2021. november 22. hétfő

nov. 22
5:24
Gyorshajtáson kapták a politikust, elvették a jogosítványát (ATV)
Pénzbírságot kapott Donald Tusk gyorshajtás miatt, vezetői engedélyét pedig ideiglenesen felfüggesztették.
nov. 22
5:51
Egy népes ország, ahonnan egyszerűen eltűnt a delta mutáns (Infostart)
A vírus fehérjéjének meghibásodása állhat a váratlan eset hátterében egy új elmélet szerint.
nov. 22
6:36
Peng Suaj beszélt a NOB elnökével, és azt állította, hogy jól van (444.hu)
Thomas Bach félórát beszélt a hetek óta eltűnt kínai teniszezőnővel. A nemzetközi teniszszövetség azonban nincs még meggyőződve arról, hogy Peng nem kényszer és fenyegetés hatására jelentkezett be.
nov. 22
6:48
Több tízezren vonultak utcára Brüsszelben a járvány miatt bevezetett szigorítások ellen tiltakozva (SzMo)
A tüntetők egy csoportja összecsapott a rendőrökkel. A rendbontók köveket dobáltak, autókat és kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, több rendőrautót is megrongáltak.
nov. 22
6:54
A brit kormány kínai és indiai vakcinákat is elfogad a beutazáshoz (HírTV)
A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.
nov. 22
6:54
„Vissza akarom kapni a szabadságom” – több városban is tüntettek a korlátozó intézkedések ellen (ATV)
Több ezres tüntetések zajlottak szombaton Európa több nagyvárosában a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen. Ausztriában, Horvátországban, Hollandiában és Olaszországban is voltak demonstrációk. A WHO regionális igazgatója szerint Európa lett a covid-járvány új gócpontja. Az ATV Híradójának riportja.
nov. 22
6:56
Mostantól kínai és indiai vakcinákat is elfogadnak a beutazáshoz Nagy-Britanniában (ATV)
A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.
nov. 22
6:58
Putyin is megkapta az emlékeztető oltást (ATV)
Újraoltatta magát Szputnyik Light vakcinával a Covid-19 ellen Vlagyimir Putyin orosz elnök.
nov. 22
7:09
Mától a keleti vakcinával oltottak is beutazhatnak Nagy-Britanniába (Infostart)
Két kínai és egy indiai oltóanyagot érint a hétfő hajnalban életbe léptetett intézkedés.
nov. 22
7:12
Mától változik az angliai beutazás: már Magyarország oltási programját is elfogadják – Íme a részletek (Blikk)
A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.
nov. 22
7:15
Elindult a per az Iránban lelőtt ukrán utasszállító ügyében (Infostart)
A 176 halálos áldozatot követelő tragédia két éve történt. Tíz katona ellen indult most eljárás.
nov. 22
7:24
Újabb szigorításokkal korlátoznák az oltatlanokat Olaszországban (ATV)
A tömegközlekedési eszközök használatát is védettségi igazoláshoz akarja kötni az olasz kormány, amely az oltatlanokkal szemben szigorítások bevezetését tervezi decembertől, miközben Lombardia tartományban ismét megteltek a kórházak - közölte az Il Messaggero olasz napilap vasárnap.
nov. 22
8:00
Lazítások a román nemzeti ünnep küszöbén (HírTV)
Lazításokat javasol Romániában az operatív törzs, miután az elmúlt napok járványügyi adatai egyértelmű javulást mutatnak.
nov. 22
8:18
Eljárás indult Iránban az ukrán repülő lelövésével összefüggésben (Demokrata)
A teheráni bíróság feladata a perben kideríteni, ki felelős a gép lelövéséért, illetve miért hátráltatták a történtek feltárását.
nov. 22
8:21
Már 2024-re lesz internetjük a világűrből az oroszoknak (Infostart)
Vlagyimir Putyin elmondta: Oroszország több mint 600 kommunikációs és távérzékelő műhold felbocsátását tervezi.
nov. 22
8:36
Az ausztrál tévé egy vagyont fizetett az interjú lehetőségéért, de mivel a riporter nem hallgatta meg Adele új lemezét, nem mehetett adásba a beszélgetés (444.hu)
Matt Doran azt állítja, hogy az Adele új albumát tartalmazó email volt élete legfontosabb olyan levele, amit nem olvasott el.
