Los Angeles – Elképesztő eszesség! Bár még csak kétéves, szuperintelligensnek tartják azt az amerikai kislányt, aki 146-os IQ-jával a magas intelligenciájú embereket tömörítő Mensa-társaság legfiatalabb tagja lett az Egyesült Államokban.
A brit sajtó által feltárt új levéltári adatok alapján az eddigieknél is sötétebb kép rajzolódik ki a brit fennhatóságú Csatorna-szigetek egyikén, Alderney-n létrehozott náci koncentrációs táborok történetéről.
Jeruzsálem – Óriási felfedezés! Páratlan ősi leletre, egy rejtélyes amulettre bukkantak Izrael északi részén, Galileában. A régészek a Salamon pecsétjének is nevezett ősi relikvia korát mintegy 1500 évre becsülik, a szakértők szerint annak idején az emberek úgy hitték, az ilyen amulettek tartották távol viselőiktől – leginkább a nőktől és gyerekekt
Az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium „klímaaktív mobil” kezdeményezése keretében az elkövetkező hónapokban 126 ezer osztrák kisiskolás vehet részt ingyenes biciklis tanfolyamon. A kétórás foglalkozás során a gyerekek elsajátíthatják, miként közlekedjenek biztonságosan biciklivel. Az első, kísérleti kurzusokat már meg is tartották bécsi általános is
Agyi vérrög keletkezhet a koronavírus elleni AstraZeneca-oltás után? A közelmúltban több országban is találtak összefüggést a súlyos, esetenként halálos trombózisok és az idehaza is beadott mintegy 700 ezer darab, brit–svéd fejlesztésű vakcina között, így több uniós országban fel is függesztették az oltóanyag használatát.
Lakosságarányosan Peruban haltak meg a legtöbben a koronavírus miatt – ez derült ki, miután újraszámolták a halálozási adatokat. A dél-amerikai ország így megelőzte az eddig első helyen álló Magyarországot. Németországban csökkentették a koronavírus kockázati szintjét. Olaszországban pedig megnyitottak az éttermek belső terei.
Áprilisban a prágai orosz nagykövetség 18 munkatársát már hazaküldte kémkedés vádjával, az elmúlt napokban pedig százhúsznál is többet. A cseh kémelhárítás nemrég azt írta, hogy az orosz követségen dolgozók aránytalanul nagy száma megnehezíti az orosz hírszerző-tevékenység elleni erőfeszítéseket.
Egészségtelen a Nestlé élelmiszer cég termékeinek több, mint a fele – ez derült ki egy kiszivárgott belső prezentációból. A világ legnagyobb élelmiszervállalata erre azt válaszolta, hogy egyszerre próbálják ízletesebbé és egészségesebbé tenni ételeiket
Első hivatalban lévő amerikai elnökként emlékezett meg kedden Joe Biden a tulsai mészárlás századik évfordulójáról a helyszínen, ahol a történteket az Egyesült Államok története egyik legsúlyosabb vérengzésének nevezte.
Pivovarovot hétfő este szállították le a LOT lengyel légitársaság már a kifutópálya felé guruló repülőgépéről. Kedden nemkívánatos külföldi civil szervezetben való részvétellel gyanúsították meg.
Első hivatalban lévő elnökként emlékezett meg Joe Biden a tulsai mészárlás századik évfordulójáról a helyszínen. A történteket az Egyesült Államok története egyik legsúlyosabb vérengzésének nevezte.
Szemben a sajtóhírekkel nem az egész EU agrárreform bukott meg múlt héten, hanem annak még nyitva álló 10 százaléka késlelteti a vita lezárását. Igaz viszont, hogy ez utóbbi érintheti elsősorban a kistermelőket és a környezetvédőket.
A gombafertőzés halálozási aránya 70 százalékos és nincs ismert gyógymódja. Most már hármas a csapás – mondja egy indiai főorvos –, a beteg tüdeje már károsodott a koronavírus miatt, erre rakódnak a bakteriális fertőzések, és most már a gombás fertőzések is.
A holland munkafelügyeleti és idegenrendészeti hatóságok embertelen körülmények között élő vendégmunkásokat találtak egy vizsgálat során egy Linne település közelében fekvő farmon – írta szerdán az NlTimes holland hírportál.
A kormány a Szlovén Köztársasággal együtt döntött a koronavírus elleni vakcina kölcsönös biztosításáról, amelynek keretében Magyarország 300 ezer adag AstraZeneca-vakcinát ad kölcsön Szlovéniának.
Keményen bírálja az Európai Parlament zöld frakciója a magyar pályázatot a helyreállítási alapra vonatkozóan, szerintük egész egyszerűen csapnivaló a beadvány.
A Boci csokit, Nesquicket és Balaton szeletet is gyártó vállalat belső dokumentumaiban ismerte el, hogy több mint 60 százaléka nem tekinthető egészségesnek termékei közül.
Ukrajnában szerdára 2205 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, ami nagyjából stagnálást mutat, akárcsak az elhunytak száma. Az aktív betegek száma százezer alá csökkent.
Tovább enyhítenek a lengyel járványügyi korlátozásokon június 6-ától: létszámkorlátozás mellett konferenciák és vásárok rendezhetők, és 150-re emelik az esküvők és nyilvános rendezvények maximális létszámát - jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter.