2021. augusztus 12. csütörtök

aug. 12
0:03
Kiderült, ennyire hatékony a Szputnyik V a delta variáns ellen (Metropol)
Ma van az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulója.
aug. 12
0:07
Letiltották a Pfizert és az AstraZenecát lejáratni akaró reklámcéget (Metropol)
A Facebook üzemeltetője kedden letiltott több száz olyan közösségi médiafiókot, amely egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez kötődik.
aug. 12
6:15
Litvániában korlátozzák a be nem oltottak jogait (Demokrata)
Döntését a kormány azzal indokolta, hogy az ösztönzi az oltási kampányt.
aug. 12
6:21
Joe Biden személyesen győzködte a végül "átálló" republikánus politikusokat (Infostart)
Ritka kétpárti együttműködéssel fogadták el a masszív infrastruktúra-fejlesztő csomagot, amelyet több republikánus szenátor is megszavazott. Joe Biden elnök számára mérföldkőnek számít.
aug. 12
6:21
„Csúcstalálkozó a demokráciáért” címmel rendez konferenciát Joe Biden (Demokrata)
Egyelőre nem tudni, mely országok vezetői kapnak meghívást a csúcstalálkozóra.
aug. 12
6:24
Kim Dzsongunnal szivarozott, koktélozott az üzletember, kínkeserves évek várnak rá (Ripost)
Kim Dzsongunnal töltötte az idejét a kanadai üzletember, Michael Spavor... Most kínkeserves évek várnak rá, ugyanis börtönbe kerül.
aug. 12
6:27
Mezőgazdasági munkásokat mészároltak le (hirado.hu)
Hivatalos adatok szerint január elejétől március végéig a területen 307 civilt mészároltak le.
aug. 12
6:27
Világszerte tombolnak a bozóttüzek, az ENSZ vészjósló előrejelzést tett (ATV)
65-re emelkedett az erdőtüzek halálos áldozatainak száma Algériában. Az áldozatok között van 28 katona, akik a tűzoltóknak segédkeztek, és megmentettek száz embert. Az algériai elnök mártíroknak nevezte a katonákat. Tovább tombolnak az erdőtüzek a Földközi-tenger más országaiban és az amerikai kontinensen is. Az ATV Híradó összefoglalója.
aug. 12
6:33
Rákbetegségek miatt jött új szabályozás sok élelmiszerre: sóra, fűszerekre, zöldségekre (Infostart)
Az EB szigorúbb határértékeket vezet be a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmának csökkentéséért.
aug. 12
6:39
Börtönbe kerül a kanadai üzletember, aki együtt szivarozott Kim Dzsong Unnal (ATV)
11 év börtönbüntetésre ítélték azt a kanadai üzletembert, aki Észak-Koreában is élt, és kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Kim Dzsong Unnal – írja a Ripost.
aug. 12
6:39
A lengyel szejm jóváhagyta a médiatörvény módosítását (Demokrata)
A törvénymódosítás a PiS szerint nem irányul semmilyen konkrét csatornaműködtető ellen.
aug. 12
6:45
Nigerben civileket mészároltak le ismeretlen fegyveresek (HírTV)
Az év eleje óta több mint 420 civil vesztette életét dzsihadisták által elkövetett támadások során.
aug. 12
6:54
Az Egyesült Államok elítéli a lengyel médiatörvény szerdán elfogadott módosítását (444.hu)
Washington közölte, hogy a törvénymódosítás eredményeképpen jövőbeli amerikai befektetések is veszélybe kerülhetnek Lengyelországban.
aug. 12
7:09
A lengyel szejm jóváhagyta a médiatörvény módosítását (HírTV)
A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz honatya tartózkodott.
aug. 12
7:39
Virológus: „Harmadik oltásra fel, mert a delta-hullám minden eddigi jel szerint érkezik” (ATV)
Kemenesi Gábor Facebook-oldalán figyelmeztet, hogy van értelme az emlékeztető oltásnak.
aug. 12
7:51
Négy és félmillióhoz közelít a fertőzöttek száma Olaszországban (hirado.hu)
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
aug. 12
7:51
Fellángolhatott a szerelem Jennifer Aniston és David Schwimmer (ATV)
A Jóbarátok Reunion forgatásán jöttek elő a régi értések – idézi a brit Closer magazin értesülését az elle.hu.
