Egy új módszer segítségével azokat a koronavírus okozta tüdőrendellenességeket is ki tudják már mutatni az orvosok, amit eddig még nem. Hamarosan választ kaphatunk arra, miért van sok, a fertőzésen átesett betegnek hosszantartó légszomja, miután meggyógyult.
Sötétben tapogatóznak a meteorológia szakértők a Kenan hóvihar kapcsán, miközben az egyre jobban erősödik. Az Egyesült Államok keleti partjáról indult vihar időközben teljesen átvette tíz államban az irányítást: hatvan kilométer per órás széllökésekkel és helyenként negyven centiméter vastag hóval akasztotta meg a mindennapokat az USA-ban.
Újságírók garmadával, és megannyi mikrofonnal kellett szembe találnia magát Orbán Viktornak a január 28-29-én megrendezett Madridi csúcstalálkozó alatt. A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán osztotta meg, hogy nyilatkozott a helyi- és nemzetközi sajtónak.
Elesett Párizs egyik utcájában, és kilenc órán át senki nem segített egy svájci idős fotósnak. René Roberthez egyedül egy helyi hajléktalan sietett oda, de a népszerű fotóssal végül a közöny és a téli hideg végzett.
Újabb fegyverkísérletet hajtott végre a héten Észak-Korea – közölte az ország központi hírügynöksége. A mostaniakkal együtt idén összesen már 6 rakétatesztet végeztek. A szomszédos Dél-Korea és a közeli Japán aggodalmát fejezte ki, akárcsak az Egyesült Államok.
Észak-Korea továbbfejlesztett nagy hatótávolságú robotrepülőgép és harcászati irányított rakéta robbanófejének tesztelését hajtotta végre a héten, miközben Kim Dzsong Un vezető nagy fegyvergyárat látogatott meg.
Brit kormány azt az egyértelmű üzenetet küldi a Kremlnek, hogy nem fogja eltűrni Oroszország destabilizáló tevékenységét és mindig kiáll NATO-szövetségesei mellett.
A több mint 10 milliós országban azért járulnak urnákhoz a választók, mert a törvényhozás októberben elutasította a kisebbségi kormány idei költségvetését.
A tengermelléki Tluczewo településen fa dőlt rá egy közúton haladó személygépkocsira, ennek négy utasa közül az egyik életét vesztette, egy másik megsérült.
A viharos szél miatt több mint 680 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban, egy ember életét vesztette - közölte vasárnap reggel a lengyel közszolgálati televízió
A hétfőn kezdődött olasz elnökválasztás nyolcadik fordulójában a római parlament a szükséges 505 szavazatot túllépve 759 vokssal az eddigi államfőt, Sergio Mattarellát választotta meg ismét köztársasági elnöknek szombat este.
Hatra nőtt a megüresedett helyek száma a negyven tagú Francia Akadémiában, miután 103 évesen elhunyt René de Obaldia író, költő és drámaíró, a "halhatatlanok" legidősebb tagja.
Az eset egy Tennessee állambeli autópályán történt. A férfi egy kést tartott a kezében, majd hirtelen mozdulattal a zsebébe nyúlt, ezért a rá fegyvert fogó rendőrök tüzet nyitottak.
Kegyelmet adna Donald Trump volt amerikai elnök azoknak az embereknek, akiket az amerikai törvényhozás épülete ellen 2021. január 6-án elkövetett támadással összefüggésben bűncselekményekkel vádolnak, ha indulna az elnökválasztáson és nyerne 2024-ben.
Egyhetes belpolitikai csatározás után a régi-új köztársasági elnök, Sergio Mattarella újraválasztásával látszólag minden ugyanúgy folytatódhat az olasz közéletben, mint eddig. Valójában a történtek tanulságai óhatatlanul hatással lesznek a Draghi-kormány következő hónapjaira.
Több ezren tiltakoztak a járványügyi korlátozások ellen a kanadai fővárosban. A tiltakozási hullám azután robbant ki, hogy január közepén élebe lépett az a szabály, amely 14 napra karanténra kötelezi azokat a kanadai fuvarozókat, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást. Kanadában egyébként magas az átoltottság, a lakosság 80 százaléka s