2021. december 28. kedd

dec. 28
0:09
Megvétózta a lengyel elnök az új, konzervatív médiatörvényt (Infostart)
Andrzej Duda szerint "nincs szükség újabb nyugtalanító, megosztó ügyre".
dec. 28
0:09
Hat évvel ezelőtt még az X-Factorban szerepelt, most rácsok mögé vonul az egyik versenyző (Blikk)
2015-ben a brit X-Factorban tűnt fel Sharon Stewart, és énektehetségével már akkor sem aratott méltó sikert. Hat év elteltével ismét a címlapokra került, de ezt valószínűleg ő bánja a legjobban, hiszen a bűnügyi rovatban lehetett olvasni a nevét.
dec. 28
0:09
„Megkísérlem meggyilkolni Erzsébetet” – borzasztó részletek derültek ki a windsori merényletről (Metropol)
Karácsony másnapján egy 19 éves férfi számszeríjjal felfegyverkezve hatolt be a windsori kastélyba, ahol II. Erzsébet ünnepelte a karácsonyt.
dec. 28
0:13
Kijev nem fogadja el az orosz vakcinát (Infostart)
Most a Donyec-medencei területeken beadott oltások utáni igazolásokon megy a vita.
dec. 28
0:13
Forró öltáncot lejtett felettesének egy újonc rendőrnő: nem tette zsebre, amit a férfi feleségétől kapott (Blikk)
A karácsonyi partin bulizó rendőrök pillanatok alatt az internet sztárjaivá váltak.
dec. 28
0:13
Merénylet II. Erzsébet királynő ellen: vérfagyasztó videó látott napvilágot (Metropol)
Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi.
dec. 28
0:17
Szijjártó Péter az ukrán kapcsolatok javulásában bízik (Infostart)
Reméli, hogy 2022 jobb élv lesz.
dec. 28
0:17
Nem elég a koronavírus: súlyos kolerajárvány ütötte fel a fejét Kongóban, több ezer fertőzöttet találtak (Blikk)
Durva kolerajárvány sújtja a Kongói Demokratikus Köztársaságot, ezért megpróbálkoznak a lehetetlennel, és hat nap alatt akarnak beoltani 2 millió embert.
dec. 28
0:17
Az omikron miatt világszerte csaknem nyolcezer repülőjáratot töröltek (Metropol)
Körülbelül 7900 járatot töröltek világszerte a légitársaságok a karácsonyi ünnepek idején a koronavírus omikron variánsának a megjelenése miatt.
dec. 28
0:21
Új részletek derültek ki a windsori betörőről, aki merényletet tervezett (Infostart)
Az 1919 -es amritszári vérontásért akarhatott bosszút állni II. Erzsébeten.
dec. 28
0:21
Koszovóban is azonosították az omikron variánst (Metropol)
Koszovóban is azonosították a koronavírus omikron variánsát, az elmúlt tíz napban összesen kilenc ilyen esetet regisztráltak.
dec. 28
0:25
Moszkva „fontolóra veszi” a NATO javaslatát (Infostart)
Január 12-ére a NATO-Orosz Tanács összehívását javasolta Jens Stoltenbert NATO-főtitkár az orosz kormánynak. A TASZSZ jelentése szerint az orosz külügyminisztérium olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy „fontolóra veszik” a részvételt a találkozón.
dec. 28
0:29
Alelnöke népszerűbb Joe Bidennél (Infostart)
A megkérdezettek 51 százaléka elutasítja a 79 éves elnök eddigi tevékenységét.
dec. 28
0:33
Az atomalkuról egyeztetnek, Irán pontosította a céljait (Infostart)
Tíznapos szünet után hétfőn folytatódtak az iráni nukleáris megállapodás felújításáról szóló tárgyalások Bécsben.
dec. 28
0:37
Épp most szállnak el az árak Szlovákiában (Infostart)
Érezhetőbb drágulás várható Szlovákiában. A Szlovák Nemzeti Bank szerint az infláció mértéke elérheti a 6 százalékos határt is. Korábban a nemzeti bank elemzői lényegesen alacsonyabb számokat jósoltak. A szakértők szerint az emelkedés csak ideiglenes lesz, ha viszont az árak huzamosabb ideig emelkednének, ami nem kizárható a járványügyi helyzet mia
dec. 28
0:41
Nem lesz újabb szigorítás Angliában (Infostart)
Az új koronavírus-fertőzéses esetek 90 százalékát már az omikron vírusvariáns okozza.
