2019. augusztus 28. szerda

aug. 28
3:54
Folytatódik az iszlám térhódítása Németországban (Ripost)
Egy napokban megjelenő könyv korbácsolhatja fel ismét az indulatokat abban a vitában, amely Németország iszlamizálódása körül folyik éve óta. A szerző egy német professzor, aki bemutatja, hogy miként működik a politikai iszlám terjesztése és terjedése.
aug. 28
5:18
Robbanószerekkel megrakott drónok, légicsapások – kiújulóban a feszültség Izrael és Irán között (ATV)
Kiújulóban a feszültség Izrael és Irán, illetve a teheráni rezsim libanoni szövetségesei közt. Szíriában lévő iráni ügynökök múlt héten robbanószerekkel megrakott drónokkal akarták megtámadni Izraelt. Válaszul a zsidó állam légicsapást mért rájuk. Utána a támadást kitervelő iráni egység, illetve a Hezbollah egy-egy vezetőjét próbálták az izraeliek
aug. 28
6:06
Ha Trócsányin bukna a Leyen-bizottság, Orbán női politikust küldhet helyette (444.hu)
Az Európai Parlamentben sok képviselő készül arra, hogy a magyar jelöltet visszautasítsa. Egyszerre több körülmény is Trócsányi esélyeit gyengíti. A mostani állás szerint ha Orbánnak cserélnie kell, akkor Járóka Lívia vagy Győri Enikő lehet a magyar biztos.
aug. 28
6:18
Robbantások a Gázai övezetben (USAracing)
A bűncselekményt végrehajtó bűnös kezek nem fogják elkerülni a felelősségre vonást – fogalmazott a Hamász belügyminisztere.
aug. 28
6:33
Idén már legalább 900 migráns fulladt a Földközi-tengerbe (Kripto Akadémia)
A legtöbben Líbia és Olaszország között.
aug. 28
6:48
Idén eddig már legalább 900 menekülő fulladt a Földközi-tengerbe (444.hu)
Kedden újabb öt ember fulladt vízbe Líbia partjainál, 65 társukat sikerült kimenekíteni.
aug. 28
6:54
A szíriai befolyás a tét (USAracing)
A számos dzsihadista lázadócsoport által ellenőrzött északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fokozódó feszültségről tárgyalt Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában.
aug. 28
7:06
Szabad szemmel: Európa már nem halogathatja sokáig, hogy megfékezze Orbán és a hozzá hasonlók ámokfutását (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. augusztus 28.
aug. 28
7:18
Jeges árvíz hömpölygött az utcákon, máshol tornádó alakult ki (Infostart)
Heves zivatarokban volt gazdag a hét Spanyolországban, Malaga környékén még tornádó is volt.
aug. 28
7:24
András herceg tudja, hogy mit csinált, állítja a nő, aki erőszakkal vádolja a brit királyi család tagját (444.hu)
A yorki herceg kitartóan tagad, és továbbra is állítja, hogy ő másmilyennek ismerte a börtönében öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epsteint, mint amilyennek a vádak alapján tűnik.
aug. 28
7:42
Továbbra is sok áldozatot követel a tengeri migrációs útvonal (Képmás)
Közvetetten támogatásáról biztosított a Földközi-tengeren tevékenykedő NGO-kat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR)
aug. 28
7:48
A brazil elnöki szóvivő szerint az ország nyitott a segély elfogadására (Képmás)
A kormányzók egyértelműen tudtára adták Bolsonarónak, hogy pénzre van szükségük az erdőtüzek megfékezésére.
aug. 28
7:51
A szíriai befolyás a tét (HírTV)
Közös érdekek kötik össze Moszkvát és Ankarát a Közel-Keleten.
aug. 28
7:54
Rejtélyes robbanások Gázában, két rendőrposztnál robbant valami (444.hu)
Három rendőr vesztette életét a két robbanásban. Az izraeli hadseregnek nincs tudomása arról, hogy a fegyveres erők érintettek lennének az incidensben.
aug. 28
7:54
Terrortámadás történt Gázában? (Képmás)
Egymás után két robbanás történt két ellenőrzőpontnál, egyelőre nem tudni, ki áll a merényletek mögött,
aug. 28
8:06
Moszkva megtagadta a vízumot több amerikai szenátortól (ATV)
Amerikai szenátoroktól tagadta meg Oroszország a vízumot - derült ki kedden Chris Murphy amerikai demokrata párti szenátor közleményéből.
aug. 28
8:06
Amerikai szenátorokkal toltak ki az orosz hatóságok (Képmás)
Egy kétpárti delegáció több tagjától tagadtak meg az orosz vízumot, Moszkva szerint azonban nem teljesen úgy történt, ahogy azt Washingtonban állították.
