alapján az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok alkothatják az idén júliusban megalakuló Európai Parlament többségét, a szkeptikus pártok nem törnek át. A részletekről Fóris György, a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója beszélt az InfoRádióban.
márc. 27
13:51
Álhír miatt akartak romákat lincselni Párizs közelében (444.hu)
A francia ügyészség három támadót gyorsított eljárásban már bíróság elé is állított.
márc. 27
14:03
Mégis részt vehetnének a britek az EP-választásokon? (Infostart)
Az uniópárti britek megérdemlik, hogy részt vegyenek a május végén esedékes európai parlamenti választásokon - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a múlt heti uniós csúcstalálkozó eredményeiről tartott vitáján szerdán.
márc. 27
14:39
Egymilliárd dollár már megvan a határkerítésre (USAracing)
Donald Trump keddre jelentős lépéssel került közelebb ahhoz, hogy teljesítse az elnökségének időközben jelképévé vált választási ígéretét, és biztonsági falat építhessen az amerikai–mexikói határra.
márc. 27
14:45
Időhajlítók (USAracing)
Az EU legnagyobb problémája.
márc. 27
15:09
Theresa May utalást tett arra, hogy a héten újabb szavazás lehet a megállapodásról (USAracing)
A brit EU-tagság eredetileg ezen a héten, pénteken, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt volna meg.
márc. 27
15:15
A németvizsga túl nehéz a bevándorlóknak (USAracing)
A napokban a Neue Osnabrücker Zeitung cikke alapján beszámoltunk arról: a nyelvtanfolyamokra és integrációs kurzusokra járó menedékkérők 45 százaléka nem tud levizsgázni.
márc. 27
15:33
Még a héten jöhet az újabb Brexit-szavazás a brit parlamentben (Kripto Akadémia)
Eközben már közel 6 millió brit követeli hivatalos petícióban a kilépési folyamat leállítását, a kormány mégis hajthatatlan. (Külföld)
márc. 27
15:33
Ferenc pápa nem hagyta, hogy megcsókolják a gyűrűjét (444.hu)
Nagyon nem akarta.
márc. 27
15:45
Újabb fejlemények a brexit-megállapodásról (Infostart)
Theresa May brit miniszterelnök utalást tett arra szerdán, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréről novemberben elért, a londoni alsóház által azonban eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást a kormány a héten ismét az alsóház elé terjesztheti vitára és szavazásra.
márc. 27
15:45
Könnygáztámadást követtek el a koblenzi tartományi bíróságon (USAracing)
A törvényszék közlése szerint többeknél légzési nehézségek, köhögés és fejfájás lépett fel. A támadást feltételezések szerint a bírósági épület előcsarnokában követték el.
márc. 27
15:51
Palesztin imám: Mohács vár Franciaországra (USAracing)
„Az ilyen események [mint Mohács] azt mutatják, az iszlám nemzet képes visszatérni régi önmagához, és elterjeszteni az iszlámot, ha Allah is úgy akarja”.
márc. 27
15:57
Kurz: Az osztrák kormány nem tolerál egyetlen veszélyes ideológiát sem (USAracing)
Az osztrák kormány nem tolerál egyetlen veszélyes ideológiát sem, bármelyik oldalról jöjjön is – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár újságíróknak szerdán, a kormányülést követően.
márc. 27
16:21
Majdnem lincseléshez vezetett egy álhír Franciaországban (Infostart)
Három embert bíróság elé állítottak szerdán gyorsított eljárásban, miután két nappal ezelőtt romákra támadtak a Párizshoz közeli Clichy-sous-Bois-ban. A romákról a közösségi oldalakon azt az álhírt terjesztették, hogy gyerekeket raboltak el.
márc. 27
16:39
Spanyol bocsánatkérést vár Mexikó (USAracing)
Nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Spanyolországot a mexikói elnök, aki szerint a történelmi megbékélés csak a bűnök beismerésével történhet meg.
márc. 27
17:15
Szijjártó Péter: A Zöld-foki Köztársaság felelősséggel áll a migráció kérdéséhez (USAracing)
Biztosak lehetünk abban, hogy a Zöld-foki Köztársaság nem lesz a tömeges migráció kibocsátója, továbbá hogy minden esetben Európával együttműködve hozza meg saját intézkedéseit – mondta a miniszter.
