Súlyos áradások miatt százak rekedtek a kínai Csengcsou város metrójában, a szerelvényekben és az alagutakban. A helyi sajtó legalább tizenkét halottról tud.
A koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következményéről van szó - reagált az amerikai szakintézet a The Lancetben megjelentekre.
Százezreket telepítettek ki a napok óta tartó, súlyos esőzések okozta áradások miatt Csengcsouban, a közép-kínai Honan tartomány székhelyén – közölte a helyi kormányzat szerdán.
Egy babaváró ünnepségen használt pirotechnikai eszköz okozta a kaliforniai El Doradoban lángra lobbant, mintegy hétezer hektárt elpusztító tűzvészt, valamint egy tűzoltó halálát.
A 20 éves ugandai Julius Ssekitoleko szállodai szobájából tűnt el, egy üzenetet hátrahagyva, miszerint nem akar hazatérni, és a szigetországban kíván dolgozni.
Egy év múlva vezetőváltás lesz a NATO élén, úgyhogy a tagállamok között megindult az előzetes tájékozódás a lehetséges utódról. Úgy tűnik, kiemelt szemponttá válhat, hogy a szövetség is megválassza első női vezetőjét, és erős a nyomás, hogy ezúttal a jelölt kelet-közép-európai legyen.
Magyarországon bevezetik a kötelező oltást az egészségügyben, de a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nem állna meg itt. A kötelező oltás nem ritka a világon, számos ország már a teljes felnőtt lakosságát kötelezte rá, igaz, legtöbb helyen a szabályozás egyelőre irreleváns, mert alacsony az átoltottság. A fejlett világ nem lépett egyelőre erre az út
Az izraeli média szerint a kormány által felállított munkacsoport feladata az lesz, hogy az NSO-ügyet követően kivizsgálja a kiber-exportra vonatkozó irányelveket és azt, hogy a botrány fényében szükség van-e ezek változtatására.
A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
A játékok utolsó pillanatban történő törlésének "Damoklész kardja" előtt nemcsak hogy a nézőket tiltották ki, még a küldöttségek tagjainak is tilos lesz, hogy ugrálva vagy kiabálva biztassák honfitársaikat.
A román kormány elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is - közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
17 év után veszíti el ezt a státuszt a város. A Brit Birodalomban meghatározó kereskedelmi szerepe és lenyűgöző építményei miatt kapta meg 2004-ben ezt a titulust.
London szerint nem működik és ezért jelentős módosításokra szorul a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll.
Az Európai Bizottság egyértelműen a jogállamiság romlását látja Magyarországon azon a négy kulcsfontosságú területen, amelyet 10 hónap után idén második alkalommal vett górcső alá a testület által készített éves jelentés. Az EU-Monitor főszerkesztője az InfoRádiónak idézte a dokumentumot, amely úgy fogalmaz: „a kliensrendszer, a kivételezés, a sógo
Kreatív megoldást talált a Vizcayai-öböl térségében, a spanyol határ közelében fekvő francia falu, Pouillon polgármestere, Patrick Vilhem arra, hogy a lehető legkevesebb költséggel tisztíttassa meg a templom tornyát.