nov. 22
8:54
Újra pörög a világ heroinjának 85 százalékát adó afgán ópiumpiac (444.hu)
A tálibok nem merik elvenni a parasztok egyetlen megélhetését, a mákot. Az ópium ráadásul az elismertetésük kizsarolására is alkalmas lehet.
nov. 22
9:00
Mától Sinopharm-oltással is be lehet utazni Nagy-Britanniába (SzMo)
Érkezéskor egy gyorstesztet kell csinálni. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor karanténba kell vonulni, majd az eredményt egy PCR-teszttel is ellenőrzik.
nov. 22
9:03
Hszi Csin-ping: Kína nem akar zsarnokoskodni (Infostart)
Ezt abból az alkalomból mondta a kínai elnök, hogy a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége tíz országa és Kína átfogó stratégiai partnerkapcsolatot kötött egymással. Viszont egyre több a konfliktus a felek között.
nov. 22
9:12
Szputnyik Lighttal oltakozott Putyin (HírTV)
Az elnök emellett önkéntesnek jelentkezett az új, orron át beadható vakcina tesztelésére is.
nov. 22
9:18
Mától Sinopharm-vakcinával oltva is lehet Nagy-Britanniába utazni (444.hu)
Gyorstesztet azért kell készíteni érkezés után.
nov. 22
10:00
Biden azt mondja támogatóinak, hogy indulni tervez a 2024-es választáson is (444.hu)
Vannak a pártban olyanok, akik szívesebben vennék, ha egy fiatalabb politikus lenne az elnökjelölt a következő választáson.
nov. 22
10:12
Új járványügyi kategóriákba sorolják be az ország régióit Új-Zélandon (ATV)
Új-Zéland december 3-tól enyhít a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, és új járványügyi kategóriákba sorolja be az ország régióit - jelentette be hétfőn Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.
nov. 22
10:24
Az óriásfenyők majdnem ötöde veszett oda a kaliforniai erdőtüzekben két év alatt (ATV)
A villámcsapások okozta kaliforniai erdőtüzek miatt az elmúlt két évben a világ legnagyobb fáiként számontartott mamutfenyők már majdnem egyötöde hamvadt el, idén több ezer veszett oda - közölték a hétvégén szakértők.
nov. 22
10:54
Szükségállapot kihirdetését mérlegeli a cseh kormány (ATV)
A szükségállapot újbóli kihirdetését mérlegeli a cseh kormány a gyorsuló koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Pavla Svrcinová országos tisztiorvos hétfőn reggel a prágai közszolgálati rádióban.
nov. 22
11:00
Folyamatosan érkeznek a migránshajók Olaszország partjaira (Demokrata)
Szeptember elseje óta több mint húszezren érkeztek a dél-olaszországi partokra.
nov. 22
11:12
Afganisztán: a tálibok kitiltják a nőket a televíziós sorozatokból (Blikk)
A vallást vagy az afgánokat sértő komédiák és szórakoztató műsorok szintén tiltólistára kerülnek, ahogy az olyan külföldi filmeket is leveszik a műsorról, amelyek külföldi értékeket népszerűsítenek.
nov. 22
11:24
Koronavírus: Csehországban szükségállapotot vezethetnek be (Blikk)
Több kórházban már most a hadsereg katonái segítik a leterhelt személyzet munkáját. A cseh kórházakban jelenleg majdnem 4900 koronavírusos beteget kezelnek.
nov. 22
11:24
Magyarország a migráció megállítása érdekében Ugandában fejleszt (Demokrata)
Szijjártó Péter ugandai kollégáját, Odongo Jeje Abubakart fogadta Budapesten.
nov. 22
11:36
Koronavírus: Csehországban megint jöhet a szükségállapot? (Blikk)
Ezek a rendelkezések jöhetnek a koronavírus-járvány gyorsuló terjedése miatt.
nov. 22
11:42
Ausztriába utazók figyelmébe (HírTV)
Ausztria 2021. november 22-től szigorítja a beutazási szabályokat.
nov. 22
12:48
Zavargások voltak a Benelux Államokban a hétvégén (HírTV)
.
nov. 22
12:48
Lukasenka: ha túl messzire megyünk, a háború elkerülhetetlen lesz (Demokrata)
Fehéroroszország nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól.
nov. 22
12:54
Ausztriában mától leállt az élet: lezárták az országot, itt vannak a részletek (Blikk)
Életbe lépett a zárlat, legalább 10 napig még az oltottak is csak nyomós indokkal hagyhatják el a lakásukat Ausztriában.
