2021. december 1. szerda

dec. 1
0:12
Katonai légitámaszponton fogadták Romániában a Dél-Afrikából érkező Tarom-gépet (Blikk)
A fertőzésveszély csökkentése érdekében a Bukarest melletti katonai légitámaszpont fogadta kedden a Tarom légitársaság Johannesburgból érkező utasszállító repülőgépét, amelyet a román kormány küldött a dél-afrikai térségben rekedt román állampolgárokért.
dec. 1
0:12
Görögországban kötelezővé teszik az oltást a 60 éven felülieknek (444.hu)
Aki nem veszi fel, 100 eurós bírságot kap.
dec. 1
0:16
Egy 20 éves nő halálával hozták összefüggésbe: ennek a vakcinának az alkalmazását felfüggeszthetik Szlovéniában (Blikk)
Szlovénia – Végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását Szlovéniában, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között – jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden, hozzátéve: a vakcinát a jövőben csak „kifejezett kéré
dec. 1
0:16
Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását (444.hu)
„Ez le van vajazva, ahogyan Oroszországban mondják” – mondta a fehérorosz elnök.
dec. 1
0:20
Koronavírus: bevezethetik az általános oltási kötelezettséget ebben az országban (Blikk)
További korlátozásokat terveznek Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére, és akár az általános oltási kötelezettséget is bevezethetik – közölte kedden az ügyvezető szövetségi kormány szóvivője.
dec. 1
0:20
Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Janssen alkalmazását (444.hu)
Szakmai bizottság igazolta, hogy összefüggés volt egy 20 éves nő immuntrombocitopénia miatti halála és a vakcina alkalmazása között.
dec. 1
0:24
Bekeményít Spanyolország az omikron koronavírus-variáns miatt: ezt a döntést hozták (Blikk)
Spanyolország – Korlátozza a spanyol kormány a beutazást hét dél-afrikai országból a koronavírus új, omikron elnevezésű variánsának terjedése miatt – jelentette be Isabel Rodríguez kormányszóvivő kedden Madridban.
dec. 1
0:24
Németországban is bevezetné a kötelező oltást az új kancellár (444.hu)
Szerinte a mostani járványhelyzetről azok tehetnek, akik még nem szereztek védettséget.
dec. 1
0:28
Dubajig menekült a több tízmilliós rajongótáborral rendelkező orosz rapper, miután kiderült, hogy lecsukhatják (444.hu)
Aliser Morgensternnél népszerűbb popsztár nincs ma Oroszországban, ám néhány hete olyat nyilatkozott, amivel kihúzta a gyufát a hatalomnál. Most már nem csupán kábítószerek népszerűsítésével, hanem kereskedésével is vádolják, ami nem sok jót ígér neki.
dec. 1
6:12
Nincs más kiút, csak a kötelező oltás? (ATV)
Ausztria a teljes lakossága számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védőoltást, és szigorú járványügyi intézkedésekkel korlátozzák az oltatlanok lehetőségeit – csakúgy, mint Franciaországban, Olaszországban, vagy több más országban. Ezek a kormányok abban reménykednek, hogy a szigorú szabályok nemcsak megvédik majd a polgárokat, de ösztönzik
dec. 1
6:42
Újabb országban bukkant fel az omikron variáns (ATV)
Azonosították két fertőzöttnél a koronavírus omikron változatát Brazíliában - jelentette be Sao Paulo állam kormányzata kedden közleményben.
dec. 1
6:44
A WHO főigazgatója szerint nem szabad túlreagálni az omikron variánst (ATV)
Aggodalmát fejezte ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, amiért a koronavírus új, omikron nevű variánsa miatt egyes országok általános korlátozó intézkedéseket vezetnek be, ezek ugyanis a WHO szerint nem feltétlenül szükségesek és igazságtalanul büntetik az afrikai országokat.
dec. 1
6:46
Több diáktársát is lelőtte egy 15 éves fiú egy michigani iskolában (ATV)
Legalább három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett elkövetőt elfogták - közölte a helyi seriff irodája.
dec. 1
6:48
Puccsot készített elő Ukrajnában Oroszország az ukrán vezetés szerint (SzMo)
Zelenszkij szerint titkosszolgálati értesüléseik vannak arról, hogy december 1-2-ára készítettek elő államcsínyt.
dec. 1
6:51
Újabb földrészen jelent meg az omikron (Infostart)
A szupervariánst miatt Brazíliában mutatták ki. Kanada szigorítást jelentett be.
dec. 1
6:54
Szijjártó Péter: Magyarország érdeke, hogy ne legyen új hidegháború (HírTV)
Magyarország minden olyan kezdeményezést támogat a NATO-ban és az Európai Unióban, amelyek újabb kommunikációs csatornát nyitnak Kelet és Nyugat között.
