2021. július 21. szerda

júl. 21
19:09
Jean Asselborn népszavazással döntene a magyar EU-tagságról (Demokrata)
Referendumot kellene tartani arról, hogy az EU továbbra is tolerálja-e Orbánt – mondta a politikus.
júl. 21
19:45
Járvány - Az eddigiektől eltérő módszerű oltást kezdett vizsgálni az EMA (Infostart)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat koronavírus ellen kifejlesztett, fehérjealapú, Vidprevtyn névre keresztelt vakcinája folyamatos felülvizsgálatát - jelentette be szerdai hivatalos közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynök
júl. 21
19:51
Pegasus szoftver gyártó: Semmi közünk az ötvenezres telefonszám-listához (ATV)
A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához - jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság.
júl. 21
19:57
Az EU nem tárgyalja újra az észak-írországi protokollt (444.hu)
El kell kerülni a kemény határt az Ír-szigeten, miközben meg kell őrizni az EU piacának egységét – közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa.
júl. 21
20:03
Emmanuel Macront is megfigyelhették a Pegasus kémszoftverrel (SzMo)
Világszerte egyre több lehetséges megrendelő neve merül fel a botrány kapcsán. Indiában tüntetések robbantak ki a kormány állítólagos érintettsége miatt.
júl. 21
20:39
A "fegyveres önvédelem joga" is bekerül az alkotmányba az egyik közeli országban (Infostart)
A cseh parlament felsőháza, a szenátus szerdán jóváhagyta.
júl. 21
20:51
Washington nem bünteti Berlint az Északi Áramlat 2 miatt (hirado.hu)
A két ország megállapodásra jutott az orosz földgázvezetékről.
júl. 21
21:03
Megszületett a kritikus USA-német megállapodás, már az oroszok is tudnak róla (Infostart)
Az Egyesült Államok és Németország megállapodásra jutott az Északi Áramlat 2 orosz földgázvezeték építésének befejezésével kapcsolatban, anélkül, hogy további amerikai büntetőintézkedések bevezetésére kerülne sor - nyilatkozta egy vezető amerikai tisztségviselő szerdán.
júl. 21
21:03
Washington és Berlin megállapodásra jutott az orosz földgázvezetékről (HírTV)
Az Egyesült Államok és Németország megállapodásra jutott az Északi Áramlat 2 orosz földgázvezeték építésének befejezésével kapcsolatban.
júl. 21
21:27
Liverpool többé már nem a világörökség része (ATV)
Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.
júl. 21
21:27
A delta vírus okoz riadalmat világszerte (hirado.hu)
Az Egyesült Államokban is felfutóban van a járvány a delta variáns miatt.
júl. 21
21:33
Máris reagált az EU a britek brexitátíró terveire (Infostart)
London szerint működésképtelen a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, aminek jelentős átírására egy 28 oldalas új javaslattal állt elő.
júl. 21
21:39
Hazudott koráról a bécsi erőszakoló gyilkos (hirado.hu)
A Leonie-ügy egyik afgán vádlottjáról kiderült, hogy nem 16, hanem 21 éves.
júl. 21
21:51
A franciák sem repesnek az európai klímavédelmi csomagtól (Infostart)
Magyarország után Franciaország sem támogatja a múlt héten bemutatott uniós klímavédelmi javaslatcsomagot, az úgynevezett „Fit for 55”-ot, jelenlegi formájában.
júl. 21
22:03
A koronavírus mellett egy másik halálos kór is szedi áldozatait Indiában (hirado.hu)
Már több mint 45 ezer feketegombás megbetegedést regisztráltak Indiában a Covid-fertőzöttek között.
júl. 21
22:09
Indiában már 45 ezer covidos kapta el a feketegombát is (444.hu)
A gombafertőzés 50 százalékban halálos, és a sebészeknek el kell távolítani egyes betegek szemét, orrát és az állkapcsát, hogy a fertőzés ne hatoljon az agyba.