nov. 22
12:54
Teljes lezárás Ausztriában (HírTV)
Mától teljesen lezárták Ausztriát a vírus gyors terjedése miatt. A korlátozások az oltottakra és oltatlanokra is vonatkoznak. A szigorítás legalább tíz napig lesz érvényben, majd további tíz nappal meghosszabbítható. A súlyos járványhelyzet miatt szigorítana Csehország és Németország is.
nov. 22
13:00
Volt szóvivője elkezdett tanúskodni Netanjahu korrupciós ügyében (444.hu)
Nir Hefetz éveken át Netanjahu bizalmasa volt, de vádalkut kötött az ügyészséggel.
nov. 22
13:15
Ma dönthet a szükségállapot bevezetéséről Csehország (Infostart)
A cseh kórházakban jelenleg majdnem 4900 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 715 állapotát az orvosok súlyosnak minősítették.
nov. 22
13:24
Az olasz kormány is szigorít a koronavírusjárvány miatt (HírTV)
Újabb szigorítások bevezetésére készül az olasz kormány. Az az Európában tomboló drámai helyzethez képest Olaszországban még kedvezőek a járványügyi mutatók, a folyamatos romlás miatt azonban lassú és fokozatos megszorításokat tervez az olasz kormány.
nov. 22
14:00
Nicolae Ciuca alakíthat kormányt Romániában (444.hu)
Az RMDSZ is tagja lehet az új nagykoalíciónak, melynek kétharmados többsége lehet a parlamentben.
nov. 22
14:15
V4-ek Budapesten: a fehérorosz–lengyel krízis lesz a téma kedden (Infostart)
Mateusz Morawiecki a jelenlegi geopolitikai helyzet miatt kezdeményezte a V4 kormányfői találkozót.
nov. 22
14:21
Új világ köszöntött be ma az osztrák–magyar határon (Infostart)
Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat: csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon.
nov. 22
14:30
Ausztriába hétfőtől csak az oltottak vagy a negatív PCR-teszttel rendelkezők léphetnek be (444.hu)
Szigorítottak.
nov. 22
14:42
Megkapta a kormányalakítási megbízást Nicolae Ciucă (Demokrata)
Klaus Iohannis román államfő kormányalakítási megbízást adott az ügyvivő védelmi miniszternek.
nov. 22
14:51
Mateusz Morawiecki: nem a 7-es cikkely most a legfontosabb (Infostart)
Ugyanis kelet felől komoly biztonsági fenyegetések érik az Európai Uniót – érvelt a lengyel kormányfő. Úgy összegzett, hogy azok mögött pedig végső soron Oroszország áll.
nov. 22
14:54
Szigorított a beutazási szabályokon Ausztria (ATV)
Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat: csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn.
nov. 22
14:56
Visszavetette a német háztartások fogyasztását a koronavírus-járvány (ATV)
Visszavetette a koronavírus-járvány a német háztartások fogyasztását tavaly. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt adatai szerint a havi fogyasztási kiadások átlagosan 3 százalékkal, 2507 euróra csökkentek.
nov. 22
14:58
Megkapta a kormányalakítási megbízást Nicolae Ciuca (ATV)
Megkapta a kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis román államfőtől hétfőn Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, akit a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció jelölt a posztra.
nov. 22
15:00
Továbbra is nagy az esélye egy újabb járványhullámnak Ukrajnában (ATV)
Ukrajna túljutott a koronavírus-járvány eddigi legsúlyosabb hullámának csúcsán, de továbbra is nagyon magas a kockázata egy újabb hullám "beindulásának" - jelentette ki hétfői tájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
nov. 22
15:02
Jobban van Erzsébet királynő? Keresztelőn vett részt (ATV)
II. Erzsébet királynő október közepén egy éjszakát kórházban töltött, ezután több nyilvános eseményt is ki kellett hagynia egészségügyi okok miatt. Elmaradt kétnapos észak-írországi látogatása, nem vett részt a glasgow-i klímakonferencián és az első világháború lezárásának hagyományos, londoni megemlékezésén sem. Most viszont két dédunokájának kere
nov. 22
15:24
Nigériai maffiaszervezetet számoltak fel Olaszországban (HírTV)
Eurótízmilliókat kerestek a prostitúcióból, illegális migrációból és drogkereskedelemből.

Keresés