2020. október 2. péntek

okt. 2
10:18
Brutálisat emelkedett egy nap alatt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon (Blikk)
Erőteljesen terjed a járvány.
okt. 2
10:21
Mi lesz a választáson, ha a koronavírus elviszi Trumpot vagy Bident? (444.hu)
Mindkét amerikai elnökjelölt elmúlt 70 éves, Trump ráadásul már igazoltan koronavírusos is, ráadásul a vitán Bident is megfertőzhette. De ki lehet akkor az USA következő elnöke?
okt. 2
10:30
Pápa kontra nacionalizmus (Kripto Akadémia)
Máris nagy vitákat kavar a katolikus egyházfő szombaton bemutatandó enciklikája, amelyben várhatóan komoly társadalmi változtatásokat követel. Hitet tesz a szolidaritás, a multikulturális világ mellett.
okt. 2
10:32
Az EP alelnöke Orbán Viktort akarja pénzügyileg kiéheztetni, nem Magyarországot (Kripto Akadémia)
Katarina Barley azt állítja, hogy rossz idézetet közöltek tőle.
okt. 2
10:39
Fehérorosz válság: az Európai Tanács rábólintott a V4-ek "új Marshall-tervére" (ATV)
Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács rábólintott a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő által a visegrádi csoport (V4) nevében javasolt, Fehéroroszországnak szánt "új Marshall-tervre" - közölte pénteken Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
okt. 2
10:42
Bizarrabb, mint hinné: így kaphatta el Trump a koronavírust (Blikk)
Koronavírusos katonák ölelgették azt a kampánytanácsadót, akitől az elnök és a felesége elkaphatta vírust – állítja a karanténba került Donald Trump (74). Az eset pikantériája, hogy a Hope Hicks a kevés olyan ember egyike volt Trump stábjában, aki hajlandó volt maszkot viselni.
okt. 2
10:51
Közel 20 000 Amazon-dolgozó kapta el a koronavírust (444.hu)
A járványban megnövekedett fogyasztói igények kiszolgálására a cég több egységét is nyitva tartotta.
okt. 2
10:54
Kiderült, Donald Trump el tudja-e látni elnöki feladatait (Infostart)
Pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania koronavírustesztje. Most nyilvánosságra került az is, mit írt értékelésében a kezelőorvosa. Az elnök további munkájáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményvezetője beszélt az InfoRádióban.
okt. 2
11:03
Újra füstbe ment a donbászi béketerv (Kripto Akadémia)
Hat hetet sem töltött a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről tárgyaló háromoldalú kontakt csoportban a veterán Vitold Fokin: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda kora délután fölmentette őt tisztségéből.  A független Ukrajna első miniszterelnöke augusztus 18-án kapcsolódott be a folyamatba. Érkezése általános meglepetést keltett, távozása, vag
okt. 2
11:05
Szabad szemmel: lemond-e Orbán a 6 milliárd euróról, hogy békén hagyják cserébe? (Kripto Akadémia)
A Bloomberg szerint az unió feladhatja az elenállást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Karácsony Gergely a Süddeutsche Zeitungnak adott interjút. Nemzetközi lapszemle.
okt. 2
11:07
Megrohamozta egy társaság a kórházat, miután meghalt egy koronavírusos rokonuk (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi személyzet lezárta a bukaresti intézet intenzív osztályát, ezután a társaság az ablakon keresztül próbált bejutni.
okt. 2
11:09
Újabb rekordot döntött az új fertőzöttek száma Csehországban (Demokrata)
A kórházban kezeltek száma első ízben meghaladta az ezret az országban.
okt. 2
11:30
Már több mint 1000 embert kezelnek kórházban: rekordokat döntöget a koronavírusos betegek száma Csehországban (Blikk)
Csehországban 3493 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az eddigi legmagasabb napi növekedés – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel közölt kimutatásból.
okt. 2
11:57
Michal Dworczyk: önlejárató a Deutschlandfunk magyarázkodása (Demokrata)
„Mit is jelent az, hogy Magyarországot ki lehet éheztetni, Lengyelországot pedig nem?” – tette fel a kérdést a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője.
okt. 2
12:00
Ezért lehet különösen veszélyes Trumpra a koronavírus (Blikk)
Az orvosok szerint Donald Trump kora és túlsúlya is kockázati tényezőnek számít a koronavírus-fertőzés szempontjából.
okt. 2
12:06
Döbbenet: közel húszezer dolgozó kapta el a koronavírust az Amazonnál (Blikk)
Közel húszezer Amazon-dolgozó fertőződött meg koronavírussal március óta.