dec. 28
5:57
Beiktatták Bident, Capitolium-ostrom, kötelezettségszegési eljárások, megfeneklett az Ever Given - ez történt a világban 2021-ben (1. rész) (ATV)
2021-ben is a koronavírus-járvány volt a hírek középpontjában, de számos külpolitikai esemény is történt az évben. Ebben a cikkünkben összeszedtük a legfontosabb eseményeket januártól márciusig.
dec. 28
6:15
Életveszélyesen szlalomozott a részeg kamionsofőr a forgalomban, a szemtanúknak kellett elvenni a slusszkulcsot (hirado.hu)
A kamion mögött haladó autó fedélzeti kamerája tanúsítja, hogy egyedül a többi sofőr lélekjelenléte miatt nem következett be tragédia.
dec. 28
7:15
Erzsébet királynő életére törtek: Fegyverrel a kezében indult támadásra a férfi (Blikk)
Betört a kastély területére, karácsonykor.
dec. 28
8:03
Emmanuel Macron és Mario Draghi megágyazott 2022 legfontosabb vitájának (Infostart)
Közös cikkben állt ki Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök a járvány előtti európai uniós fiskális szabályok mélyreható átalakítása mellett, amivel szakértők szerint meg is adták a hangot a 2022-es év kulcskérdésének a megvitatásához.
dec. 28
8:21
Brit egészségügyi miniszter: az idén már nem lesznek további szigorítások Angliában (HírTV)
A brit kormány az idén már nem jelent be újabb angliai járványügyi korlátozásokat, de nem zárja ki a további intézkedések lehetőségét a jövő évre.
dec. 28
9:09
Lemondott a temesvári kulturális fővárosi projekt menedzsere (HírTV)
Lemondott tisztségéről Simona Neumann, a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezetője - közölte az Agerpres román közszolgálati hírügynökség.
dec. 28
9:09
Indiában letiltották Teréz anya jótékonysági szervezetét a külföldi segélyekről (444.hu)
Keményvonalas hindu szervezetek szerint téríteni próbálnak.
dec. 28
10:09
Négy helyszínen lövöldözött, több embert megölt egy fegyveres ámokfutó (hirado.hu)
A férfi többször is elmenekült a rendőrök elől.
dec. 28
10:12
Többeket megölt egy fegyveres ámokfutó, mielőtt végeztek vele (Demokrata)
Négy embert megölt és hármat megsebesített egy magányos lövöldöző Denverben.
dec. 28
10:27
Fegyveres ámokfutót kellett likvidálni Denverben (Infostart)
Négy embert megölt a vaktában lövöldöző illető, a rendőrökkel is tűzharcba keveredett.
dec. 28
10:27
Több embert megölt egy fegyveres ámokfutó Denverben (ATV)
Négy embert megölt és hármat megsebesített egy magányos lövöldöző Denverben, Colorado amerikai szövetségi állam fővárosában és környékén helyi idő szerint hétfőn, a támadóval a rendőrök végeztek - közölték az illetékes hatóságok.
dec. 28
10:39
Ausztráliában regisztrálták az első omikronos halálesetet (Infostart)
Egy idősotthoni lakó, más krónikus alapbetegséggel.
dec. 28
11:03
Botrány a két ország között: 10 millió forintért árulta a török légitársaság a repülőjegyeket Kínába (Blikk)
Vizsgálatot indítottak a kínai hatóságok a Turkish Airlines török nemzeti légitársaság ellen, miután az egyik, Kínába közlekedő járatukra több mint tízmillió forintos áron kínálták a turista osztályra szóló jegyeket - számolt be a Jicaj kínai gazdasági hírportál kedden.
dec. 28
11:03
Földbe csapódott egy repülőgép, nincsenek túlélők – felvétel is készült a pusztításról (hirado.hu)
A földbe csapódó roncsok miatt, több mint 2500 háztartás maradt áram nélkül.
dec. 28
11:03
Az omikron miatt szigorítottak a korlátozásokon Németországban (ATV)
Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.
dec. 28
11:05
Szigorították a korlátozásokat Németországban az omikron variáns terjedése miatt (Blikk)
Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.
dec. 28
11:33
Egy második időkapszulát is találtak Lee tábornok richmondi szobrának talapzatában (hirado.hu)
A múlt héten szerdán több órán keresztül online közvetítették, amint a restaurátorok átnedvesedett tárgyakat vesznek elő az ólom tárolóból.
dec. 28
11:42
Rokonunk, Egyiptom (Demokrata)
A fehér ember civilizációjának korai csúcsteljesítményére és annak megalkotóira emlékezünk ebben a rendhagyó írásban. Amíg még lehet, büntetlenül.