2021. július 22. csütörtök

júl. 22
0:03
Hiába keresik az eltűnteket: ezer újabb halottja lehet a németországi áradásoknak (Blikk)
Schuld – Egyre kevesebb az esély arra, hogy a nyugat-európai árvízkatasztrófában napokkal ezelőtt eltűnteket életben találják a mentőcsapatok. A beszámolók szerint 1000 embert keresnek a speciális egységek a romok alatt és a vízzel elárasztott pincékben és a szakértők úgy vélik, a többségüknek már elhunyt.
júl. 22
0:07
Itt vannak a fotók a vesztegetésen kapott rendőr ezredes villájából (Blikk)
Fényűző villában élt az az orosz rendőr ezredes, akit vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe.
júl. 22
5:36
Járvány és munkanélküliség: a fiatal magyar nők közel harmada veszítette el a munkáját tavaly (ATV)
Nem újdonság, hogy a pandémia rossz hatással volt a munkaerőpiacra. Az azonban igen, hogy a nők sokkal rosszabbul jártak mint a férfiak. Az unió legtöbb országában szemmel látható különbség van a két nem munkanélküliségi rátájában. Csehország, Szlovákia és Románia mellett Magyarország is az EU élmezőnyében foglal helyet a nőket érintő bérszakadék t
júl. 22
6:12
Túszokat ejtettek rabok egy börtönben (ATV)
Túszokat ejtettek rabok a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében - közölte a TT helyi hírügynökség és az SVT közszolgálati rádió szerdán.
júl. 22
6:18
Könnygázzal és vízágyúval kellett oszlatni az oltásellenes tüntetőket Athénban (444.hu)
Görögországban a legtöbb oltásszkeptikus a hívők soraiból kerül ki.
júl. 22
6:24
Feketegombás megbetegedések Indiában a Covid-fertőzöttek között (Demokrata)
Több mint 45 ezer feketegomba-fertőzést jelentettek Indiában az elmúlt két hónapban.
júl. 22
6:26
A románok többsége is megvédené a hagyományos családot (Demokrata)
A románok többsége nem bővítené az LMBT-közösség jogait – derül ki egy új felmérésből.
júl. 22
6:36
Berlin mintegy 245 millió dollár pénzügyi segélyt ígért Ukrajnának (Demokrata)
Az egyezség szerint különös figyelmet fordítanak a megújuló energiaforrásokra.
júl. 22
6:42
Hajótörést szenvedtek a migránsok (Demokrata)
Legalább 17 bangladesi migráns vesztette életét egy hajótörésben Tunézia partjai előtt – közölte a tunéziai vörös félhold szóvivője.
júl. 22
6:44
Könnygázzal és vízágyúkkal oszlattak a görög parlament előtt (Demokrata)
Mintegy háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni tiltakozó akción.
júl. 22
6:48
Túszokat ejtettek és pizzát követeltek a rabok egy szigorúan őrzött svéd börtönben (hirado.hu)
A 98 férőhelyes Hällby fegyintézet a legmagasabb biztonsági fokozatú börtönök közé tartozik Svédországban.
júl. 22
7:00
A luxemburgi külügyminiszter szerint inkább Orbán Viktorról kéne szavazást tartani (ATV)
Több európai politikus is élesen bírálta a kormányt, mivel a kritikák szerint a nemrég elfogadott törvény összemossa a homoszexualitást a pedofíliával.
júl. 22
7:03
A románok többsége helyeselné, hogy törvényalkotással erősítsék a hagyományos család védelmét (HírTV)
A románok többsége nem bővítené az LMBT-közösség jogait.
júl. 22
7:12
Több migráns is életét vesztette egy hajótörésben Tunézia partjai előtt (hirado.hu)
A bárka az északnyugat-líbiai Zuvára kikötőjéből indult Olaszországba.
júl. 22
7:18
Kína nem fogadja el a WHO tervét (Demokrata)
Kínában mind hivatalos, mind pedig a sajtó részéről születtek vádak a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriuma kapcsán.
júl. 22
7:21
Tömegoszlatás volt a görög parlament előtt (HírTV)
A rendőrség közölte, hogy a biztonsági erőknek azért kellett közbelépniük, mert többen túl közel jöttek a törvényhozás épületéhez.
