2021. december 6. hétfő

dec. 6
0:12
Menekültekkel találkozott Ferenc pápa, fontos kéréssel fordult az emberiséghez (Blikk)
A katolikus egyházfő a menedékkérőkkel most ideiglenes szálláshelyükön találkozott, látogatása mintegy egy órán át tartott.
dec. 6
0:16
Beborította a hamu Jáva szigetét (Blikk)
Kitört az indonéziai Jáva sziget keleti részén található Semeru vulkán, helyi lakosok ezrei hagyták el otthonukat. Lapzártánkkor már több mint egytucatnyi áldozatot tartottak számon. A lávafolyam és a hamueső több falut is elért, és egy hidat is lerombolt, ami a mentőcsapatok munkáját is megnehezítette. A vulkáni hamu miatt teljes sötétség borult a
dec. 6
0:20
Döbbenet: húszezer embert oltott be illegális vakcinával egy vállalkozó (Blikk)
2000 embert még mindig megfigyelés alatt tartanak Németországban, akik illegális vakcinát kaphattak.
dec. 6
0:24
Gyász: elhunyt az Amerikai Egyesült Államok volt szenátora (Blikk)
98 éves korában elhunyt Robert Dole.
dec. 6
6:18
Tigris „népszámlálást” tartanak Nepálban (hirado.hu)
A tigrisek valaha élt kilenc alfaja közül három már kihalt, és a megmaradt hat mindegyike veszélyeztetett.
dec. 6
6:42
Meghaladta a 20 milliót a beadott harmadik oltások száma Nagy-Britanniában (ATV)
Meghaladta a húszmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában.
dec. 6
7:12
Jó hír érkezett: visszaveti a negyedik hullámot ez az időjárási jelenség? (ATV)
Egy friss kutatás szerint a szeles idő, segít a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorításában – számolt be az InfoStart.hu a MedicalXpress nyomán.
dec. 6
7:12
Legalizálták az „eutanázia dobozt” Svájcban (444.hu)
Ez a módszer gyorsabb és békésebb, mint a jelenleg elterjedt gyógyszeres megoldás.
dec. 6
7:21
Változik még karácsony előtt a Romániába utazókra vonatkozó szabályozás (Infostart)
Beutazási nyomtatványt kell december 20-tól kitölteniük a Romániába beutazó személyeknek - jelentette be vasárnap Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
dec. 6
7:48
Drogkereső kutyákat vethetnek be a brit parlamentben, mert annyian kokainoznak ott (444.hu)
Tizenegy helyszínen találták drog maradványait az épületben, köztük a Boris Johnson irodája melletti mosdóban is.
dec. 6
7:48
Visszahódítás néven alapított pártot egy francia publicista (Demokrata)
A Reconquete! vezetője a történelem folyásának megváltoztatására és Franciaország visszahódítására szólította fel híveit.
dec. 6
7:50
Négy év börtönre ítélték Mianmar megpuccsolt vezetőjét, Aung Szan Szú Csít (444.hu)
Még nem viszik börtönbe, mert más vádakat is felhoztak vele szemben.
dec. 6
8:06
Drámai jóslat: a következő nagy járvány sokkal fertőzőbb és halálosabb lesz – És van valami, ami még ennél is nagyobb baj (Blikk)
Az AstraZeneca oltását kikísérletező egyik tudós szerint ideje készülni a rossz forgatókönyvekre is.
dec. 6
8:12
Látszik, hogy gyorsan terjed az omikron, de még mindig keveset tudunk róla (444.hu)
Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában.
dec. 6
8:30
Szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja Afrikát (888.hu)
Szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja az afrikai kontinenst, noha a földrésznek csak akkor van esélye felülkerekedni a koronavírus-járványon, ha a lakosság 70 százalékát a jövő év végéig sikerül beoltani – derül ki a Mo Ibrahim Foundation hétfőn közzétett jelentéséből.
dec. 6
8:48
Jelentés: szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja Afrikát (ATV)
Szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja az afrikai kontinenst, noha a földrésznek csak akkor van esélye felülkerekedni a koronavírus-járványon, ha a lakosság 70 százalékát a jövő év végéig sikerül beoltani - derül ki a Mo Ibrahim Foundation hétfőn közzétett jelentéséből.