márc. 27
17:42
Manfred Weber a hazánk elleni hetes cikkely szerinti eljárást sürgeti (HírTV)
Szerinte kötelező jellegű jogállamisági mechanizmus létrehozására van szükség.
márc. 27
18:03
Nem vicc: külön apáktól származnak egy kínai nő újszülött ikrei (SzMo)
Egy rendkívül ritka, de korántsem példátlan jelenség okozta a bizarr esetet.
márc. 27
18:06
Grammy- és Golden Globe-díjas zenész is aláírta a Brexitet elutasító petíciót (ATV)
Bár patrióta, nem akar kilépni az Európai Unióból Sting. A világhírű zenész még a petíciót is aláírta, hogy elutasítja az unió lehagyását. Mindhiába, a brit kormány ugyanis elutasította a Brexit eltörlését.
márc. 27
18:39
Nyolc brexit-forgatókönyvről szavazhatnak (Infostart)
A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének lehetővé tételétől az újabb népszavazáson át a brexit törléséig terjed azoknak az alternatív forgatókönyveknek a sora, amelyekről a londoni alsóház elnökének döntése alapján a ház vitázhat és szavazhat szerdán.
márc. 27
18:39
Varga Judit: Kihívást jelent, de lehetséges az uniós tengeri határok védelme (USAracing)
Málta és Magyarország is súlyos problémának tekinti a migrációs válságot, amelyre választ kell adni – mondta a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.
márc. 27
18:45
Weber: vegye napirendre az Európai Tanács a magyar és a lengyel hetes cikkes eljárások ügyét! (Infostart)
Napirendre kellene vennie az Európai Tanácsnak az alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal és Magyarországgal szembeni eljárások kérdését - hangsúlyozta szerdán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) lista- és frakcióvezetője.
márc. 27
18:51
Németh Zsolt: Látványos áttörés tapasztalható a magyar-amerikai kapcsolatokban (USAracing)
A politikus, aki kilencnapos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, kiemelte, hogy „az Obama-kormányzat lekezelő narratíváját felváltotta a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd”.
márc. 27
19:12
Theresa May kész lemondani a tárgyalások következő szakasza előtt (ATV)
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a Brexit-tárgyalások következő - az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló - szakaszának kezdete előtt.
márc. 27
19:15
May kész lemondani, csak támogassák a brexit-megállapodását (444.hu)
Ha a konzervatívok támogatnák, a brit miniszterelnök távozna a tisztségéből a tárgyalások következő szakasza előtt.
márc. 27
19:15
Theresa May kész lemondani a tárgyalások következő szakasza előtt (USAracing)
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből.
márc. 27
19:18
Theresa May kész lemondani (HírTV)
A miniszterelnök egyelőre nem határozta meg lemondása pontos dátumát.
márc. 27
19:21
Jóváhagyta az EP a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szabályokat (USAracing)
A szabályzat értelmében 2021-tól betiltják azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
márc. 27
19:24
Lemond Theresa May, ha megszavazzák a Brexit-megállapodást (Kripto Akadémia)
A brit miniszterelnök hallja, hogy miket beszélnek pártjában, és állítja: nem veszi felhatalmazásnak a maradásra, ha végre sikerrel zárul a szavazás. (Külföld)
márc. 27
19:33
Theresa May kész lemondani - íme a feltételek (Infostart)
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a Brexit-tárgyalások következő - az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló - szakaszának kezdete előtt.
márc. 27
19:33
Áder János: A vízhiány következménye a migráció erősödése (USAracing)
Minél tovább várunk a klímaváltozás megfékezése érdekében szükséges döntésekkel, annál nagyobb árat fizet azokért az emberiség – mondta a köztársasági elnök.
márc. 27
19:33
Theresa May kész lemondani a tárgyalások következő szakasza előtt (SzMo)
A brit miniszterelnök hajlandó lenne a tervezettnél korábban is távozni, hogy gördülékenyen és rendben menjen végbe a brexit.