júl. 22
7:33
Feketegomba: ezrek halnak meg Indiában a koronavírus szövődményében (Infostart)
A mukormiózis főként a koronavírus-fertőzés túlélőit érintő betegség, melyben már több mint 45 ezren betegedtek meg és közülük 4300 ember el is hunyt.
júl. 22
7:39
Kína köszöni, de nem kér többet a WHO kutakodásából (Infostart)
Pedig hamarosan kezdődne a koronavírus forráskutatásának második szakasza.
júl. 22
7:45
Megállíthatatlanok az erdőtüzek az Egyesült Államokban és Kanadában (HírTV)
Az oltást nehezíti a forróság, az erős szél és sok helyen a nehéz terep.
júl. 22
7:51
Könnygázzal és vízágyúval oszlatták az oltásellenes tüntetőket Athénban (Blikk)
Athénban elszabadultak az indulatok.
júl. 22
7:54
Sárkány, állig fegyverben (Demokrata)
Vajon Kína pusztán önvédelemre készül, ahogy állítja, vagy újabb világháború hirdet majd győztest az éleződő versenyben?
júl. 22
8:03
Migránsokat szállító bárka borult a tengerbe Tunézia közelében (HírTV)
A tunéziai parti őrség mintegy 380 menedékkérőt kimentett a vízből.
júl. 22
8:21
A Who újra felszólította Kínát! A főigazgató szerint nincs kizárva, hogy laborból szabadult ki a koronavírus (Blikk)
Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.
júl. 22
8:21
Újabb izraeli rakétákat semmisített meg a szír légvédelem (HírTV)
Izrael a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban.
júl. 22
8:42
Kína nem fogadja el a WHO tervét a vírus eredetvizsgálatának második szakaszáról (444.hu)
Elutasítják az elméletet, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el.
júl. 22
8:48
Több migráns is életét vesztette egy hajótörésben Tunézia partjai előtt (hirado.hu)
A bárka az északnyugat-líbiai Zuvára kikötőjéből indult Olaszországba.
júl. 22
9:00
A luxemburgi külügyminiszter szerint inkább arról kéne népszavazást tartani, van-e helye Orbánnak Európában (444.hu)
Meg van győződve arról, hogy a válasz egyértelmű „nem” volna.
júl. 22
9:42
Hét embert ítéltek el Hongkongban a két évvel ezelőtti metrós támadás miatt (444.hu)
Két éve egy csapat fehér pólós támadt rá kormányellenes tüntetőkre és a metró utasaira.
júl. 22
9:45
Kormányellenes tüntetőkre támadókat ítéltek el (Blikk)
Elítéltek hét embert Hongkongban csütörtökön, amiért két évvel ezelőtt részt vettek egy csoportos támadásban a város egyik metróállomásán, kormányellenes tüntetőket és a metró utasait megsebesítve – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
júl. 22
9:48
A YouTube cenzúrázta a brazil elnök videóit is (Demokrata)
Jair Bolsonaro rendszeresen tesz közzé videókat YouTube-csatornáján.
júl. 22
10:06
A világjárvány és a kijárási korlátozások súlyos egészségügyi hatással voltak a fiatalokra (hirado.hu)
Jelentősen megnőtt a táplálkozási rendellenesség miatt kórházi ápolásra szoruló fiatalok száma.
júl. 22
10:18
Cenzúrázza a brazil elnököt a YouTube (hirado.hu)
A portál üzemeltetői szerint a döntésnek nincs köze Bolsonaro munkájához vagy politikai ideológiájához.
júl. 22
10:27
Fake news miatt a YouTube több brazil elnöki videót törölt (Infostart)
"Alapos vizsgálat" előzte meg a döntést.
júl. 22
10:36
Erdőtüzek a nyugati parton, légszennyezési riadó a keleti parton (Demokrata)
A műholdfelvételek szerint Kanadában is gomolyog az amerikai erdőtüzek füstje.

Keresés