2021. augusztus 25. szerda

aug. 25
0:03
Tízből kilenc kórházi Covid-beteg oltatlan Szlovákiában (Infostart)
Szlovákiában eddig két hulláma volt a koronavírusnak, de a jelenlegi számok is arra utalnak, hogy ősszel ismét megnövekszik a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma – vagyis északi szomszédunknál is elkerülhetetlen az újabb, harmadik hullám. A kórházi ápolást igénylők döntő többsége a nem beoltottak táborába tartozik.
aug. 25
0:07
Bagónál is kevesebbért adják a házakat már Róma közelében is (Infostart)
Tovább folytatódik az egyeurós program, ezúttal egy, a főváros közelében lévő, festői településen vásárolhatnak a vállalkozó kedvűek.
aug. 25
0:11
A közösségi médiában is zavart kelt a tálib vezetés hivatalos megítélésének a hiánya (Infostart)
Furcsa kettősség látszik a közösségimédia-szolgáltatók azon gyakorlatában, ahogy a tálibokhoz köthető fiókokat kezelik. Ennek lényeges következménye van az információáramlásra nézve.
aug. 25
5:36
Így ünnepelték Kijevben Ukrajna függetlenségének 30. évfordulóját (ATV)
Látványos katonai parádét tartottak Kijevben Ukrajna függetlenségének 30. évfordulóján. Az ukrán elnök ünnepi beszédében az elsők között említette a kárpátaljai magyarokat az ukrajnai kisebbségek sorában. Az ATV riportere a helyszínről tudósított.
aug. 25
5:48
Egy anyát és öt gyermekét temette maga alá a földcsuszamlás Mexikóban (ATV)
Többen meghaltak a szélsőséges időjárási körülmények miatt az amerikai kontinensen. Mexikó partjaira több mint 200 kilométer per órás széllökésekkel csapott le a Grace nevű hurrikán. Az Egyesült Államokban pedig a heves esőzések áradásokat indítottak el Tennessee államban. Az ATV Híradó összefoglalója.
aug. 25
6:06
Az ENSZ szerint civileket végeznek ki a tálibok (ATV)
A tálibok nem engednek több afgánt a kabuli repülőtérre, ahol ezrek gyűltek össze. Az amerikaiak arról számoltak be, hogy összesen 37 ezer embert menekítettek ki az országból, azt azonban nem közölték, hogy közülük mennyien amerikai állampolgárok. Amerikai sajtójelentések szerint a CIA igazgatója titokban egyeztetett a tálib vezetéssel, a feltétele
aug. 25
6:18
20 ezer afgán menekültnek biztosít ingyenszállást az Airbnb (ATV)
A cég arra kérte a felhasználóikat, hogy segítsenek az elesetteket további szállások biztosításával.
aug. 25
6:39
A bíróság kötelezi Bident, hogy léptesse ismét életbe elődje bevándorlási programját (Infostart)
Az amerikai legfelsőbb bíróság szerdán arra kötelezte Joe Biden amerikai elnököt, hogy léptesse ismét életbe elődje, Donald Trump "Maradj Mexikóban" néven ismert bevándorlási programját.
aug. 25
6:42
Megható: így búcsúzott Eric Clapton Charlie Watts-tól (ATV)
A gitáros a Hamlet egyik híres mondatát idézte.
aug. 25
7:00
Kínában Hszi Csin-ping elnök gondolatait is beveszik a nemzeti tantervbe (444.hu)
Általános iskolától az egyetemig tanítani fogják az elnöki elvet.
aug. 25
7:24
A Világbank elzárta a pénzcsapokat Afganisztán felé (Blikk)
Rossz hír a táliboknak: a Világbank zárolta az afganisztáni segély- és fejlesztési projektekre szánt összegeket a radikális iszlamista tálibok hatalomátvétele után – közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet egyik szóvivője.
aug. 25
7:42
Kitiltottak egy nőt az állatkertből, mert összejött egy csimpánzzal (ATV)
Megtiltották egy nőnek, hogy kapcsolatba lépjen az egyik belgiumi állatkert Chita nevű csimpánzával – számolt be a People nyomán az Index. A nő azt állítja „viszonya” van a főemlőssel, ami az állatkert szerint negatívan befolyásolja Chita kapcsolatát az állatkert többi csimpánzával.
aug. 25
7:45
Vészterv Afganisztánban, nagy ígéretet tettek a tálibok (Infostart)
A világ hét vezető ipari hatalma azt is megtárgyalta, hogy kormányaik miképpen fognak kapcsolatokat fenntartani a jövőbeni afgán kormánnyal. Kedden a tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést a kabuli repülőtérre és lezárták az oda vezető utat.