aug. 12
8:09
Egyetlen tömbbé összeállt 1700 éves fémpénzt találtak az izraeli tengerparton (ATV)
Hat kilónyi, egyetlen tömbbé összeállt 1700 éves fémpénzt találtak az izraeli tengerparton - közölte szerdán az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
aug. 12
8:15
Mégsem olyan kicsi - gigantikus olajfolt úszik a Fekete-tengeren a műholdkép szerint (Infostart)
Jóval nagyobb lehet, mint amiről az első jelentések szóltak.
aug. 12
8:15
Ellehetetleníthetik a legnagyobb független tévét, megszavazták a médiatörvény módosítását Lengyelországban (SzMo)
Az ellenzék szerint házszabályellenesen kétszer szavaztak a törvényről. Az amerikaiak azonnal reagáltak, elítélték a döntést, amerikai befektetésektől eshet el Lengyelország.
aug. 12
8:51
Szakértő: sok migráns szorult be a Balkánra, tovább fognak indulni (Infostart)
Kevés esélyt lát egy újabb tömeges menekülthullámra az Afganisztánban kiújult harcok kapcsán az Európai Embercsempészet Elleni Központ helyettes vezetője, aki elmondta, hol mehetnek biztosra a rendőrök.
aug. 12
8:57
Hatékony hírszerzéssel megelőzhető az újabb tömeges menekülthullám (hirado.hu)
A Németországban elfogott nagyobb migránscsoportok többségét román és török kamionokban csempészve szállítják.
aug. 12
9:03
Így épül a NASA új csodarepülője (Infostart)
Az X-59-esnek egyetlen célja van: a minél csendesebb hangrobbanás.
aug. 12
9:03
Megdőlhetett az európai melegrekord: 48,8 fokot mértek Szicíliában (SzMo)
Az ország ráadásul az eddig mért második legpusztítóbb tűzszezonját éli, különösen a déli részeken.
aug. 12
9:18
Egy hétre lezárják az ausztrál fővárost (444.hu)
Canberrában több mint egy éve nem volt koronavírusos eset. Most találtak egy fertőzöttet.
aug. 12
9:27
A tálibok újabb tartományi székhelyet foglaltak el (HírTV)
A felkelők néhány hónapon belül egész Afganisztán felett átvehetik az uralmat.
aug. 12
9:33
Megdőlt az európai melegrekord: 48,8 fokos forróságot mértek Szicíliában (Blikk)
A hőhullám várhatóan a következő napokban is folytatódik majd a térségben.
aug. 12
9:36
Újabb tartomány került a tálibok kezébe Afganisztánban (444.hu)
Gazni már a tizedik tartományi székhely, amely elesett.
aug. 12
9:45
Erdőtüzek Olaszországban - megdőlhet az európai melegrekord (HírTV)
A helyzetet súlyosbítja a forró szél, valamint a régóta tartó szárazság is.
aug. 12
9:45
Hatékony hírszerzéssel megelőzhető az újabb tömeges menekülthullám (hirado.hu)
A Németországban elfogott nagyobb migránscsoportok többségét román és török kamionokban csempészve szállítják.
aug. 12
9:51
A virológus elmagyarázza: ezért nagyon fontos, hogy a 60 év felettiek felvegyék a harmadik oltást (Blikk)
A delta hullám minden eddigi jel szerint hazánkba is megérkezik.
aug. 12
9:51
Egyetlen koronavírusos beteg miatt lezárják a fővárost Ausztráliában (SzMo)
Sydney is hetek óta zárlat alatt van, a rendőrség vissza is fordíthatja azokat, akik megpróbálják elhagyni a várost.
aug. 12
9:57
Megdőlhetett az európai melegrekord (Infostart)
A dél-szicíliai Siracusa közelében szerdán 48,8 Celsius-fokot mértek - számolt be róla a BBC hírportálja.
aug. 12
9:57
Megdőlhetett az európai melegrekord: Szicíliában 48,8 Celsius-fokot mértek (ATV)
Megdőlhetett az európai melegrekord: a dél-szicíliai Siracusa közelében szerdán 48,8 Celsius-fokot mértek - számolt be róla a BBC hírportálja.
