Az egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetését és ágazatban dolgozók létszámának növelésété ígéri az országgyűlési választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok kormányra kerülésük esetére.
Romániában a nagyvárosokban csaknem másfélszer akkora a lakosság koronavírus elleni átoltottsága, mint a falvakban, de az agglomerációban a fertőzés is jobban terjed, mint vidéken - derült ki a hatóságok hétfőn közzétett adatsoraiból melyeket az MTI ismertetett.
Egy hét szünet után kedden folytatódtak az Irán és a nagyhatalmak közötti, 2015-ös nukleáris megállapodás felújításáról szóló tárgyalások – számolt be a hvg.hu az AP nyomán. A hírt a bécsi tárgyalásokat vezető Európai Unió jelentette be.
Benyújtotta lemondását Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter, az új tárcavezető kinevezéséig Mateusz Morawiecki kormányfő fogja irányítani a minisztériumot - Számolt be az MTI Piotr Müller kormányszóvivő hétfői Twitter-bejegyzése nyomán.
Donald Trump volt amerikai elnök a Fehér Házból történt távozásakor hazavitte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető leveleit, és néhány más feljegyzést is - jelentette hétfőn a The Washington Post című amerikai napilap.
Az amerikai Nemzeti Levéltár januárban visszaszerzett több doboznyi dokumentumot, amiket a volt elnök szabályellenesen elvittek ahelyett, hogy az előírásoknak megfelelően átadták volna az archívumnak. Mondjuk ezt a szabályt kisebb-nagyobb mértékben minden kormányzat megszegi.