Az Európai Unió hétfőn egy évvel, 2023. június 23-ig meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket Oroszország ellen vezetett be a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenesnek tartott annektálása nyomán.
Romániában több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzé tett heti összesítéséből.
Amennyiben záros határidőn belül nem engedik át az országon a kalinyingrádi enklávéba irányuló szállítmányokat, lépéseket tesznek nemzeti érdekük megvédésére, közölte az orosz külügy.
A csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezésére a belga, a bolgár, az észt, a luxemburgi és a máltai kormányfővel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár
Az elnöknek papíron szinte semmije sincs. Barátai és üzletfelei nevén viszont több milliárd dollárnyi vagyon is van, ezekből azokat, amiket Putyin rendszeresen használ, olyan cégek kezelik, amiknek azonos az emaildoménjük.
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés korábbi elnöke a Le Monde információi szerint döntését azzal indokolta, a jövőben inkább a parlamenti munkájára kíván koncentrálni.
Boris Johnson egy rutin orrmelléküreg műtét után lábadozik, távollétében pedig a helyettese Dominic Raab irányítja az Egyesült Királyságot - közölte a Downing Street.
Az ukrán parlament megszavazta hétfőn a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló Isztambuli Egyezményt - jelentette a Jevropejszka Pravda hírportál, közölte az MTI.
A Macron-párt és a centristák szövetsége, az Ensemble! (Együtt) nem csak abszolút többségét vesztette el a francia törvényhozásban, de jóval az alatt is szerepelt. Az elnök mozgalma számára a kisebbségi kormányzás rendkívül küzdelmes időszakot ígér.
Nőtt a transznemű amerikai fiatalkorúak által elkövetett öngyilkosságok száma az Egyesült Államok egyes tagállamaiban 2010 és 2020 között – jelentette a Heritage Foundation nevű washingtoni konzervatív kutatóintézet júniusi tanulmányára hivatkozva a The Washington Times című amerikai napilap.
Példa nélküli és törvénytelen Litvánia döntése a Kalinyingrádba irányuló orosz vasúti tranzit korlátozásáról – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak Moszkvában.
Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek, írja az MTI.
Feloszlatják az izraeli parlamentet, a kneszetet, a koalíciós megállapodás szerint Jaír Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke - jelentette a Kan izraeli közszolgálati rádió hétfőn, közölte az MTI.
Mivel az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt drámai helyzetbe került a világ, elérkezett az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának első munkanapján az MTI-nek telefonon
Tavaly szeptember óta Magyarországra is a Török Áramlaton keresztül érkezik az orosz gáz jelentős része. Az évi 3,5 milliárd köbméter gáz az MVM orosz importjának csaknem nyolcvan százaléka.
Némely tagország (ugyan, kikre gondolhatott?) zsarolásra használja a vétójogot. Az EU így képtelen elég gyorsan reagálni. A bizottság elnöke támogatja az Európa Parlament javaslatát.
Az orosz erők a múlt héten ejtettek foglyul két, az ukrán hadseregben szolgáló amerikai önkéntest a harkivi fronton. A Kreml szerint nem vonatkozik rájuk a genfi egyezmény.
A globális élelmiszerhiány addig tart, amíg Oroszország be nem fejezi az Ukrajna elleni háborút - szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn az Afrikai Unió közgyűlésének elnöksége előtt, videokapcsolaton elmondott beszédében, hangsúlyozva, hogy ily módon Afrika Oroszország "túszává vált".
Pedig egy másik bíróság tavaly alkotmányellenesnek. A világ hét legfejlettebb gazdasága közül Japán az egyetlen, ahol nem engedélyezett a melegházasság.