A földre állított kis eszköz a rezgések alapján érzékeli a harckocsit, a levegőbe lő, a lövedék a tank fölé érve kibocsájtja a másodlagos lövedékét, így az ott találja el a járművet, ahol az a legvédtelenebb. A neve PTKM-1R, és egészen friss fejlesztés.
Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától - jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön az orosz állami médiának adott nyilatkozatában, melyet az MTI idézett.
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Mint már köztudott, a tojás ára meredeken emelkedik az Egyesült Államokban, most a narancslé ára is felszökött: történelmi csúcsot ért el – írja a Portfolio.hu a Wall Street Journal nyomán.
Eltörlik az ukrajnai katonák és rendvédelmi szervek munkatársainak havi 300 ezer forintnak megfelelő kiegészítő fizetését. Most már csak azoknak jár ez a pótlék, akik közvetlenül a frontvonalban teljesítenek szolgálatot. Ugyanakkor többek között a határőrök és a rendőrök alapbérét megemelik.
Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön az állami médiának adott nyilatkozatában.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának rendkívüli ülésén hallgatná meg a Magyarországra tervezett akkumulátorgyárakról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Lantos Csaba energiaügyi minisztert az LMP - írja az MTI.
Dánia menedékjogot ad minden afgán nőnek és lánynak, miután a saját országukban nagymértékben korlátozzák őket jogaikban. A dán bejelentés hátteréről a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója beszélt az InfoRádiónak.
A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni. Ez az "oroszkérdés" megoldására tett kísérlet - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 24 állami hírcsatornának és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-Start közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba - közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az amerikai színész, volt republikánus párti kaliforniai kormányzó a májusban megrendezendő bécsi nemzetközi klímacsúcs (Austrian World Summit) díszvendége lesz - közölték a szervezők.
Úgy küldték a Krím félszigetre, hogy sem ő sem a társai nem sejtették, hogy egyszer tényleg kitör a háború Oroszország és Ukrajna között. Amikor eljött a nap, hiába akart elmenekülni, börtönnel fenyegették. A tiszt - aki az eddigi legmagasabb rangú orosz katona aki megszólalt a háború borzalmairól - arról is vallott, hogyan kínozták meg az ukránoka
A politikus szerint beigazolódott, amit már korábban is láttunk és sejtettünk: a Fidesz-kormány teljes káoszban volt a Covid-járvány idején. Mindenre fel voltak készülve, csak a járványra nem.
A sztálingrádi győzelem évfordulóját ünneplik az egykori Sztálingrád - ma Volgográd - városában. A valóban felfoghatatlan hősiességgel és emberáldozattal harcoló szovjet katonák emberfeletti kitartásának és áldozatának volt köszönhető a fordulat a II. világháborúban. A véreskezű diktátor, Sztálin parancsa rengeteg embert küldött a biztos halálba, d
Exkluzív felvételeket és interjúkat készített a TV2 stábja a kárpátaljai kényszersorozásról. Mióta az ukrán elnök bejelentette, hogy le kell cserélni a fronton egy éve szolgáló fáradt katonákat, az utcáról bárkit behívhatnak és el is visznek a seregbe, a magyarokat pedig sokszor rögtön a frontra vezényelik.
Begördült az ukrajnai frontra Oroszország első négy Markert típusú, vezető nélküli szárazföldi (UGV) harckocsija. A Kreml szerint ezek a fegyverek könnyedén képesek elpusztítani a nyugati tankokat.
A miniszter szerint voltak olyan külső próbálkozások, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely nem magyar érdekeket képvisel, de ez a próbálkozás nem jött be.