Egy indiai férfi 1996-ban egy repülőgép aljában megbújva, potyautasként utazott be az Egyesült Királyságba. Csodával határos módon túlélte a -60 °C-ot és a ritka levegőt, most pedig a legnagyobb londoni reptéren dolgozik. Azóta már többször repült, de az első alkalom a mai napig kísérti.
Ahogy az várható volt, balhé lett a brit nagykövet Trumpról szóló, kiszivárgott jelentéséből: többen diplomáciai botránytól rettegnek, Nigel Farage pedig kirúgná a nagykövetet.
A legújabb felmérés szerint Boris Johnson (55) volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében. A pártvezetői posztért Johnson és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter verseng. A győztes nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra.
Az osztrák vendéglátóhelyeken a dohányzás engedélyezése vagy tiltása az utóbbi időkben a helyi politika egyik fontos kérdése lett. Miután a dohányzást támogató politikai párt pozíciója meggyengült, ismét bevezetik az általános tilalmat a zárt helyeken.
Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 44 százalékos, elnöksége óta a legmagasabb - hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatásának eredményét a The Washington Post című lap.
A szavazatok majdnem teljes, 96,15 százalékos feldolgozottsága mellett is egyértelműen a jobboldali ellenzéki Új Demokrácia párt nyerte meg Görögországban a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat.
A venezuelai ellenzék vasárnap beleegyezett, hogy Nicolás Maduro elnök követeivel találkozzon Barbadosban a politikai rendezést szolgáló, Norvégia közvetítésével zajló tárgyalásokon.
Az olajexportja biztosítását akarhatja kizsarolni a teheráni rezsim, ám kérdéses, vajon mit érhetnek el az újraválasztásra készülve erejét fitogtató Trump-adminisztrációval szemben.
A szavazatok majdnem teljes, 96,15 százalékos feldolgozottsága mellett is egyértelműen a jobboldali ellenzéki Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg Görögországban a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat - derült ki a görög belügyminisztérium honlapján közölt adatokból.
Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 44 százalékos, elnöksége óta a legmagasabb – hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatásának eredményét a The Washington Post című lap.
A régebbi típusú A380-asok szárnyainak szerkezeti vizsgálatáról van szó - írja az AirPortál, amely úgy tudja, légialkalmassági direktíva kiadása várható az ügyben.
Indonézia az utóbbi 15 évben 29 261 hektár szárazföldi területet vesztett a földerózió és a tengerszint emelkedése következtében, ami nagyjából fővárosa, Jakarta méreteinek felel meg - közölte vasárnap a The Jakarta Post című helyi lap a tengeri és halászati ügyek minisztériumának jelentésére hivatkozva.
Ha a szociáldemokraták a ciklus vége előtt úgy döntenek, hogy kilépnek a kormányból, akkor a konzervatív uniópártoknak egyedül kell folytatniuk a kormányzást - jelentette ki a Bild című német tömeglapban hétfőn megjelent interjúban Wolfgang Schäuble, a német parlament alsóházának konzervatív elnöke.
Az adófizetők pénzéből finanszíroznák a londoni terrortámadással vádolt férfi özvegyének ügyvédjét. Az áldozatok hozzátartozói eközben az interneten próbálnak segítséget kérni, mert eddig jogi segítséget nem kaptak az ügyben.
Teherán megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását hétfőn, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek hatvan napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, amennyiben a többhatalmi szerződést aláíró kormányok nem segítenek Iránnak kivédeni az amerikai szankciókat.
A konzervatív politikus, a valószínűsíthető következő brit miniszterelnök arról beszélt, hogy október 31-ig biztosan kilépteti hazáját az Európai Unióból. Mindeközben felmérések szerint a szavazók jelentős része sem őt, sem riválisát, Jeremy Huntot nem akarja kormányfőként látni.
Több mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az ország délnyugati részén végigsöprő vihar Romániában.
Rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst (BA), miután tavaly nyáron hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban.
Új ellenzéki párt megalapítására készülhet az AKP-ből kiugró Ali Babacan, miután a jelenlegi ellenzék nemrég megszerezte Ankara és Isztambul polgármesteri székét is.
A német kormány fenntartja jelenlegi hozzájárulását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció tevékenységéhez, és egyelőre nem küld szárazföldi csapatokat Szíriába - derült ki Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői nyilatkozatából.
Kiriákosz Micotákisznak nagyon gyorsan kell lépnie, hiszen az országnak számtalan gazdasági gonddal kell szembenéznie. Görögország a pénzügyi történelem legnagyobb támogatását kapta, jó pályára állt a gazdaság, de bőven van még tennivaló.