okt. 2
12:12
Az EP-alelnök állítólag mégsem Magyarországot akarja pénzügyileg kiéheztetni (Infostart)
Katarina Barley európai parlamenti (EP-) alelnök nem akarja kiéheztetni pénzügyileg Magyarországot és Lengyelországot a jogállami elvek tiszteletének biztosítása érdekében, a német szociáldemokrata politikus szavait tévesen idézte a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.
okt. 2
12:18
Koronavírus-járvány: vörösben Európa (Infostart)
A világon csúcsközelben stagnál a megerősített megbetegedések száma, de a járvány gyorsulása alapján az első számú góc újra Európa.
okt. 2
12:18
Már a harmadik hullámra készülnek Szerbiában: épülnek a járványkórházak (Blikk)
A koronavírus-járvány harmadik hullámára készülve, hamarosan befejeződnek a szerbiai járványkórházak nyáron megkezdett építési munkálatai, így ha esetleg hirtelen több százan vagy ezren betegednének meg az influenza és a koronavírus következtében, nem kell attól tartani, hogy nem lesz elegendő hely a kórházakban – jelentették be belgrádi kormányill
okt. 2
12:24
Meghamisították az Ep-alelnök kijelentéseit: nem Magyarországot, hanem Orbán Viktort akarja pénzügyileg kiéheztetni (Blikk)
Katarina Barley európai parlamenti (EP-) alelnök nem akarja kiéheztetni pénzügyileg Magyarországot és Lengyelországot a jogállami elvek tiszteletének biztosítása érdekében, a német szociáldemokrata politikus szavait tévesen idézte a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.
okt. 2
12:30
Szombaton kezdődik Matteo Salvini tárgyalása - a HírTV a helyszínről ad tudósítást (HírTV)
A HírTV szombaton a helyszínről ad majd tudósítást a Matteo Salvini elleni perről. Kísérjék figyelemmel Híradóinkat.
okt. 2
12:33
Lengyelországban is rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma (Demokrata)
A koronavírussal kapcsolatba hozott halálos esetek száma a hét folyamán enyhén csökkent.
okt. 2
12:36
Középpontban a jogállamiság, a világjárvány és az EU-Kína közötti kapcsolat ügye (HírTV)
A jogállamiság, a pénzügyi alap, a koronavírus és az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye is napirenden lesz az uniós csúcstalálkozó két napján Brüsszelben.
okt. 2
12:42
Kemény üzenetet küldött az EU Törökországnak (Infostart)
Az Európai Tanács csütörtökön küldött határozott üzenetét követően most Törökországon a sor, hogy döntsön, hogyan akarja alakítani kapcsolatait az Európai Unióval - jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő pénteken Brüsszelben, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos rendkívüli csúcstalálkozójának második napjára érkez
okt. 2
12:42
Újabb migránskaraván indult Közép-Amerikában (HírTV)
Migránskaraván indult Hondurasból az Egyesült Államok felé.
okt. 2
12:44
Súlyos harcok dúlnak Hegyi-Karabahban (HírTV)
Az frontvonal teljes hosszában dúlnak a harcok a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban.
okt. 2
12:48
Rekordszámú új fertőzött a szükségállapot bevezetése előtt Csehországban (Infostart)
Miközben pénteken és szombaton regionális és részleges szenátusi választásokat tartanak.
okt. 2
13:12
"Tengeri blokáddal" akarták távoltartani a gumicsónakos migránsokat a britek (Infostart)
A brit hatóságok titokban begyakorolták, hogyan kell visszafordítani a tengeren érkező migránsokat - erre utalnak kiszivárgott dokumentumok. Az elmúlt év során a britek egyre inkább azzal szembesültek, hogy a francia földön rekedt emberek gumicsónakokkal megcélozták a brit partokat.
okt. 2
13:15
Salvini mártírként akar bevonulni a tárgyalására (444.hu)
A szélsőjobboldali politikus azért áll a szicíliai Cataniában bíróság elé, mert tavaly, még belügyminiszterként, nem engedte kikötni a tengerről kimentett menekülteket szállító Gregoretti hadihajót. Óriási showműsorral készül.
okt. 2
13:27
Van olyan európai ország, ahol már a csődhullámra készül a munkaügyi hivatal (ATV)
A német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) arra számít, hogy csődhullám miatt erőteljesen nő azok száma, akiket segélyezni kell a munkájuk elvesztése miatt.
okt. 2
13:29
A lengyeleknél megint rekordot döntött a napi az új fertőzöttek száma (ATV)
A lengyel egészségügyi tárca pénteken 2292 új koronavírus-fertőzöttről számot be, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta; a halálos esetek száma alacsony és stabil.
okt. 2
13:39
Donald Trumpra a kora és túlsúlya miatt is a veszélyes lehet a koronavírus (SzMo)
Az amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, ezért karanténba vonultak feleségével. Trump esetében több tényező is aggodalomra adhat okot a fertőzés kapcsán. Ráadásul a november 3-i elnökválasztás is egyre közeledik.
okt. 2
13:42
Szijjártó:A bajor vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság fejlődésében (HírTV)
A magyar kormány politikájának köszönhetően 13 bajor vállalat kötelezte el magát újabb beruházások mellett Magyarországon.
okt. 2
14:18
Szerbiában már a harmadik hullámra készülnek (Infostart)
Épülnek a járványkórházak.
okt. 2
14:27
Romániában, Ukrajnában és Szlovéniában is romlik a helyzet (Demokrata)
Romániában és Szlovéniában is újabb rekordot döntött a fertőzöttek száma.
okt. 2
14:57
Minden rekord megdőlt Romániában: több mint kétezer új eset, közel nyolcezren kórházban (444.hu)
Az intenzív terápiás ágyak több mint fele foglalt az országban.
okt. 2
15:03
Tragédia: a koronavírus miatt halt meg egy 15 éves lány (ATV)
A fiatal lányon kívül 5 új halálesetet regisztráltak Szlovákiában.
okt. 2
15:21
Koronavírus: elképesztő, ami a szomszédban történik (ATV)
Romániában újabb 2343 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel a héten másodszor is megdőlt pénteken az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek rekordja.
okt. 2
15:30
Uniós csúcs Brüsszelben (HírTV)
Véget ért a rendkívüli uniós csúcs Brüsszelben. Az állam és kormányfők főleg külpolitikai kérdésekről tárgyaltak.
okt. 2
15:48
Uniós összefogás a vakcina fejlesztésében és gyártásában (Infostart)
Az Európai Unió határozott és egyértelmű üzenetet küldött Ankarának a párbeszéd folytatásának szándékáról, és arról, hogy kiáll Görögország és Ciprus érdekei és jogai mellett - közölte a német kancellár Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozó után.
okt. 2
15:54
Angliában és Walesben a terjedés lassulását jelzik a statisztikák (HírTV)
Ebben a két országrészben él Nagy-Britannia lakosságának több mint 90 százaléka.
okt. 2
15:54
Ukrajnában napról napra dőlnek meg a koronavírus-rekordok (Kripto Akadémia)
Közelít az ötezerhez az egy napon belül regisztrált fertőzöttek száma, és csak csütörtökön több mint nyolcszázan kerültek kórházba.
okt. 2
16:21
A világ minden tájáról érkeznek a jókívánságok Donald Trumpnak (Demokrata)
Számos ország vezetője jókívánságait fejezte ki Donald Trumpnak pénteken.
okt. 2
16:27
"Nem ülhetek olyan kormányban, amelynek vezetőjében egy cseppet sem bízom" (Kripto Akadémia)
Izraelben lelkiismereti okokból lemondott hivataláról a centrista Kék-Fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter Benjámin Netanjahu miniszterelnököt okolva távozásáért - jelentette a helyi média pénteken.
okt. 2
16:33
Orbán Viktor még mindig Brüsszelben tárgyal (ATV)
A miniszterelnök az Európai Unió kétnapos, rendkívüli csúcstalálkozójának második napján délelőtt indult az ülésre.
okt. 2
16:39
Egy 15 éves lány is belehalt a koronavírusba Szlovákiában (444.hu)
Csak a boncolás eredményeiből derült ki.
okt. 2
16:57
Felgyújtotta magát egy orosz újságírónő (ATV)
Felgyújtotta magát egy orosz újságírónő pénteken Nyizsnij Novgorod központjában, a belügyminisztérium helyi kirendeltsége előtt. Irina Szlavina belehalt égési sebeibe.
okt. 2
17:09
Felgyújtotta magát egy orosz újságíró (444.hu)
Irina Szlavina nem sokkal korábban a Facebookra azt írta ki: „Kérlek, hogy a halálomért az Oroszországi Föderációt okoljátok.”
okt. 2
17:15
Francia kormányszóvivő Trump megfertőződéséről: a koronavírus azokat sem kíméli, akik korábban nem hittek benne (ATV)
Számos ország vezetője jókívánságait fejezte ki Donald Trumpnak pénteken, és mielőbbi gyógyulást kívántak az amerikai elnöknek és feleségének, akikről nemrég derült ki, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztjük.
okt. 2
17:24
Brexit: Brüsszel beperli a briteket (Infostart)
Az Európai Unió jogi útra terelte a brit belső piaci törvényjavaslat ügyét, mert szerinte ezzel megsértenék a brexitszerződést. Közben úgy tűnik, az októberi uniós csúcs végéig marad nyitva a lehetőség, hogy a felek kereskedelmi alkut kössenek.

Keresés