dec. 6
9:12
Zemmour: Vissza kell foglalnunk Franciaországot (HírTV)
A bevándorlás-ellenes politikus november 30-án jelentette be, hogy indul az elnöki posztért.
dec. 6
9:30
A szuverenitást megőrizni kívánó vezetők találkoztak Varsóban (Demokrata)
Novák Katalin elmondta: nagyon aktuális az Európa jövőjéről szóló vita és lassan pontot kell tenni a közös gondolkodás végére.
dec. 6
9:57
Börtönbüntetésre ítélték Aung Szan Szú Kjit (Infostart)
A Nobel-békedíjas politikus négy évet kapott.
dec. 6
10:24
A szélsőjobbos Eric Zemmourt nyakon ragadta egy ellentüntető az első kampányrendezvényén (444.hu)
A gyűlésen verekedés és székdobálás is volt.
dec. 6
10:36
Több ezer ember előtt tartott misét Ferenc pápa Athénban (HírTV)
Több ezer katolikus hívő előtt celebrálta vasárnapi miséjét Ferenc pápa Athéntban egy koncertteremben.
dec. 6
10:45
A bolygó két pontján is vulkán forrong és pusztít - drámai videók (Infostart)
A hétvégén zajlott pusztító vulkáni események szomorú következményekkel hívták fel magukra a figyelmet. Volt, ahol 100 km/órás sebességgel száguldott a települések felé a vulkáni anyag, esélyt sem hagyva a helyieknek.
dec. 6
10:54
Rejtély: megfertőződtek koronavírussal az állatkerti vízilovak, senki nem tudja, hogyan (Blikk)
Koronavírusos az antwerpeni állatkert két vízilova. Az állatok jól vannak, csak az orruk folyik, jelenleg karanténban vannak – írja a BBC hírportálja.
dec. 6
11:12
Annyian kokainozhatnak a brit parlamentben, hogy drogkereső kutyákat vetnek be (Blikk)
Annak érdekében, hogy visszafogják a droghasználatot a brit parlament épületében, drogkereső kutyákat alkalmazhatnak.
dec. 6
11:12
A kórházak megnövekedett terhelésre készülnek az omikron miatt Dél-Afrikában (ATV)
A Dél-afrikai Köztársaságban a kórházak felkészülnek a megnövekedett terhelésre, miután a koronavírus új, omikron nevű mutációja miatt megemelkedett a regisztrált fertőzöttek száma - jelentette be az ország elnöke, Cyril Ramaphosa hétfőn.
dec. 6
11:14
Koronavírusos az antwerpeni állatkert két vízilova (ATV)
Koronavírusos az antwerpeni állatkert két vízilova. Az állatok jól vannak, csak az orruk folyik, jelenleg karanténban vannak - írja a BBC hírportálja.
dec. 6
11:27
Újabb türelmi idő jár le a China Evergrande számára (Infostart)
Közel a csőd.
dec. 6
11:36
Beutazási nyomtatványt kell majd kitölteniük a Romániába utazóknak (HírTV)
A nyomtatvány december huszadikától lesz kötelező.
dec. 6
11:42
Két német párt már elfogadta a kormánykoalíciós-szerződést (HírTV)
Vasárnap a liberálisok, a Szabad Demokrata Párt kongresszusa is elfogadta a szerződést.
dec. 6
11:42
Forbesnak most lett elege Joe Bidenből (ATV)
A Forbes Media elnöke, Steve Forbes nekiment Joe Bidennek, mivel szerinte „háborút folytat” az amerikai gazdaság ellen – írta meg a Neokohn a Balze nyomán.
dec. 6
11:48
Megfertőződtek az antwerpeni állatkert vízilovai (hirado.hu)
Nem tudni, hogyan kapta el a 14 éves Imani és a 41 éves Hermien a betegséget.
dec. 6
12:06
Az orosz gázvásárlás bírálói semmit nem tettek a diverzifikáció érdekében (Demokrata)
Videó! A bírálók semmit nem tettek a térség ellátásának diverzifikálása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter.
dec. 6
12:12
Elhunyt Robert Dole, Bill Clinton egykori ellenfele (ATV)
Elhunyt 98 éves korában Robert Dole volt amerikai szenátor és republikánus párti elnökjelölt, aki 1996-ban az akkor hivatalban lévő Bill Clinton elnök ellen szállt harcba - közölte vasárnap Elizabeth Dole, a politikus felesége Twitter-oldalán.