márc. 27
19:39
Az erdélyi magyarság nem elszenvedője, hanem alakítója kell legyen az EU reformjának (USAracing)
Az RMDSZ listáját a 12 éve EP-képviselő Winkler Gyula vezeti, a második bejutónak tekintett helyet Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke foglalja el.
márc. 27
19:42
Szijjártó: A Zöld-foki Köztársaság felelősséggel áll a migrációhoz (HírTV)
A Zöld-foki Köztársaság olyan ország, amely felelősséggel áll a migráció kérdéséhez - jelentette ki Szijjártó Péter.
márc. 27
19:54
Trump: az orosz csapatoknak el kell hagyniuk Venezuelát (ATV)
Felszólította szerdán Donald Trump amerikai elnök Oroszországot, hogy vonja ki csapatait Venezuelából.
márc. 27
20:00
Ayaan Hirsi Ali: Az iszlamizáció valós jelenség Európában (HírTV)
„Vallási iskolákat, mecsetek, iszlamista kiképzőközpontokat alapítanak Európában, és mi hagyjuk” – mondta.
márc. 27
20:06
Migránsok eltérítettek egy kereskedelmi hajót a Földközi-tengeren (ATV)
Migránsok egy csoportja térített el egy kereskedelmi hajót, amely Málta felé vette az irányt - közölte szerdán a máltai hadsereg.
márc. 27
20:21
Üdvözölte a libanoni külügyminiszter a közép-európai országok kemény álláspontját (USAracing)
Ezen országok nemzeti érdekeik védelmében léptek fel, és úgy döntöttek, hogy a szankciók ellenére a menekültek Európán belüli megosztása nem szolgálja nemzeti érdekeiket – mondta Gibrál Bászil.
márc. 27
20:27
Madrid betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését (Kripto Akadémia)
A vadállatok természetes élettani, mentális és szociális szükségleteinek nem lehet eleget tenni a cirkuszi környezetben. (Külföld)
márc. 27
20:27
Kimentett illegális bevándorlók térítettek el egy olasz kereskedelmi hajót (USAracing)
A máltai hadsereg szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy a máltai hatóságokhoz szerdán délután egy eltérített hajóról érkeztek jelentések, azóta folyamatos figyelemmel kísérik a helyzetet.
márc. 27
20:45
A Földközi-tengerből kimentettek térítettek el egy török kereskedelmi hajót (444.hu)
Az olajszállító hajó 108 embert mentett ki, de amikor alig 10 km-re járt a líbiai partoktól, átvették az irányítást a hajó felett, így az már Málta felé tart.
márc. 27
21:12
Az EU betiltja a műanyag evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, és még sok minden mást (ATV)
Jóváhagyta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokat szerdán az Európai Parlament (EP), amelyek értelmében 2021-tól betiltják azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
márc. 27
21:33
Az egyházak nem mentek el a keresztényüldözésről szóló kiállítás megnyitójára (Infostart)
Münchenben, a magyar főkonzulátus kultúrtermében kiállítás nyílt a keresztények üldözéséről a Közel-Keleten. A jövő hónap közepéig megtekinthető kiállítás megrendezésében a bajorországi kormánypárthoz, a Keresztényszociális Unióhoz, a CSU-hoz közel álló Hanns-Seidel Alapitvány is fontos szerepet játszott.
márc. 27
21:33
India lelőtt egy műholdat, az elnök szerint űrhatalom lett az ország (Kripto Akadémia)
Narendra Modi szerint csak az Egyesült Államok, Oroszország és Kína volt képes eddig hasonlóra. (Külföld)
márc. 27
21:39
A Facebook betiltja a fehér nacionalizmust (444.hu)
A jövő héttől a gyakorlatban is fellépnek a Facebookon és az Instagramon az etnikai homogenitás legnagyobb hívei ellen.
márc. 27
21:42
Új információk derültek ki a christchurchi merénylőről (ATV)
Egy osztrák aktivista bécsi otthonában házkutatást tartottak, aki beismerte, hogy a terrorista 1500 eurót utalt a számlájára.
márc. 27
21:54
Theresa May: történelmi jelentőségű kötelezettségnek kell eleget tenni (Infostart)
Theresa May brit miniszterelnök szerda este háromszáz konzervatív párti képvselő gyűlésén beszélt a brexitről.

Keresés