Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel azt, aki a diplomáciai rendezés fontosságáról beszél - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, miután António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott.
Oroszország mentőűrhajót bocsátott fel pénteken a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) kazahsztáni Bajkonurról, hogy visszahozzon két orosz és egy amerikai űrhajóst a Földre - közölte hivatalos honlapján a Roszkoszmosz.
A külpolitikai szakértő nem számít radikális változásokra, ameddig mindkét fél úgy gondolja, elérhető számára a győzelem. Ami biztos, hogy Magyarország közben egyre inkább kiszorul a nyugati körökből.
Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel azt, aki a diplomáciai rendezés fontosságáról beszél - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, miután António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott.
Az egy éve tartó orosz-ukrán háború kapcsán a fegyverszállítások mellett talán az ukrán hátországot, az energetikai infrastruktúrát és civil épületeket ért rakéta- és dróntámadások kerültek a sajtó és a közvélemény figyelmének középpontjába. A bombázások sok ezer civil ember életét oltották ki, korábban jelentős nagyvárosok váltak szinte a földdel
Mateusz Morawiecki Lengyelország miniszterelnöke a Wszystko co Najważniejsze című havilapban értekezett arról, hogy az orosz-ukrán háború egy éve után milyen tanulságokat lehet levonni.
Tizenhárom esztendő után engedték le a francia trikolórt Burkina Fasóban, a Bila Zagré katonai táborban. Párizs már a harmadik, egykori gyarmatáról vonul ki a Közép-Afrikai Köztársaság és Mali után. Amiről gyakorlatilag hallgat a francia sajtó: Burkina Fasóban országszerte orosz zászlókat lenget a szél.
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij "életünk leghosszabb napjának" nevezett.
Az ukrán elnök nap mint nap szól népéhez: az aktuális harci helyzettől egészen a Molotov-koktélok házi elkészítésének útmutatójáig terjed videóinak mondanivalója.
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij „életünk leghosszabb napjának” nevezett.
"Brutális orosz agresszió", "Ukrajna bátran ellenáll", "Mi vagyunk Ukrajna", "Egyedül Putyin vethet véget a háborúnak" - az EB, az EP és az ET elnöke is kemény állásfoglalást tett közzé az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján.