2022. június 20. hétfő

jún. 20
8:54
Új kémprogram tűnt fel a Pegasus nyomán (ATV)
Többek között az állami szereplők használják célpontok megfigyelésére.
jún. 20
8:54
Az EU bármikor visszavonhatja a tagjelölti státuszt Ukrajnától, ha nem tudja kikényszeríteni a szükséges reformokat (444.hu)
Az Európai Bizottság papíron is rögzítette ezt, noha hasonlót korábban egyetlen tagjelölt esetében sem tett.
jún. 20
9:00
Zelenszkij könnyei néven dobtak piacra vodkát Oroszországban (rtl.hu)
Csak nehogy kiüsse az orosz piásokat.
jún. 20
9:06
Macron koalíciója elvesztette az abszolút többséget a francia nemzetgyűlésben (SzMo)
Elisabeth Borne miniszterelnök elismerte, hogy „ez a példátlan helyzet kockázatot jelent hazánk számára”.
jún. 20
9:12
Soha nem vettek annyi orosz olajat a kínaiak, mint most (444.hu)
Májusban Oroszország volt Kína legnagyobb olajbeszállítója.
jún. 20
9:24
Történelmi pillanat: először lesz baloldali elnöke Kolumbiának (ATV)
Az egykori gerillából lett szociáldemokrata politikus, Gustavo Petro győzött a hét végén Kolumbiában rendezett elnökválasztáson a hétfőn közzétett nemhivatalos végeredmény szerint. Több évtizedes konzervatív vezetés után ő a latin-amerikai ország első baloldali elnöke.
jún. 20
9:54
Nagyot csökkenhet az orosz széntermelés (ATV)
Oroszország széntermelése 365,1 millió tonna körül alakul az idén, 17 százalékkal elmarad a tavalyitól - közölte az orosz energiaügyi minisztérium az Interfax hírügynökséggel.
jún. 20
10:00
Háború Ukrajnában: „Zelenszkij naponta osztja az észt” – Nógrádi György (HírTV)
A stúdióban Gantner Barnabás külpolitikai szerkesztő és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Adásunk második felében pedig Kiszelly Zoltánnal, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatójával és Dunda György ungvári tudósítóval beszélgetett Gyürky Enikő és Stani Roland.
jún. 20
10:00
Egy amerikai férfinak 160 gyereke van, akiktől egy pár zoknira sem számíthat (rtl.hu)
Túl sok gyereke van ahhoz, hogy tartsa velük a kapcsolatot.
jún. 20
10:12
Egyes kutaknál üzemanyaghiányhoz vezetett a bejelentett áremelés Szlovéniában (Infostart)
Az üzemanyag árának keddi várható drágulása miatt nőtt a kereslet, ami ellátási problémákat okozott országszerte - írta a 24uhr.com című hírportál vasárnap.
jún. 20
10:12
Kilőtt orosz tankokat akarnak kiállítani európai nagyvárosokban az ukránok (ATV)
Varsóban, Berlinben, Párizsban, Madridban és Lisszabonban rendezne kiállítást az ukrán kormány a kilőtt harckocsikból, pont úgy, ahogy korábban Kijevben.
jún. 20
10:24
Putyin lecserélte Európát: a legnagyobb szövetségese vette át a főszerepet az olajpiacon (Blikk)
Meglett a böjtje Európa számára, hogy szankciókkal sújtotta Oroszországot. Putyin egyik lehetséges szövetségese, rekordsebességgel tört az oroszországi kőolajimport-piac élére.
jún. 20
10:24
Horvátország befagyasztotta az üzemanyagárakat (HírTV)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:24
Horvátország is befagyasztotta az üzemanyagárakat (ATV)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:30
Befagyasztotta az üzemanyagárakat Horvátország (Blikk)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:30
Vaktában kilőtt, válogatás nélkül pusztító orosz lőszerek a háborús fényképeken (444.hu)
A Times rengeteg lőszert talált Ukrajnában, amiket a nemzetközi jog szerint nem szabadna használni.
jún. 20
10:30
Horvátország befagyasztotta az üzemanyagárakat (Demokrata)
Az eurosuper 95 árát 13,50 kunában (715,50 forint) határozták meg.
jún. 20
10:36
Elárverezi Nobel-békedíját orosz újságíró (Infostart)
A befolyó pénz jövője jól indokolható.
jún. 20
10:36
Ukrajnában betiltják az orosz zenét (Demokrata)
A indoklás szerint az agresszor állam zenéi szeparatista érzelmeket kelthetnek a lakosság körében.
jún. 20
10:36
András herceg vihogó hangokat adott ki szex közben – állítja Virginia Giuffre (rtl.hu)
A yorki herceg állítólag egy saját magát ábrázoló bábuval játszadozott, amikor az akkor még csak 17 éves lányt az ölébe ültették.
jún. 20
10:42
Zelenszkij könnyei nevű vodkát dobtak piacra Oroszországban (SzMo)
Nem ez az első Zelenszkijről elnevezett vodka – Nyugat-Európában is árusítanak, csak ott „könnyek nélkül”.
jún. 20
10:48
Borrell: háborús bűnnek számít az ukrán gabonaexport orosz blokádja (Demokrata)
Borrell az ülésre érkezve kijelentette: elképzelhetetlen, hogy több millió tonna búza elzárva maradjon Ukrajnában.
jún. 20
10:54
Háborús bűnnek minősítették az ukrán gabonaexport orosz blokádját (Blikk)
Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn, az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megel
jún. 20
11:00
Befagyasztották az üzemanyagárakat Horvátországban (SzMo)
A 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik az árstop, az autópályákon viszont maradnak a piaci árak.
jún. 20
11:00
Elsöprő konzervatív győzelem született az andalúziai régionális választáson (Demokrata)
Abszolút többséget szerzett a jobboldali Néppárt (PP) a hét végén rendezett andalúziai regionális választásokon.
jún. 20
11:06
Durva videók: letarolt egy tornádó egy kilencmilliós kínai várost (SzMo)
A szélvihar egy perc alatt is komoly pusztítást végzett Foshanban.
jún. 20
11:12
Josep Borrell: a gabonablokád háborús bűn (Infostart)
"Elképzelhetetlen, hogy több millió tonna búza elzárva maradjon Ukrajnában."
jún. 20
11:24
Blokád, berendezkedés, börtön, nyilatkozatok tömege - a háború hétfői hírei (Infostart)
13 ezernél többen érkeztek egy nap alatt.
jún. 20
11:24
„Szégyen, ami történik” - Káosz uralkodik az európai reptereken (ATV)
Végeláthatatlan sorok, több órás sorban állás, elkallódó csomagok, csúszások és százával törölt járatok – még csak június közepe van, de a New York Times szerint Európa nagyobb repterein érdemes felkészülni a legrosszabbra.
jún. 20
11:30
Horvátországban is befagyasztják a benzin árát (rtl.hu)
Két hétre vezetik be az ársapkát.
jún. 20
11:36
Már biztos: csökkenteni kell a földgázhasználatot, minden kilowattóra számít – Óriási bajban Európa (Blikk)
A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja földgázfogyasztás csökkentésére kidolgozott kormányzati terveket, amelyeket a Németországba irányuló orosz gázexport visszafogása miatt dolgoztak ki.
jún. 20
11:42
Az EU főképviselője szerint háborús bűn, hogy Oroszország akadályozza az ukrán gabonaexportot (rtl.hu)
Létfontosságúnak nevezte a problémát Josep Borrell.
jún. 20
11:48
Sok meglepetést hozott a francia választás (Infostart)
Nem szerzett abszolút többsgéet Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója, de a Köztársaságiakkal együttműködhetnek – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója.
jún. 20
11:54
„Felejtsétek el a pénzt, a gyermekeink ölik egymást” (ATV)
Ezt üzente a brit Stuart Stephens a közösségi médiát üzemeltető vállalatoknak, miután fiát, Ollyt 13 évesen meggyilkolta két tinédzser fiú, akik ezeken az oldalakon keresztül találták meg áldozatukat, és szervezték meg a bűncselekményt.
jún. 20
12:00
Fegyveresek támadtak egy katonákat szállító buszra Rakkában (HírTV)
Korábban Rakka tartomány azonos nevű székhelye volt a dzsihadisták alapította "kalifátus" székhelye.