dec. 6
12:18
Eutanáziához használható kapszulát legalizálhatnak hamarosan Svájcban (SzMo)
A Sarco fantázianévre keresztelt szerkezetet 3D-nyomtatásos technológiával készítették.
dec. 6
12:24
Annyian kokainoznak a parlamentben, hogy drogkereső kutyákat vethetnek be Nagy-Britannában (SzMo)
A Sunday Times tesztje során 12 helyszínből 11-nél A osztályú drogokra bukkantak. Köztük van az a mosdó is, ami a legközelebb esik Boris Johnson és Priti Patel belügyminiszter privát irodájához.
dec. 6
12:39
Nem a magyar miatt veszítik el legtöbben a szlovák állampolgárságukat (Infostart)
Az elmúlt 11 és fél év alatt 3939-en veszítették el szlovák állampolgárságukat amiatt, hogy más állam polgárai lettek.
dec. 6
13:12
Tiltakozó akciók Európa-szerte (HírTV)
Európa-szerte egyre gyakoribbá váltak a kormányellenes tüntetések.
dec. 6
13:30
Megbírságolták az első utast, aki védettségi nélkül szállt fel a buszra (Blikk)
Olaszországba történt, ahol a szigorítások újabb hulláma érkezett meg. Vajon lesz hasonló nálunk is?
dec. 6
13:30
Az Európai Bizottság egyes javaslatai előremutatóak, ám sokszor túlterjeszkedik saját hatáskörén (hirado.hu)
Mi mélyítheti az uniós kohéziót, és mi az, ami ellene hat? Gyermekút a címe annak az európai uniós forrásból finanszírozott programnak, amelyet a Családbarát Magyarország Központ indított.
dec. 6
13:57
Óriási összeget fizethet, mert oltás nélkül szállt buszra (Infostart)
Olaszországban komolyan ellenőrzik a védettségi igazolványok meglétét. Hétfőtől sok helyre csak ezzel lehet belépni.
dec. 6
14:03
Négy alapelvvel támogatást szereztek a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásához (Infostart)
Várhelyi Olivér uniós biztos beszélt a zászlóshajóprojektekről is.
dec. 6
14:06
Járványszakértő is lesz az új német kormányban (444.hu)
Hamarosan beiktatják az ország történetének első női belügyminiszterét is.
dec. 6
14:12
Szigorodtak az oltatlanokra vonatkozó korlátozások Ukrajnában (ATV)
Ukrajnában hétfőtől életbe léptek azok a szabályozások, amelyeknek értelmében szigorodtak a koronavírus-járvány miatt bevezetett karanténkorlátozások a beoltatlanok számára.
dec. 6
14:18
Elszabadultak az indulatok a karácsonyi vásárban: korlátozásellenes tüntetők özönlötték el Luxembourgban (SzMo)
A rendezvényre csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel mehettek volna be, de a felháborodott tömeg ledöntötte a korlátokat.
dec. 6
14:36
Horvátországban is megjelent az omikron-variáns (Metropol)
Horvátországban is megjelent a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron nevű változata – közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója hétfőn.
dec. 6
14:36
Várhelyi Olivér: Az EU és a Nyugat-Balkán összetartozik (hirado.hu)
Várhelyi Olivér szerint az európai perspektíva a reformok, a konfliktusok utáni konszolidáció legnagyobb hajtóereje, ellenállóbb és erősebb társadalmak kiépülését hozza magával a nyugat-balkáni régióban.
dec. 6
14:42
Horvátországban is megjelent az omikron variáns (Blikk)
Horvátországban is megjelent a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron nevű változata - közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója hétfőn.
dec. 6
14:42
Szomszédunkban megjelent az omikron (ATV)
Horvátországban két esetet regisztráltak.
dec. 6
14:44
Koronavírus: Ausztriában háromhavonta negyedmillió forintra büntetik az oltatlanokat (Blikk)
Ausztriában január 2-tól lesz kötelező a koronavírus elleni oltás, és az első adagot legkésőbb március 15-ig kell beadatni.
dec. 6
14:44
Elfogyott egy jordán kórházban az oxigén, tíz ember meghalt, ötöt elítéltek (ATV)
A bíróság szerint a kórház személyzete gondatlanul járt el, amikor a kórházban elfogyott a lélegeztetésre használható oxigén, és nem pótolták azt.

Keresés