Litvániában az utóbbi 24 órában 172 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta - közölte pénteken a vilniusi egészségügyi hatóság.
Hetvennyolc éves korában elhunyt Derek Mahon, Írország egyik legjelentősebb költője. Az ír média tudomása szerint az író csütörtök éjszaka hunyt el Corkban, rövid betegséget követően. A belfasti születésű Mahon a délnyugat-írországi Kinsale-ben élt.
Mindazok után, hogy néha még a koronavírus létezését, valamint a maszkviselés hasznosságát is tagadta, az amerikai elnök, Donald Trump(74) is elkapta a fertőzést, de a first lady, Melania (50) tesztje is pozitív lett.
Péntek éjszakától szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezetnek a spanyol fővárosban és kilenc környező városban annak ellenére, hogy az erről szóló miniszteri rendelet miatt bírósághoz fordult a madridi tartományi autonóm kormány.
Megfertőzte a koronavírus Donald Trumpot és a feleségét is. Az amerikai elnök közölte, hogy két hétre karanténba vonulnak a Fehér Házban. Az orvosuk tájékoztatása szerint nincsenek tüneteik. Az Egyesült Államokban eddig több mint 200 ezer ember vesztette életét a Covid-19 betegség miatt, és több mint 7 millió kétszázezren kapták el a fertőzést.
Nincsenek román és magyar, csak marosvásárhelyi problémák. Ez volt a kampányuk fő üzenete, és ezzel sikerült győzniük – mondta Marosvásárhely új, magyar polgármestere.
Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél - jelentette be a Fehér Ház.
A technika csodájának köszönhetően újra tud játszani egy zongoraművész, aki az elmúlt húsz évben szinte fogni sem tudott a lebénult ujjaival. A brazil muzsikus és karmester, Joao Carlos Martins (80) egy ipartervezőtől kapott lehetőséget, hogy újra leüthesse a billentyűket. A maestro egy úgynevezett bionikus robotkesztyű segítségével tudott újra ját
Májusi beiktatásakor felfutóban lévő koronavírus-járvánnyal, a törvényen kívüli milíciák fenyegetésével és a közállapotok miatti általános elégedetlenséggel kellett szembenéznie Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnöknek, s a dolgok azóta minden erőfeszítése ellenére csak még rosszabbra fordultak.
A 81 éves politikus kinevezésével párhuzamosan leváltották a madridi nagykövetség éléről Odrobina Lászlót, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkárát.
Avichai Mandelblit főügyész egy interjúban kifejtette, hogy a miniszterelnököt fel lehet függeszteni, ha hatáskörét a büntetőeljárás befolyásolására használja.
Tovább terjedt a tűz az Amazonas vidékén és a Pantanal mocsárvidéken 2020 első kilenc hónapjában, jóllehet Jair Bolsonaro brazil elnök továbbra is tagadja ezt, és a civil szervezeteket, valamint a bennszülötteket okolja az erdőirtásért.
Joe Biden, a demokraták jelöltje átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztási republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, miután utóbbinál diagnosztizálták a koronavírust - közölte helyi idő szerint péntek este a The Hill című lap a Biden-kampány munkatársaira hivatkozva.
Szakértők szerint a lángok elsősorban az aszály miatt lobbantak fel, a katasztrófavédelmi miniszter szerint ugyanakkor a tüzek nagy része szándékos gyújtogatás eredménye.
Az európai országok közül Montenegróban jut százezer lakosra a legtöbb fertőzött - 1699 - közölte az ország járványügyi intézete a szombati lapok beszámolói szerint.