Csak tartós és igazságos békével lehet lezárni Oroszország Ukrajna elleni háborúját – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Szándékos provokációnak nevezte az ukrán elnök egyik főtanácsadója csütörtökön azokat a jelentéseket, amelyek szerint az ukrán erők szabotázsakciót hajtottak végre az oroszországi Brjanszk régióban.
Eltávolította a norvég rendőrség csütörtökön két oslói kormányzati épület bejárata közeléből azokat az aktivistákat, akik a számi (lapp) őslakos kisebbség lakta területen épült szélturbinák ellen tiltakoztak napok óta.
Vendégeink Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász merthogy egymás után Ukrajnában tárgyalt a Black Rock, az ExxonMobil, az IMF vezetője, és – mintegy közéjük ékelve - az amerikai elnök is.
A hétvégén pedig egy olyan molinó bukkant fel a tüntetésen, amely a magyar miniszterelnök arcképét ábrázolta többek között Putyin és a Khomeini ajatollah mellett.
Ukrán diverzánsok hatoltak be a Klimovó járásbeli Ljubecsane községbe és dróntámadás érte a tőle mintegy 15 kilométerre található Szusane falut - közölte Alekszandr Bogomaz, az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye kormányzója.
Ismeretlen tettesek az orosz zászló színeivel, három széles csíkban fehér-kék-vörös színűre fújták le a dán főváros, Koppenhága egyik legismertebb és legnépszerűbb nevezetességének számító Kis hableány szobor kőtalapzatát – jelentette a dán média csütörtökön.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök közölte: "nagyon nehezen" tudná támogatni a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó új megállapodást, mert az szerinte nem alkalmas arra, hogy London "visszavegye az ellenőrzést" az EU-tól.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az élelmiszer-termelés növelésére szólította fel az ágazatban dolgozókat - közölte csütörtökön az észak-koreai média.
A februári nagyarányú győzelem meghozta gyümölcsét. Több mint húsz évig tartó regnálás után a szociáldemokrata SPD minden jel szerint csak másodhegedűs lesz az önálló tartománynak számító Berlinben, ahol a Kereszténydemokrata Unió (CDU) alakíthat kormányt. A német főváros polgármestere pedig a kereszténydemokrata Kai Wegner lehet.
Svédország összesen kétszázegy hiúz elejtését engedélyezte hetekkel azután, hogy vadászok több tucat farkassal végeztek az ország legnagyobb modern kori farkasirtása során.
Lőszergyártásra- és beszerzése különít el hatalmas összeget az EU, és a tervek szerint ez az ukránoknak jelenleg leginkább szükséges lőszereket helyezi majd előtérbe.
Terrorcselekményként jellemezte az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megyében csütörtökön történt fegyveres incidenst Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A tüntetési hullám lecsengett ugyan Iránban, de ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek is enyhültek volna – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában N. Rózsa Erzsébet egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő. Arról is szó esett, hogy Teherán az orosz és az ukrán hadsereget is ellátja harci eszközökkel, ez azonban nem pusztán üzlet számára.
Magyar nemzetisége miatt utasította el egy nő fuvarozását egy kolozsvári taxis, akit megbírságoltak magyarellenes tettéért. Emil Boc polgármester szerint elszigetelt esetről van szó.
Terrorcselekményként jellemezte az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megyében csütörtökön történt fegyveres incidenst Vlagyimir Putyin orosz elnök.