jún. 20
12:12
Titokban felvette a mariupoli horrort egy ukrán orvos: a felvételeket tamponba rejtve csempészték ki (Blikk)
Több mint 200 gigabájtnyi felvételt rögzített Mariupol ostromáról egy ukrán mentőorvos. A nő testkamerával felszerelkezve két hét horrorját vette fel, ahogy orosz és ukrán katonák életét mentette meg.
jún. 20
12:24
Sztrájk miatt minden járatot töröltek a brüsszeli reptéren (Blikk)
A belga közlekedési dolgozók általános, országos sztrájkjában résztvevő biztonsági személyzet jelentős részének munkabeszüntetése miatt hétfőn nem indul egyetlen repülőgép sem a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről – közölte a légikikötő internetes felületén hétfőn.
jún. 20
12:36
Sztrájk: a brüsszeli repülőtér törölt minden induló járatot (rtl.hu)
A budapesti repülőgépek indítását is törölték.
jún. 20
12:42
A kocsi tetején ülve utazott tovább a motoros, miután hátulról nekiment (ATV)
Furcsa karambolról készült felvétel Pozsonynál.
jún. 20
12:54
Rigába utazott Novák Katalin (HírTV)
A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján vesz részt a magyar köztársasági elnök. A HírTV-t Sárossy Petra tudósította Lettországból.
jún. 20
12:54
A brit hírszerzés szerint ezért sikerülhetett ennyire félre Putyin inváziója (rtl.hu)
Az orosz hadseregnek gyenge a légiereje.
jún. 20
13:00
Először lesz baloldali elnöke Kolumbiának (444.hu)
Gustavo Petro egykor gerilla volt, most az ország elnöke lesz.
jún. 20
13:06
Belgium visszaadta Kongónak a meggyilkolt nemzeti hős aranyfogát (rtl.hu)
A belga király bocsánatot kért a gyarmattartásért.
jún. 20
13:24
Kijev ébredőben: a háborút nem felejtik, de élik mindennapi életüket a helyiek (Infostart)
Az éttermek újra megtelnek, és nappali partikat is tartanak az ukrán fővárosban, de a háború árnyéka ott lebeg a mindennapok felett.
jún. 20
13:24
Alapjogokért Központ: történelmi jobboldali győzelem Spanyolországban (Demokrata)
Andalúziát a spanyol átmenet, 1978 óta négy évtizeden keresztül a szocialisták kormányozták.
jún. 20
13:26
A román kormánypárt elnöke az üzemanyagárak korlátozását szorgalmazza (Demokrata)
Spekulációnak tulajdonítja az üzemanyagárak gyors növekedését és árkorlátozást szorgalmaz Romániában Marcel Ciolacu.
jún. 20
13:30
Pusztító monszunok és áradások Ázsiában (HírTV)
Áradások pusztítanak Ázsia-szerte, több országban is falvakat öntött el a víz, egyre több a halott. A heves esőzésekkel szemben a hatóságok szinte tehetetlenek, a monszunok Indiában, Bandladesben és Kínában is súlyos károkat okoztak.
jún. 20
13:42
Nem kér Boris Johnson az Eurovíziós Dalfesztiválból: a brit kormányfő visszaadná a stafétát Ukrajnának (Blikk)
Mélyütésként értékelte Ukrajna, hogy a háború miatt nem rendezheti meg az Eurovíziós Dalfesztivált 2023-ban, Boris Johnson brit kormányfő szerint azonban a szervezők még meggondolhatják magukat.
jún. 20
13:42
Macron politikai szövetsége úgy nyert, hogy valójában vereséget szenvedett (HírTV)
Emmanuel Macron politikai szövetsége elveszítette többségét a nemzetgyűlésben. Hogy ez pontosan mit jelent, arról Fejérdy Gergely Franciaország-szakértőt kérdeztük a Híradóban.
jún. 20
13:48
Unicef: A második világháború óta nem volt annyi menekült gyerek, mint 2021-ben (444.hu)
2021 végéig 36,5 millió kiskorú kényszerült otthona elhagyására.

Keresés