A Soros-szervezetek mögül hiányzik a tömegtámogatás: a pénzt milliárdosoktól, alapítványoktól kapják, a médiában azonban súlyukhoz képest felülreprezentáltak.
John Ratcliffe texasi republikánus képviselő személyében új vezetőt jelöl az amerikai hírszerzés csúcsszervezete, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) élére Donald Trump amerikai elnök, aki ezt vasárnap délután Twitteren jelentette be.
Többmillió dolláros kártérítést fizet a Google azoknak az álláskeresőknek, akik szerint életkoruk miatt diszkriminálták őket és esélyt sem kaptak, hogy átmenjenek az állásinterjún. A jelentkezők több, mint 200 fős csoportja közösen perelte be az internetes óriáscéget.
Több mint ezer tüntetőt tartóztattak le a hatóságok az orosz fővárosban. Az elnök áldemokráciájában a szeptemberi helyhatósági választás is csak kirakat lehet.
Kórházba kellett szállítani Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a moszkvai börtönből, ahol 30 napos elzárását tölti, mert heves allergiás rohama támadt. Egy orvos szerint elképzelhető, hogy megmérgezték valamilyen vegyi anyaggal, mindenesetre Navalnij környezetéből többen is furcsállják az esetet.
Augusztus elsején Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság új elnökével. A megbeszélésen egyeztetnek az ősszel megalakuló új uniós végrehajtó testület magyar biztosáról.
Orbán Viktor Tusnádon szombaton gyakorlatilag elmondta, hogy mi lehet az asztalon, ha a héten találkozik Ursula von der Leyennel. Legalább egy ponton azonban már eddig ellentmondott az Európai Bizottság új elnökének. A V4-ek számára kulcskérdés lesz, hogy közép- vagy kelet-európai jogállamisági biztosa lesz-e ősztől a Bizottságnak, vagy marad Timme
Allergiás tünetekkel kórházba szállították Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a moszkvai börtönből, ahol 30 napos elzárását tölti. Orvosa, Anasztaszija Vasziljeva szerint elképzelhető, hogy megmérgezték valamilyen vegyi anyaggal, és Navalnij környezetéből többen is furcsállják az esetet.
Orvos ismerőse és ügyvédje is furcsának találja az aktivista testén jelentkező tüneteket és a hirtelen rosszullétet, amelyek korábban soha nem fordultak elő nála.
Távozik a távközlési szolgálat igazgatója : az elrabolt és meggyilkolt 15 éves lány halála miatt korábban kirúgták az országos rendőr-főkapitányt és az Olt megyei kormánybiztost is.
Kockázatos ellenzékinek lenni Oroszországban. A bebörtönzött Alekszej Navalnij allergiás reakciója kapcsán felmerült a mérgezés gyanúja. Nem ő lenne az első ilyen áldozat.
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban ünnepélyes keretek között aláírta az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak mentésében résztvevők megsegítését szolgáló állandó pénzalapról szóló törvényt.
A horvát rendőrség hétfőn őrizetbe vett egy 53 éves nőt, aki a hétvégén szándékosan okozott erdőtüzet a közép-dalmáciai Sibenik közelében: leégett 900 hektár erdő és több faluból kellett kitelepíteni a lakosságot - közölte a sibeniki rendőrség hétfőn.
Újra tárgyalt a két legnagyobb szlovákiai magyar párt a választási együttműködésről, de akárcsak a korábbi egyeztetések során, ezúttal is sikertelenül.
Jelentések szerint egymilliárd fontos költségvetési csomagot állítanak össze a „no-deal brexitre” való felkészülésre. Közben a Munkáspárt még a kilépés előtt megbuktatná a kormányt.
Többen mennének el szavazni a szlovákiai magyarok közül, ha létrejönne a közös magyar érdekképviselet – derült ki egy reprezentatív felmérésből. A somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet vizsgálata szerint 8 százalékkal megugrana a szavazókedv a magyarok körében, ha a jelenlegi négy magyar párt helyett csak egyet kéne választani.
Donald Trump amerikai elnök még a 2020-as elnökválasztás előtt meg akarja kezdeni a csapatkivonást Afganisztánból - jelentette ki Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn egy washingtoni rendezvényen.
Megdőlt az abszolút országos melegrekord Nagy-Britanniában a Nyugat-Európát múlt héten sújtó hőhullámban - közölte utólag a brit meteorológiai szolgálat.