aug. 25
7:54
Azonnali kivégzések kezdődtek a tálibok hatalomátvétele után (Blikk)
Nem sokat pepecseltek, azonnali kivégzéseket hajtanak végre a tálibok az afganisztáni hatalomátvétel után, emellett – mint ahogy az várható volt – korlátozták a nők jogait, illetve folytatják a gyerekkatonák toborzását – legalábbis ezt állítja Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
aug. 25
8:00
Óriási jéghegyre bukkantak a kutatók: akkora, mint Nógrád megye (Blikk)
Műholdas felvételekkel követik egy nagy jéghegy mozgását.
aug. 25
8:15
Máltán már a lakosság 90 százalékát beoltották (Demokrata)
Málta ezzel a világon az első ország, amely elérte ezt az átoltottsági szintet.
aug. 25
8:18
Rekordot döntött Málta: már beoltották a lakosság 90 százalékát (Blikk)
Málta rekordot döntött a koronavírus ellen beoltottak számával.
aug. 25
8:21
Román pártvezetők megsértődtek Áder János kijelentése miatt (Demokrata)
Romániában a legnagyobb kormánypárt, illetve a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt elnöke is megsértődött.
aug. 25
8:57
Kiakadtak Áder János beszéde miatt a román pártvezetők (SzMo)
A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt elnöke is sértésnek nevezte, hogy Áder párhuzamot vont Trianon traumája és a Krím annektálása között.
aug. 25
9:36
Váratlan látogatást tett a kabuli repülőtéren két amerikai kongresszusi képviselő (ATV)
Előre be nem jelentett látogatást tett a kabuli repülőtéren két amerikai kongresszusi képviselő a kaotikus kimenekítési művelet közepette kedden - közölték névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők.
aug. 25
9:39
Kamala Harris beolvasott Kínának (Demokrata)
Vietnamban Harris arról beszélt, hogy meg kell találni a módját, miként lehetne nagyobb nyomást kifejteni Pekingre.
aug. 25
10:18
Megható fotókkal búcsúzik Mick Jagger és Keith Richards Charlie Wattstól (ATV)
Megható fotókkal búcsúzik Twitter-oldalán Mick Jagger és Keith Richards Charlie Wattstól.
aug. 25
10:48
Rekordszámú fertőzések Ausztráliában (HírTV)
Ismét rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma az ausztráliai Sydney-ben.
aug. 25
11:27
Már nem csak a repülőtérről viszik el az afgánokat (Infostart)
Közösségi portálokon található videófelvételek tanúsága szerint továbbra is ezrek vártak a kabuli repülőtér körül szerdán annak reményében, hogy egy evakuációs repülőjárattal elhagyhatják Afganisztánt.
aug. 25
11:33
Bevásárlás közben oltathatják be magukat a szomszédunkban (Infostart)
Az oltóhajó, oltóbusz, oltóvillamos és stephansdomi oltókampány után itt a legújabb bécsi akció: a vásárlás közbeni oltás.
aug. 25
11:42
A német szociáldemokraták átvették a vezetést a kampányhajrában (444.hu)
Történelmi mélyponton a CDU/CSU támogatottsága.
aug. 25
11:48
Tragédia: újabb sportoló zuhant le az Alpokban (Blikk)
Kedden éjfél után lezuhant és elhunyt egy cseh induló az Ultra Trail Mont Blanc (UTMB) terepfutó-sorozat viadalán.
aug. 25
11:48
Ismét életbe lép Donald Trump bevándorlási programja (HírTV)
Vélhetően törvényt sértett az amerikai elnök, amikor februárban hatályon kívül helyezte elődje bevándorlási programját - ezt állapította meg az amerikai legfelsőbb bíróság.
aug. 25
11:54
Gyermekpornó miatt perli a Nirvanát az ikonikus lemezborítón szereplő férfi (ATV)
Gyerekpornográfia miatt perel az egykori Nirvana amerikai együttes Nevermind című albuma borítóján csecsemőként, víz alatt lebegve látható férfi - írta a Variety.com filmes portál.
aug. 25
12:21
Új határátkelőkről és új gázszállítási útvonalról tárgyalna Szijjártó Péter Horvátországgal (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter szerdán horvát kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta Budapesten.
aug. 25
12:36
Áradások és erdőtüzek pusztítanak az Egyesült Államokban (HírTV)
Óriási áradásokat okozott a Henri hurrikán az Egyesült Államok keleti partvidékén.
aug. 25
13:03
Wagner Péter: a terroristák visszaengedése Jolly Joker lehet a táliboknak (Infostart)
Nem fognak a tálibok központilag irányított államot építeni, mert ha így tennének, Afganisztán fellázadna – ezt mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. A műsorban mások mellett az is elhangzott, ha a tálibok nem találják majd meg a közös h
aug. 25
13:12
Bidenék hetekig vizsgálták a Covid eredetét - mutatjuk, mire jutottak (ATV)
Semmire.