aug. 28
8:24
Örökre megváltozott az amazóniai esőerdő (Infostart)
A WWF Magyarország erdővédelmi projektfelelőse szerint az igazi problémát nem is maguk a tüzek jelentik.
aug. 28
8:24
„Elnézést, Brigitte!” – Brazilok ezrei üzentek Macron feleségének (Képmás)
Nekiment a brazil elnök Macron feleségének.
aug. 28
8:45
Giuseppe Conte vette át a kormányalakítási egyeztetéseket a balközéppel (HírTV)
Sergio Mattarella államfő szerdán zárja le a parlamenti pártokkal tartott konzultáció második körét.
aug. 28
8:54
Washington ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákkal szereli fel Japánt (ATV)
Az Egyesült Államok 3,3 milliárd dollár (csaknem ezer milliárd forint) értékben ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákat ad el Japánnak.
aug. 28
9:09
Filmbe illő autósüldözés: szirénaszó hasított az éjszakába (Ripost)
A kocsi sofőrje alaposan rálépett a gázpedálra, menekülés közben ezért le is sodródott az útról.
aug. 28
9:18
Véget érhet a román kormányzási szappanopera (Kripto Akadémia)
Nem adja fel Viorica Dancila miniszterelnök, kisebbségi kormányzással próbálkozna, de ezúttal a PSD-nek nincs reális esélye túlélni az újabb bizalmatlansági indítványt.
aug. 28
9:20
Özönvíz Japánban: 850 ezer embert telepítenek ki (Kripto Akadémia)
A legmagasabb fokú riasztást adta ki a meteorológiai szolgálta. Ketten már meghaltak.
aug. 28
9:42
Videóban üzentek a magyar tűzoltók brazil kollégáiknak (SzMo)
Mutatjuk!
aug. 28
9:48
Brazília elfogadja az Amazonas megmentésére kapott pénzt, ha senki nem szól bele annak felhasználásába (888.hu)
Az elnöki szóvivő szerint Brazília alapvetően nyitott az amazóniai erdőtüzek megfékezésére szánt támogatás elfogadására.
aug. 28
10:12
Az autós sem hitt a szemének: bombát szállított a biciklis (Ripost)
A román biciklis végül mégsem vitte haza a második világháborús robbanószerkezetet.
aug. 28
10:18
Bolsonaro: "ne piszkáljanak, akkor elfogadom az amazóniai segélyt" (Infostart)
Bocsánatkérést követel a brazil elnök, mielőtt elfogadná a nyugati országok igencsak szerény segélyét az amazonasi tüzek eloltására. Jair Bolsonaro így folytatta veszekedését Macron francia elnökkel, aki szankciókkal fenyegette, majd sérelmezte, hogy a brazil elnök nem túl kedves szavakkal kommentálta felesége korát.
aug. 28
10:30
A brit kormány a parlament felfüggesztését kérte a királynőtől (444.hu)
Ezzel akarják megakadályozni, hogy egy bizalmi szavazáson megbuktassák őket.
aug. 28
10:42
A brit kormány a parlament felfüggesztését kéri a királynőtől (Képmás)
Boris Johnson kormánya azt kéri II. Erzsébettől, hogy függessze fel a parlamentet október közepéig – ezzel segítve a megállapodás nélküli Brexit keresztülvitelét. Megszólaltak a pártok képviselői is, ezekben leginkább bírálatok hangoztak el.
aug. 28
10:42
Darwin-díj jelölt: második világháborús bombát vitt a biciklijén egy férfi Romániában (SzMo)
Később videó készült a bomba hatástalanításáról.
aug. 28
10:54
Alapjogokért Központ: Instabil lehet a baloldali pártok alkotta kormány Olaszországban (Képmás)
A szakértő szerint a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy összeáll az M5S és PD.
aug. 28
10:57
Éles lőszerrel lőnek a tüntetőkre Indonéziában, legalább hatan halhattak meg (Kripto Akadémia)
Hetek óta tüntetnek pápuaiak az őket érő hátrányos megkülönböztetés ellen, sokan pedig már egy függetlenségi szavazás kiírását követelik. A kormány cserébe lekapcsolta az internetet.
aug. 28
11:12
A néhai VW-vezér számára az Audi még csak a főpróba volt (Infostart)
82 éves korában elhunyt Ferdinand Karl Piëch, aki a világ második legnagyobbjává tette a Volkswagen cégcsoportot. Olyan legendás autók fűződnek a nevéhez, mint az Audi Quattro, vagy a Bugatti Veyron – mondta el az InfoRádiónak Az Autó című magazin szerkesztője.
aug. 28
11:12
BBC: felfüggesztheti a brit parlamentet Boris Johnson, hogy átnyomhassa a Hard Brexitet (SzMo)
Erre hivatalosan a királynőt kell felkérnie a brit kormányfőnek, szeptember 10-én lépne életbe a felfüggesztés.