dec. 1
7:03
Választást nyert a megpuccsolt elnök felesége (Infostart)
Honduras 12 év után szavazott a változásra.
dec. 1
7:24
150 ezer vakcinát küld Tádzsikisztánnak Magyarország (hirado.hu)
„Magyarországon van elég oltás, sőt másoknak is tudunk segíteni” – mondta Szijjártó Péter.
dec. 1
7:26
Oroszországban a tízmillióhoz közelít a fertőzöttek száma (hirado.hu)
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
dec. 1
7:30
Az esélyegyenlőségi biztos tervét Olaszországban nagy felháborodással fogadták (HírTV)
Olaszországban is hatalmas felháborodást keltett az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosának terve. Az elképzelést nemcsak a konzervatív jobboldali, de a baloldali pártok is bírálták.
dec. 1
7:36
Die Presse: Februártól börtönbe mennek az oltást kétszer is megtagadó osztrákok (HírTV)
Ausztriában februártól négy hétre be is börtönözhetik azokat, akik másodszorra sem tesznek eleget az oltási felszólításnak – állítja a Die Presse.
dec. 1
7:39
Tádzsikisztánnak küld vakcinát Magyarország (Infostart)
Szijjártó Péter arra is figyelmeztet, hogy a járvány újra rákapcsolt.
dec. 1
7:42
150 ezer vakcinát küld Tádzsikisztánnak a magyar kormány (444.hu)
AstraZenecát adunk tádzsik barátainknak, amivel Kásler szerint már "nem célszerű" további oltásokat elvégezni.
dec. 1
7:48
Tálibokkal tárgyalt az amerikai kormány (888.hu)
Az amerikai kormány küldöttsége a nők tanulásáról és a kormányalakításról tárgyalt a tálibokkal.
dec. 1
8:06
Aids: nem tűnt el, csak átalakult a „80-as évek covidja” – Mostanában a drogfüggők körében terjed jobban (Blikk)
Az ENSZ AIDS ellenes programjának vezetői mostanában újra megkongatják a vészharangokat: hiába van dedikált napja – december 1-je - a világjárvány ellen folyó harcnak, néhány régióban – így például Latin-Amerikában, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában – elkezdett nőni a fertőzöttek aránya.
dec. 1
8:06
Többen életüket vesztették egy amerikai iskolai lövöldözésben (Demokrata)
Legalább három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, köztük egy tanár.
dec. 1
8:12
150 ezer vakcinát küldünk Tádzsikisztánnak (SzMo)
Szijjártó szerint nekünk van elég, tudunk másoknak is segíteni.
dec. 1
8:12
Szijjártó Péter: 150 ezer vakcinát küld Tádzsikisztánnak Magyarország (Demokrata)
Százötvenezer Astra Zeneca koronavírus elleni oltóanyagot küld Tádzsikisztánnak Magyarország.
dec. 1
8:18
Februárban bevezethetik a kötelező oltást Németországban (SzMo)
A Der Spiegel szerint Scholz úgy fogalmazott, ő képviselőként „biztosan megszavazná” a javaslatot.
dec. 1
8:24
Németország is kötelezővé tenné az oltást (Blikk)
További korlátozásokat terveznek Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére, és akár az általános oltási kötelezettséget is bevezethetik – közölte kedden az ügyvezető szövetségi kormány szóvivője.
dec. 1
8:24
Rasszista lett a fosztogatás is (888.hu)
A BLM tüntetések alatt történő rablások miatt, az amerikai baloldal szerint az angol ‘loot’ szó is rasszista.
dec. 1
8:24
Hidvéghi: A baloldal egyszerűen elhazudja a valóságot! (hirado.hu)
Nicolas Bay francia és Jorge Buxadé spanyol európai parlamenti képviselők kedden újra bátran kiálltak Magyarország mellett.
dec. 1
8:42
Becsődölt a Mozart-golyó gyártója (ATV)
Fizetésképtelenséget jelentett a GPA Salzburg szakszervezetnél a Mozart-golyókat gyártó vállalat, a grödigi székhelyű Salzburg Schokolade – számolt be Michael Huber, az intézmény vezetőjének bejelentéséről a Napi.hu a Kronen Zeitung nyomán.
dec. 1
8:48
Koronavírus-hírek: Németország is kötelezővé tenné az oltást (Blikk)
További korlátozásokat terveznek Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére, és akár az általános oltási kötelezettséget is bevezethetik – közölte kedden az ügyvezető szövetségi kormány szóvivője.