aug. 25
13:15
Wagner Péter: a tálibok kezében van egy Jolly Joker (Infostart)
A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a nemzetközi pénzügyi források jó nyomásgyakorló erők, ugyanakkor több módon is rossz irányba fordulhat a helyzet Afganisztánban a tálib hatalomátvétel és a külföldiek távozása után.
aug. 25
13:36
Merkel: mindenki alábecsülte az afganisztáni folyamatok sebességét (Blikk)
A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az utóbbi csaknem húsz év munkája a tálib hatalomátvétel ellenére nem volt hiábavaló - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
aug. 25
13:36
Verseny közben lezuhant és szörnyethalt egy cseh ultrafutó az Alpokban (ATV)
Kedden éjfél után lezuhant és elhunyt egy cseh induló az Ultra Trail Mont Blanc (UTMB) terepfutó-sorozat viadalán.
aug. 25
13:48
A kabuli repülőtér melletti vizesárokban, derékig a vízben állva várják az afgánok, hogy kimenekítsék őket (ATV)
Közösségi portálokon található videofelvételek tanúsága szerint továbbra is ezrek vártak a kabuli repülőtér körül szerdán annak reményében, hogy egy evakuációs repülőjárattal elhagyhatják Afganisztánt.
aug. 25
13:54
Újabb afgán menekültek érkeztek az országba, több köztük a gyerek, mint a felnőtt (444.hu)
Röszkére és Tompára viszik őket.
aug. 25
14:00
Sikerült kimenekülnie az afgán popsztárnak forrongó hazájából (Blikk)
Aki tud, az menekül Afganisztánból. Így tett az afgán popsztár, Aryana Sayeed, aki az Instagram-oldalán számolt be arról, hogyan sikerült kijutnia az országból.
aug. 25
14:09
Szijjártó Péter: nincs uniós bővítés Szerbia nélkül (Demokrata)
Fel kell gyorsítani Szerbia csatlakozási tárgyalásait – mondta Szijjártó Péter, aki Szerbia európai integrációért felelős miniszterével találkozott.
aug. 25
14:15
Abdulla, Karzai és Hekmatjar is tagja lesz a tálib kormányzótanácsnak (Infostart)
Már működik egy koordinációs tanács a hatalomátadás lebonyolítására.
aug. 25
14:18
Lengyelország leállította a kabuli evakuációt, mert túl nagy biztonsági kockázattal jár (444.hu)
A külügyminiszter-helyettes szerint a lengyel kimenekítési misszió fő céljai már így is teljesültek.
aug. 25
14:27
Merkel: a tálibok lélegzetelállító sebességére senki sem számított (Demokrata)
Az utóbbi csaknem húsz év munkája a tálib hatalomátvétel ellenére nem volt hiábavaló – húzta alá a német kancellár.
aug. 25
14:36
„Nem kockáztatjuk tovább katonáink és diplomatáink életét” – Lengyelország befejezte a kabuli menekítést (Blikk)
Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes.
aug. 25
14:36
Kisebb meteorit hatolt be szomszédaink légterébe (ATV)
A meteorit szét is hullott, a horvátországi Fiume felett.
aug. 25
15:09
Részleteket árult el Szijjártó Péter a magyarok afganisztáni kimentéséről (Infostart)
500 emberen segítettek eddig a magyar gépek, a magyar gyorsmisszió hamarosan véget ér.
aug. 25
15:12
Most érkezett! Egy 150 grammos meteoritdarab csapódót be Horvátország területén (Metropol)
Egy kisebb meteorit hullott szét a horvátországi Fiume (Rijeka) felett, aminek egy darabja földet ért. Idén ez volt a második meteorithullás, amelyet észleltek.
aug. 25
15:18
Úgy ragyogott, akár a telihold: látványos videón, ahogy felrobban egy meteorit Horvátország felett (Blikk)
A környező országok meteoritfigyelő kamerái is felvették a jelenséget.
aug. 25
15:18
Az ATV tudósítója bejutott Afganisztánba - fotó a helyszínről (ATV)
Novák András tálib vezetőkkel találkozott, és többek között a tálibok hivatalos szóvivőjével, Zebullah Mujahiddal (a fotón középen) készített interjút.
aug. 25
15:36
Ebben az országban vakcinahiány lépett fel: késleltetni akarják a harmadik dózist (Blikk)
A harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi, ezzel egy időben Mario Draghi kormányfő az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelte el - jelentette az olasz sajtó szerdán.

Keresés