aug. 12
10:09
Ez a három, már használt szer lehet az új befutó a koronavírus ellen (Infostart)
A WHO számolt be az újdonságokról, továbbá lesújtó eredményeket is közölt a Szolidaritás Kísérletről.
aug. 12
10:15
Lucifer akkora hőhullámot okozott, hogy megdőlhetett az európai melegrekord (hirado.hu)
Az olasz egészségügyi minisztérium szélsőséges forróságra figyelmeztető jelzést adott ki számos régióban, a legnagyobb egészségi kockázatú városok száma várhatóan nyolcról 15-re emelkedik péntekre.
aug. 12
10:27
90 napos vizsgálat után sem tudja az amerikai hírszerzés, honnan ered a koronavírus (SzMo)
Biden még májusban kérte a titkosszolgálatokat, hogy 90 nap alatt derítsék ki, honnan ered a koronavírus. A jelentést ismerő források szerint ez továbbra sem egyértelmű.
aug. 12
10:51
Tovább szigorított az izraeli kormány (Demokrata)
Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére.
aug. 12
10:57
Prostival hempergett az amerikai elnök fia, kikerült egy videó róla: ekkora szexbotrány Clinton óta nem volt a Fehér Ház táján (Blikk)
Egy ellopott laptop miatt főhet a feje Joe Bidennek és a már korábban is botrányokba keveredő fiának.
aug. 12
10:59
Hamarosan kiderült az igazság: kis időn belül Biden asztalára kerül a koronavírus eredetéről szóló jelentés (Blikk)
Nemsokára kiderülhet, mire jutott az amerikai titkosszolgálat a koronavírus eredetével kapcsolatban.
aug. 12
11:09
Koronavírus: teljes zárlat alá kerülhet az ausztrál főváros (Infostart)
Több mint egy éve óta először regisztráltak fertőzöttet Canberrában.
aug. 12
11:21
Tovább szigorított a kormány – korlátozták a tömegrendezvényeket is Izraelben (SzMo)
Már 3 éves kortól csak oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve friss negatív teszttel lehet bemenni szinte mindenhova. A még nem oltható gyerekek számára díjmentesen biztosítják a negyedórán belül eredményt mutató és 24 órára érvényes gyorsteszteket.
aug. 12
11:33
Rossz hír: a nyugat-balkáni országokban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma (Blikk)
Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban az utóbbi héten, több helyen megduplázódott a 24 óra alatt regisztrált fertőzöttek száma.
aug. 12
11:39
Terjed a delta variáns: ennek az országnak a kormánya tovább szigorít (Blikk)
Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
aug. 12
11:41
Szomorú rekord: Soha ennyi áldozata nem volt még a vírusnak Oroszországban, mint most (Blikk)
A járvány kezdete óta először halt meg nyolcszáznál több ember a koronavírus-fertőzés miatt egy nap alatt Oroszországban.
aug. 12
11:45
Németország bekeményít: egy centet sem küld Afganisztánnak, ha a tálibok átveszik az uralmat (ATV)
Berlin beszünteti Afganisztán pénzügyi támogatását, ha a szélsőséges iszlamista tálibok átveszik az uralmat, és "kalifátust" alakítanak ki az országban - mondta a német külügyminiszter csütörtökön.
aug. 12
11:45
„Sosem érezhetjük magunkat biztonságban” - rettegnek az afgán nők a hatalomra törő, erőszakoskodó táliboktól (SzMo)
Közel egymillió afgán menekült el otthonról az elmúlt hónapokban a tálib offenzíva miatt. Többségükben nők és gyerekek.
aug. 12
11:51
Meglépték a delta miatt: 3. oltás 40 év felettieknek, már 3 éves kortól érvényes szigorítások Izraelben (Infostart)
Sürgetik a 40 éven felüliek emlékeztető oltását. Duplázódik a kritikus állapotú betegek száma.
aug. 12
12:21
Országos lezárás már biztos nem fenyegeti a szlovákokat (Infostart)
A szlovák egészségügyi miniszter viszont kilátásba helyezte, hogy más szakmák, területek mellett a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást. Kiderült, mi lesz jövő hétfőtől az üzletekbe való belépés engedélyezésével.
aug. 12
12:27
A Pentagon is kötelezővé teszi a vakcinák felvételét (HírTV)
A járványgörbe az Egyesült Államokban folyamatosan romlik, a déli államokban telítettek a kórházak.

Keresés