aug. 28
11:18
Évtizedekig tarthat a regenerálódás (USAracing)
Brazília hivatalos adatai szerint idén 80 százalékkal több tüzet regisztráltak, mint tavaly, ami több magyarországnyi erdő leégését jelenti.
aug. 28
11:24
Felfüggeszthetik a brit parlamentet, hogy kigolyózzák a Brexit ellenzőit? (ATV)
A királynőtől kéri Boris Johnson, hogy függessze fel a parlament szeptemberi ülésszakát. A brit kormányfő várhatóan így próbálja elgáncsolni azt az ellenzéki kezdeményezést, amelynek célja, hogy megakadályozza a britek megállapodás nélküli kilépését az EU-ból- írja a BBC.
aug. 28
11:30
Rosszul lett a kapitány, szabadnapos pilóta segített a kényszerleszállásnál (Kripto Akadémia)
Portóban szakította meg útját a Jet2 légitársaság Manchesterből Madeirára tartó járata, miután a kapitány rosszul lett. A kényszerleszállásnál a légitársaság szolgálaton kívüli pilótája segített.
aug. 28
11:36
A Hezbollah megtorolja az izraeli dróntámadást (ATV)
A Hezbollah megtorolja a legutóbbi, a libanoni főváros, Bejrút külterületét érő izraeli dróntámadást, de háború nem valószínű - közölte kedd este Bejrútban a radikális libanoni síita szervezet helyettes vezetője.
aug. 28
11:48
Német zöldpolitikus: kapjon több szabadságot, aki biciklivel jár (888.hu)
Ha valaki szerint az ötlet hatalmas hülyeség, akkor bizony nem jár messze a valóságtól!
aug. 28
11:54
Durva: a világ legnagyobb gyermekáldozati helyét tárták fel Peruban (ATV)
Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.
aug. 28
11:54
Ellen-tiltólistán az amerikai szenátorok, akiktől megtagadták az orosz vízumot (SzMo)
Ron Johnson republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátor nem kapta meg Moszkvától a beutazási engedélyt. Korábban az USA a Krím elcsatolása és a délnyugat-ukrajnai beavatkozás miatt tiltotta meg több orosz politikusnak a belépést.
aug. 28
12:03
A brit parlament felfüggesztését kéri Boris Johnson kormánya (Kripto Akadémia)
A megegyezés nélküli Brexit elkerülésén dolgozó képviselők épp kedden jelentették be, hogy a parlament segítségével lépnének - erre így nem lesz mód.
aug. 28
12:12
A gazdaságot is megtörte az utcai erőszak (USAracing)
Az egyre erőszakosabb tüntetések hatására augusztusban eddig ötven százalékkal esett vissza a szállodai szobák kihasználtsága, de bajban vannak az ingatlanosok és a kiskereskedők is.
aug. 28
12:12
Európára is hatással lesz a kínai szociokredit-rendszer? (Képmás)
Egyelőre nem készültek fel a Kínában jelen lévő multik a társadalmi pontrendszer bevezetésére.
aug. 28
12:15
Johnson a parlament megkerülésére készül (HírTV)
Úgy tudni, a miniszterelnök kezdeményezni fogja az uralkodónál, hogy a szeptember 3-án véget érő törvényhozási szünet után pár nappal, szeptember 10-én zárja be a parlamenti ülésszakot.
aug. 28
12:24
Közigazgatási kódex: óvást emelt a román ombudsman (Képmás)
Korábban az RMDSZ bírálta a tervezetet, mert az nem biztosít elég jogot az anyanyelvhasználatra.
aug. 28
12:30
Boris Johnson kicselezné a parlamentet, nagy a felháborodás (Infostart)
Az Európai Unió kész megfontolni az új brit miniszterelnök elképzeléseit a szabályozott brexitet fékező ír határgarancia kérdésében – ha azok „realisták”. Ezt üzenték Brüsszelből Boris Johnsonnak, miközben otthon az ellenzéki pártok megállapodtak, hogy megakadályozzák a szabályozatlan kilépést. Közben a kormányfő a parlament megkerülésére készül.
aug. 28
12:36
Az európai vállalatokra is hatással lehet a kínai társadalmi kreditrendszer (GazdaságPortál)
A kínai társadalmi kreditrendszer hatásai túlmutathatnak a kínai piacon, és érinthetik az Egy övezet, egy út (BRI) globális gazdasági-infrastrukturális kezdeményezésben résztvevő országokat és vállalatokat – figyelmeztetett jelentésében az Európai Unió Kínában működő kereskedelmi kamarája a South China Morning Post (Scmp) hongkongi lap szerdai cikk
aug. 28
12:39
A párt helyett Conte tárgyal a Demokratákkal (HírTV)
Olaszországban egyre közelebb kerül a megállapodáshoz az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki Demokrata Párt.

Keresés