dec. 1
8:48
Közös hírszerkesztőséget hoz létre 16 uniós ország hírügynöksége az álhírek ellen, az MTI nincs köztük (SzMo)
Az összefogást a német DPA irányítja, és társult hozzá a többi közt a francia, a román, az olasz, az osztrák, valamint a boszniai, horvát, észak-macedón, szlovén, szerb és szlovák távirati iroda.
dec. 1
9:12
Eltűnnek a nemek a belga személyi igazolványról (Demokrata)
A törvényalkotók a nemek teljes eltörlését csak rövid távú, áthidaló megoldásnak szánják.
dec. 1
9:42
Meghosszabbította a belépési tilalmat Lengyelország a fehérorosz határtérségben (ATV)
Lengyelországban érvénybe lépett szerdán a belépési tilalom meghosszabbítása a fehérorosz határtérségben, az intézkedést a belügyminiszter rendelte el március 1-ig a migránsválság miatt.
dec. 1
9:57
Omikron: sokkos állapotba került a felfedezésétől a kutató (Infostart)
Raquel Viana, Dél-Afrika legnagyobb magán-tesztlaboratóriumának tudományos vezetője november 19-én, pénteken éppen kilenc koronavírus-mintán génszekvenálást végzett – és ekkor érte eddigi élete legnagyobb sokkja is.
dec. 1
10:00
A szaúdiak megpróbálhatták leállítani az Ensz jemeni vizsgálatát (444.hu)
Minden eszközt felhasználtak a cél érdekében a lobbikampány alatt.
dec. 1
10:12
A tálibokkal tárgyalt Washington (ATV)
Az afganisztáni humanitárius válságról és Washington emberi jogi aggályairól tárgyalt az Afganisztánban hatalomra került tálibok magas rangú képviselőivel Katarban az Egyesült Államok küldöttsége - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium.
dec. 1
10:14
Kanada is szigorít az omikron variáns miatt (ATV)
Kanadában hamarosan minden légi úton érkezőnek kötelezően koronavírustesztet kell készíttetnie a repülőtéren az omikron vírusvariáns elleni fellépés jegyében, ez alól csak az Egyesült Államokból érkezők képeznek kivételt - jelentette be Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter kedden.
dec. 1
10:36
Külföldiek megkínzásáért lehet felelős az Interpol frissen megválasztott elnöke (444.hu)
Ketten is azt mondják, hogy az Arab Emirátusok-beli Ahmed Naser al-Raisinak tudnia kellett a törvénytelenségekről. A Deutsche Welle videója.
dec. 1
10:39
Omikron-pánik - Itt a nagy kérdés: mit érnek a határlezárások? (Infostart)
Számos ország a Dél-afrikai Köztársaságból érkezőket sújtó intézkedésekkel időt próbál nyerni addig is, amíg meg nem ismerjük az omikron valódi veszélyét. De van-e értelme a határzáraknak, ha egy vírus az ellenfél?
dec. 1
10:48
Szijjártó: Mi nagyvonalúak vagyunk Ukrajnával, de adják vissza a magyar kisebbséget megillető jogokat (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára feltöltött videójában beszélt a magyar-ukrán viszonyról.
dec. 1
11:03
További szigorításokat vezet be Ausztria (Infostart)
A kormány kezdeményezésére hivatalosan is meghosszabbította a járványügyi zárlatot a parlament illetékes főbizottsága.
dec. 1
11:12
Negyvenmilliárd forintos rekordadományt kapott a New York-i Metropolitan Múzeum (ATV)
Története legnagyobb, 125 millió dolláros (40 milliárd forint) adományát kapta a New York-i Metropolitan Museum egy kínai származású amerikai házaspártól.
dec. 1
11:15
Egy héttel korábban indulhat az 5-11 évesek oltása (Infostart)
Előrehozták a startot az Európai Unióban.
dec. 1
11:24
Napóleon egy kardját árverésre bocsátják Amerikában (hirado.hu)
A francia császár egy másik kardját, amelyet a marengói csatában viselt, 2007-ben 4,8 millió euróért, akkori árfolyamon 6,5 millió dollárért árverezték
dec. 1
11:27
Szijjártó Péter: további tömegek jelenhetnek meg Magyarország déli határánál (Infostart)
A miniszter szerint fejleszteni kell a déli partnerek képességeit, hogy eredményesebben nézhessenek szembe a biztonsági kihívásokkal.
dec. 1
11:30
Nagy bejelentés érkezett a gyerekvakcinákkal kapcsolatban (Metropol)
Előrehozták a gyerekvakcina startját az EU-ban - a hírt a német szövetségi egészségügyi miniszter jelentette be.

Keresés