Megérkezett szerda este Nagy-Britanniába Joe Biden amerikai elnök, aki a hét vezető ipari hatalom (G7) angliai csúcstalálkozóján vesz részt. A G7-csoport soros elnöki tisztségét Nagy-Britannia tölti be.
Világszerte egyre több felnőttet oltanak be a koronavírus ellen, viszont a 12 éven aluli gyerekek egyelőre nem kaphatnak egyik vakcinából sem. A CNN egy sürgősségi orvos-professzort kérdezett arról, hogyan lehetnek ezek a gyerekek mégis biztonságban, és hogy mire kell odafigyelni a szülőknek.
A cseh egészségügyi minisztérium nem javasolja az AstraZeneca és a Johnson&Johnson gyárak koronavírus elleni vakcináinak használatát a 60 évnél fiatalabb korosztály esetében. A tárca szerdai bejelentése szerint az ajánlást az oltásokkal foglalkozó szakmai társaság és az állami gyógyszerellenőrző intézet szakmai álláspontjára hivatkozva hozták m
Nőtt az elmúlt években a gyermekmunkát végző kiskorúak száma, a koronavírus-járvány pedig jelentősen nehezíti a gyermekmunka visszaszorítását, és veszélybe sodorja az ezen a téren eddig elért eredményeket is - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által csütörtökön közzétett jelentésből.
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök - közölte csütörtökön Johnson hivatala.
A cseh egészségügyi minisztérium nem javasolja az AstraZeneca és a Johnson&Johnson gyárak koronavírus elleni vakcináinak használatát a 60 évnél fiatalabb korosztály esetében. A tárca szerdai bejelentése szerint az ajánlást az oltásokkal foglalkozó szakmai társaság és az állami gyógyszerellenőrző intézet szakmai álláspontjára hivatkozva hozták meg.
A legtöbben, közel 15 ezren a Földközi-tengeren át érkeztek – derült ki a Frontex jelentéséből, amit az EU-belügyminiszterek tanácsülése számára készítettek. Ez utóbbin amúgy az unió öt déli tagállama közös levélben jelezte, hogy kész feltételesen támogatni a menekültügyi ügynökség erősítését, amivel mozgásba lendülhet az EU menekültügyi paktum ügy
Nőtt az elmúlt években a gyermekmunkát végző kiskorúak száma, a koronavírus-járvány pedig jelentősen nehezíti a gyermekmunka visszaszorítását, és veszélybe sodorja az ezen a téren eddig elért eredményeket is – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által csütörtökön közzétett jelentésből.
A nyolc évtizede aláírt, hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök – közölte csütörtökön Johnson hivatala.
Ha bármit tehetünk, hogy minél hamarabb véget vethessünk a koronavírus-járványnak, illetve visszaadjuk az emberek mozgási szabadságát, akkor tegyük, és ha az EU vakcinaigazolványa ehhez hozzájárul, akkor legyen az is! – indokolta a Fidesz európai parlamenti képviselője a CNN-nek adott nyilatkozatában, miért szavazta meg az EU védettségi igazolványá
Elnökként először jött ide, és rögtön egy hétig marad, többek között Orbán Viktorral is egy asztalhoz ül. Trumppal ellentétben nem pénzt, hanem politikai - diplomáciai elköteleződést kér az európaiaktól, Kínával és Oroszországgal szemben.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a berlini kormány ellen, mert a német alkotmánybíróság felülbírálta az EU Bíróságát. Az egész unió jövőjét meghatározza, mi lesz ennek a vége.
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, a súlyossága pedig attól függ, addig hányan oltatják be magukat, illetve a vírus mely variánsa erősödik fel – jelentette ki Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) csütörtökön.
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, és súlyossága csak attól függ, addig hányan oltatják be magukat, és a vírus mely variánsa erősödik fel.
Kunming – Kalandos túra! Továbbra is hatalmas pusztítást végez Kínában az a vándorló vadelefántcsorda, amely több mint egy évvel ezelőtt indult el mesébe illő útjára.
Megszavazta az Európai Parlament az egységes uniós digitális Covid-igazolványok bevezetését július 1-jétől. Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak. Eközben enyhítettek a járványügyi korlátozásokon Németországban és Franciaországban is. Az ATV Híradó összeállítása.
Oroszország válaszintézkedésképpen kiutasította a moszkvai észak-macedón nagykövetség egyik munkatársát - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
Megszavazta az Európai Parlament az egységes uniós digitális Covid-igazolványok bevezetését július 1-jétől. Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak. Eközben enyhítettek a járványügyi korlátozásokon Németországban és Franciaországban is. Az ATV Híradó összeállítása.
„Ne keverjük össze az erőszakot a demokráciával” - így kommentálta Emmanuel Macron francia elnök, hogy országjárása közben pofon vágta egy férfi. A támadást minden párt elítélte, Macron legnagyobb ellenfele, Marine Le Pen azt mondta: a fizikai agresszió semmilyen körülmények között sem elfogadható. AZ ATV Híradó összefoglalója.
Az amerikai elnök büszke ír gyökereire, és jelezte Londonnak: az északír kereskedelem ügyét úgy kell megoldani, hogy ne fenyegesse az ír sziget békéjét.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal friss jelentése szerint továbbra is Magyarország vezeti a pénzügyi korrekciós listát az unió strukturális valamint a mezőgazdasági alapjainak kifizetéseinél.
Seattle-ben elérték elsőként az amerikai nagyvárosok közül a koronavírus-járvány elleni vakcinacélt: a 11 évesnél idősebbek 70 százaléka teljes oltottságot élvez – jelentette be a város polgármestere.