dec. 28
11:45
Az oroszok és az amerikaiak január 10-én, Genfben tárgyalnak az ukrán feszültségről (444.hu)
Közvetlenül utána a NATO-val, illetve több európai vezetővel is tárgyal majd Oroszország.
dec. 28
12:15
Két hét múlva ül össze Moszkva és Washington Kijev-ügyben (Infostart)
A helyszín ismerős, és a lehető legsemlegesebb: Genf.
dec. 28
12:33
Oroszországban elrendelték az ország legrégebbi emberi jogi szervezetének bezárását (444.hu)
Az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial bezárását a „külföldi ügynökökre” vonatkozó törvény alapján rendelte el.
dec. 28
12:42
Elmarasztaltak egy transznemű „nőt” a férfi öltözőbe küldő fitneszközpontot (Demokrata)
A sportcentrum vezetése el akarta kerülni, hogy a helyiséget használó többi nő a transznemű személy hímvesszőjével szembesüljön.
dec. 28
12:51
Több százan kaptak hamis teszteredményt Ausztráliában: megszólalt a hibát vétő laboratórium (Blikk)
Rendesen felkavarta az állóvizet Ausztráliában, hogy volt, aki hamis negatív és volt, aki hamis pozitív eredményt kapott. Több száz személyről derült ki egy sydney-i laboratóriumban, hogy nem volt koronavírus-fertőzésük, annak ellenére, hogy pozitív eredményről értesítették őket. A hét elején kirobbant botrány után közleményben kért elnézést a koro
dec. 28
12:51
Elképesztő dologra bukkantak Törökországban (ATV)
Kutatók első ízben bukkanhattak a 3600 évvel ezelőtti szantorini, más néven minószi vagy thérai vulkánkitörés egyik áldozatára egy elpusztult bronzkori város romjai között a törökországi Cesme városában, az Izmiri-félsziget nyugati csücskén.
dec. 28
12:57
Ukrajnában a koronavírus egy különösen fertőző és halálos variánsa terjed (HírTV)
A részletekről Debreceni Kamilla számolt be.
dec. 28
12:59
Megvétózta Lengyelország elnöke a médiatörvény módosítását (HírTV)
Lengyelország elnöke megvétózta a médiatörvény módosítását. Az új szabály korlátozta volna a külföldi tulajdonban lévő médiacégek működését Lengyelországban.
dec. 28
13:01
Áradások Brazíliában (HírTV)
Legalább 400 ezer embert kellett evakuálni Brazíliában az áradások miatt.
dec. 28
13:03
Transznemű nő miatt büntettek meg egy fitneszklubot (Blikk)
A holland emberi jogi hatóság szerint, egy meg nem nevezett fitneszközpont diszkriminált egy transznemű nőt, amikor a személyzet megtiltotta neki a belépést a női öltözőbe.
dec. 28
13:03
Napi 175 koronavírusos eset miatt zárlat alatt egy bő magyarországnyi kínai város (Infostart)
Még szigorúbb karantén és az ötödik tömeges tesztelés vár Hszian lakóira: 2020 márciusa óta nem rögzítettek ennyi tünetes megbetegedést Kínában egy napon.
dec. 28
13:15
"Soha nem látott fertőzési vihar közeledik, és nem tudjuk megakadályozni" - megkongatta a vészharangot az izraeli miniszterelnök (ATV)
Soha nem látott mértékű fertőzési vihar közeledik Izraelben a koronavírus-járvány ötödik hullámával - fogalmazott Naftali Bennett miniszterelnök a Kan közszolgálati rádiónak kedd reggel adott interjújában.
dec. 28
13:15
Pragmatikus hozzáállást vár Oroszország az új német kormánytól az Északi Áramlat 2 ügyében (hirado.hu)
Még mindig teljesen nyitott kérdés, hogy jövőre az Északi Áramlat 2 vezetéken keresztül érkezik-e orosz gáz Európába.
dec. 28
13:30
Kiadták a felvételeket a véletlenül lelőtt 14 éves lány ügyében a Los Angeles-i rendőrök (SzMo)
A rendőrök egy akció során egy zavart férfit ártalmatlanítottak egy üzletben, eközben találták el a kislányt, aki éppen a próbafülkében tartózkodott, amikor leadták a lövéseket.
dec. 28
14:21
Részegen szlalomozó kamionsofőrt tartóztatott fel a többi autós Romániában (444.hu)
Ledudálták az útról és elvették tőle a slusszkulcsot.
dec. 28
14:51
Majdnem megölt egy 10 éves gyereket az Amazon személyi asszisztense (444.hu)
Azt javasolta, dugjon egy pénzérmét a konnektorba.

Keresés