A brit parlamentnek „lehetőleg sok időt kell adni” az olyan álláspont meghatározásához, mely a megállapodás szerinti Brexithez vezetne majd – jelentette ki csütörtökön Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes.
Valószínűsíthető, hogy May csütörtökön vagy pénteken újra az alsóház elé terjeszti a dokumentumot, de azt továbbra sem lehet biztosra venni, hogy az „áldozata” elég lesz a brexitsikerhez.
A mostani megbeszélés immár a nyolcadik a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat és a kínai fél között, amelyet a két ország között kirobbant kereskedelmi háború rendezésének céljából tartanak.
Az El Hiblu 1 nevet viselő, török tulajdonban lévő olajszállító hajó 108 migránst mentett ki a Földközi-tengerből. Amikor a hajó alig tíz kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást.
„Nyelv, hit és hadsereg.” Ukrán nacionalista érzelmekre ható szlogennel igyekszik Petro Porosenko elnök megőrizni a hatalmát a hétvégi államfőválasztáson. A szlogen jól leképezi Porosenko azon politikai húzásait, amelyekkel megpróbálja elvonni a lakosság figyelmét az országot sújtó reális problémákról. De honnan indult és hová jutott az ukrán „Csok
A máltai haditengerészet bejelentette csütörtökön, hogy átvette az ellenőrzést a kereskedelmi hajó felett, amelyet az általa kimentett migránsok eltérítettek.
Ezeknek a gyerekeknek a szülei hátat fordítottak Dániának, nincs okunk arra, hogy állampolgárságot adjunk nekik – áll a bevándorlásügyi és integrációs minisztérium közleményében.
Az Európai Unió társjogalkotó intézményei megállapodtak a szervezet megerősítéséről. Ez az eredeti tervezetnél azonban jóval lassabban fog megvalósulni.
Elítélte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség csütörtökön, hogy az ukrán hatóságok ismét nagy számban idéznek be kihallgatásra kárpátaljai magyarokat, hogy megfélemlítsék a közösséget.
A brit kormány tervei szerint pénteken ismét a londoni alsóház elé kerülhet a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás.
Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de az al-Kaidához köthető al-Shabaab dzsihadista csoport gyakran követ el merényleteket a szomáliai fővárosban.
A Brexit elhalasztását még szerda éjjel hagyták jóvá, ugyanakkor a kilépés feltételrendszerét tartalmazó megállapodás egyetlen alternatívája sem kapott többséget. (Külföld)
Autóba rejtett pokolgép robbant csütörtökön egy népszerű mogadishui belvárosi étterem és szálloda előtt, legalább tizenegyen életüket vesztették - közölte a szomáliai rendőrség.
Mint közölték, a lépést az indokolja, hogy 2010 után Koszovó maradt az egyetlen balkáni ország, amely állampolgárainak még mindig vízumra van szüksége az unióba utazáshoz.
A brit kormány tervei szerint pénteken ismét a londoni alsóház elé kerülhet a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás.
A brit kormány tervei szerint pénteken ismét a londoni alsóház elé kerülhet a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás.
Tovább kampányol az Európai Bizottság elnöki székéért a bajor Manfred Weber, aki az Európai Parlament szerdai ülésén keményebb jogállamisági fellépést kért az uniótól.
Szerdán a prágai repülőtéren fogta el őket a cseh idegenrendészet annak gyanújával, hogy közük volt a németországi vasútvonalakon 2018 októberében és decemberében megkísérelt merényletekhez.
A Donald Trumpból kiábrándult radikális jobboldal új hőst talált magának. Robotapokalipszisről, megszűnő munkahelyekről, a fehér Amerika válságáról és az alapjövedelem szükségességéről beszél a demokrata elnökjelöltségért kampányoló Andrew Yang, tajvani származású start-up-vállakozó. Az alt-right szabadcsapatok felkarolták őt – talán a havonta érke
A kedden elfogadott dokumentum célja, hogy már nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét. A DK-s képviselők és a volt LMP-s Meszerics Tamás is megszavazta az állásfoglalást.
Kanyaróvészhelyzetet hirdettek és a beoltatlan gyerekeket kitiltották a közterekről New York egyik elővárosában, akkora méretűvé duzzadt az egyre terjedő kanyarós megbetegedések okozta probléma.