A Szöul és Phenjan közötti feszültség csökkentését sürgette helyi idő szerint vasárnap kezdődött szöuli látogatásán Kína dél-koreai ügyekét felelős különmegbízottja.
Susan Karolewski 20 év után találkozott újra rég nem látott bátyjával, akivel nem sokkal később szerelmi kapcsolatba kezdett szülőhazájukban, Németországban. A pár, amelynek azóta négy közös gyermeke is született, már hosszú évek óta a vérfertőző kapcsolatok legálissá tételéért küzd.
A német Zweites Deutsches Fernsehen (ZDF) szerint három uniós ország, köztük Magyarország is visszavonta a vétóját az Európai Unió hatodik szankciós csomagjával kapcsolatban, amely magába foglalja az orosz olaj- és gázembargót. Idehaza azonban egyelőre nem érezhető változás a magyar kormány kommunikációjában.
A ZDF értesüléseire Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár úgy reagált: „A magyar álláspont az olaj- és gázembargó esetében nem változott: nem támogatjuk!”
Miután a németek már nem ellenzik a korlátozást, Ausztria, Szlovákia és Magyarország sem vétózna. Kovács Zoltán szerint viszont nem változott a magyar álláspont.
Míg az orosz Szputnyik-vakcinákat közvetlenül vásárolta meg Magyarország, addig a kínai Sinopharm esetében beiktattak egy közvetítőcéget, a Danubia Pharma Kft.-t, amelynek egyedüli tulajdonosa a Syntonite Med Zrt. volt.
Ausztriával és Szlovákiával együtt Magyarország is lemondott az Oroszország elleni gáz- és olajembargóról – állítja az ZDF. Hétfői híreink az ukrajnai háborúról percről percre. (Nyitóképünkön az orosz hadsereg által szervezett mariupoli sajtóút során készült kép gépfegyveres katonákról a zaporizzsjai atomerőmű bejárata előtt a délkelet-ukrajnai Ene
Ukrán tisztviselők elismerték, hogy a „Kijev szelleme” soha nem létezett. A titokzatos pilóta, aki állítólag több mint 40 orosz repülőgépet lőtt le, mindvégig kitalált "legenda" volt, és egész Ukrajna légierejének "kollektív szellemét" testesítette meg.
Magyarország könnyítést kap az EU orosz olajembargója alól. Mindez összhangban lenne a német ZDF ma reggeli információival, mely szerint a múlt heti német fordulat után Magyarország és Szlovákia is visszavonja az orosz gáz- és olajembargóval kapcsolatos vétóját. A kormány reagált a hírekre: kitartanak mellette, hogy nem támogadják az embargót!
A Fennovoima finn-orosz konzorciumban részt vevő finn tulajdonosok felmondták hétfőn az atomerőmű-építésről szóló szerződést a Roszatom orosz állami atomenergetikai céggel - jelentette hétfőn a Reuters hírügynökség az MTI szerint.
James Bond-filmmé vált a putyini propaganda, 500 méter magas gyilkos hullámokkal. A valóságban nem tudni, hogy elkészült-e egyáltalán, és bevethető-e az abszurd orosz szuperfegyver, a Poszeidón.
A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is - jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.
Elhunyt Ljubov Pancsenko képzőművész, aki az orosz megszállás elleni tiltakozásként fogott éhségsztrájkba március elején az oroszok által elfoglalt Bucsában. A legyengült asszonyt a város felszabadítása után, április 2-án szállították kórházba, ott ápolták addig, amíg a szervezete feladta a küzdelmet.
Óriási veszteségeket szenvedett el az orosz haderő Ukrajnában a háború több mint kilenc héttel ezelőtti kezdete óta, az orosz csapatok jelentős része harcképtelenné vált a brit hírszerzés hétfőn közölt adatai szerint.
Az orosz légvédelem lelőtt tíz ukrán drónt, egy Szmercs és két Tocska-U rakétát, valamint légiharcban egy ukrán MiG-29-es vadászgép is megsemmisült – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfő délelőtti hadijelentést ismertetve.
Több ezer rákbeteg van Mariupolból és más, Oroszország által megszállt városokból, akik hajléktalanok lettek, munka és pénz nélkül maradtak, és mindennek tetejébe még a kezelésünket is folytatni kell.
A Nemzeti Kriptológiai Központ jelentése szerint 2021 májusában két alkalommal történt külső behatolás a miniszterelnök telefonjára. A védelmi miniszter készülékébe pedig 2021 júniusában törtek be.
Bő száz civilt engedtek ki az Azovsztal acélműből. Ukrajna keleti részén durvulnak a harcok a posztszovjet térség szakértője, Bendarzsevszkij Anton szerint, aki az InfoRádióban beszélt a helyzetről hétfőn.
Ljubov Pancsenko március elején kezdett éhségsztrájkba az orosz erők által megszállt Bucsában. A város felszabadítása után kórházba szállították, de szervezete végül feladta a küzdelmet.