2023. március 19. vasárnap

márc. 19
13:21
A moszkvai metróban késeltek meg egy magyar sportolót (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ukrajnai születésű, de magyar színekben versenyző jégtáncost, Szemko Danijil Leonyidovicsot szúrt sebbel szállították kórházba Moszkvában. A sportolót később a Mandiner kérdezte az esetről.
márc. 19
13:39
A kuvaiti alkotmánybíróság érvénytelenítette a választásokat (Demokrata)
A bíróság egyúttal határozott a 2020-ban megválasztott parlament visszaállításáról.
márc. 19
14:03
Váratlan bejelentést tett Terence Hill, nem biztos, hogy mindenki örülni fog (ATV)
Terence Hill ötven év után ismét magára ölti kultikus szerepét, de már Bud Spencer nélkül, ennek pedig nem biztos, hogy minden rajongó örülni fog – írja a promotions.hu.
márc. 19
14:15
Ellopott idő: a túldigitalizált gyerekkor káros hatásai (ATV)
Egy francia idegtudós szerint a 17 éven aluli fiatalok képernyőhasználata (átlagosan több mint napi négy óra) támadás az agy ellen, amely többek között figyelemzavarban, szorongásban, a nyelvi készségek romlásában is érezteti hatását. Michel Desmurget ezért is óvatosságra int a túlzott iskolai digitalizációval kapcsolatban.
márc. 19
14:21
Az izraeli elitalakulatokból több száz tartalékos jelentette be, hogy csatlakozik az igazságügyi reform elleni tüntetésekhez (444.hu)
Megtagadják a szolgálat felvételét vasárnaptól, ha behívnák őket.
márc. 19
15:21
Követelőzni kezdtek Harry hercegék, botrányba fulladhat III. Károly koronázása (ATV)
A hercegi pár azt követel, hogy helyet kaphassanak a Buckingham-palota erkélyén III. Károly koronázási ünnepségén.
márc. 19
15:33
Elzavarták a Párbeszéd aktivistáját Szijj László megajachtja mellől Rijekában (444.hu)
Egy „extraprofit” feliratú táblát szeretett volna kitenni a hajóra.
márc. 19
15:45
Olyan széles algamassza tart az USA felé, mint az egész ország kétszer (Telex)
A golffű rendszeresen okoz problémát az Egyesült Államok partjainál, 2011 óta ez a legnagyobb kiterjedésű telep.
márc. 19
15:51
Az ukránok közzétették, hány orosz katona esett el a háborúban (Blikk)
Részletes adatok kíséretében tették közzé az ukránok, hogy a háború kezdete óta eddig hány orosz katonát öltek meg.
márc. 19
15:57
Itt az összecsukható pánikszoba (Infostart)
Egy amerikai vállalkozó megelégelte az iskolai lövöldözésekben elhunyt gyerekekről szóló híreket.
márc. 19
16:03
Orosz gáz nélkül nem megy (Demokrata)
Több jel is arra mutat, hogy Németország mintha kezdene kihátrálni az orosz kapcsolatok teljes elvágásából, és jelzi, hogy Ukrajna támogatása nem végtelen.
márc. 19
16:33
Putyin: az ellenfél várakozásai ellenére semmi sem omlott össze Oroszországban (Demokrata)
Oroszország gyakorlatilag nem vet be hiperszonikus fegyvert az ukrajnai háborúban.
márc. 19
16:39
Egy brit faluban megszüntetik a fényszennyezést (444.hu)
De legalábbis látványosan csökkentik azt. Így látható lesz a Tejút, akár még az északi fény is.
márc. 19
16:45
Az istentisztelet nyelve ezentúl nem orosz, hanem ószláv és ukrán lesz (Demokrata)
Nem zárják be a kolostort a kijevi Pecserszki Lavra templom- és kolostorkomplexumban.
márc. 19
16:47
Zelenszkij: Szíriáért is felelősségre kell vonni Oroszországot! (Demokrata)
Az ukrán elnök szerint a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot.
márc. 19
16:51
Zelenszkij: a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot (ATV)
Oroszországot és cinkosait nemcsak az Ukrajna, hanem a más országok, köztük a Szíria ellen elkövetett agresszióért is felelősségre kell vonni - hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videóüzenetében.
márc. 19
16:57
„Ott egy 10 perces beszélgetés éveket spórolhat meg a külügynek” (Infostart)
Több mint 30 éves múltra tekint vissza a Türk Államok Szervezete (korábban Türk Tanács), ami a napokban tartja rendkívüli csúcstalálkozóját. A szervezet az utóbbi években nagyobb súlyt kapott. Jelentőségéről Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa beszélt.
márc. 19
17:00
Jól megtermett cápát sodort partra a víz Anglia partjainál (SzMo)
A helyi strandolók azt állították, hogy még élt, amikor a homokra vetődött.
márc. 19
17:03
Ukrán hadsereg: 164 ezernél is több orosz katona halt meg a háború kezdete óta (ATV)
Összesítették Oroszország veszteségét az ukránok.
márc. 19
17:39
Volodimir Zelenszkij: a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot (Infostart)
Az ukrán elnök szerint azokat is meg kell büntetni, akik fegyvereket szállítanak Oroszországnak
márc. 19
18:03
Szellemváros lett az egykor népszerű londoni bevásárlóutcából (ATV)
A vásárlók ma már nem részesítik előnyben a személyes vásárlást, inkább otthonról rendelnek.
márc. 19
18:09
Finn államfő: Kissé őrülten hangzik (Demokrata)
A finn elnök védelmébe vette hazája Svédország nélküli NATO-csatlakozásának lehetőségét.
márc. 19
18:15
Lelőtték a dél-afrikai korrupciós ügyek nyomozóját és fiát (444.hu)
A rendőrség most vizsgálja, van-e összefüggés Cloete Murray meggyilkolása és a korrupciós ügyek között.
márc. 19
18:21
Ajtót nyitott a floridai férfi, majd egy aligátorral találta szembe magát (ATV)
Aligátor "kopogtatott" be egy floridai férfi házába, akit az ajtónyitást követően meg is harapott - írta vasárnap a The Guardian című brit napilap.
márc. 19
18:21
Nem nyugszanak a francia kedélyek (Demokrata)
Franciaországban képviselőket fenyegettek meg a kormány elleni bizalmatlansági indítvány előtt egy nappal.
márc. 19
18:33
Finnország Svédország nélkül is csatlakozna a NATO-hoz (ATV)
Sauli Niinistö finn elnök vasárnap védelmébe vette, hogy hazája esetleg Svédország nélkül fog csatlakozni a NATO-hoz.
márc. 19
18:39
Vlagyimir Putyin: Oroszország nem vet be hiperszonikus fegyvert Ukrajna ellen (Infostart)
Az orosz elnök egy tévé interjúban közölte ezt hozzátéve, hogy persze vannak ilyen fegyvereik.
márc. 19
18:39
G7 és EU: Ismételten követeljük, hogy Észak-Korea ezt hagyja abba! (Demokrata)
Az újabb észak-koreai rakétakilövés aláássa a nemzetközi biztonságot az EU és a G7-országok szerint.
márc. 19
18:45
Borrell: „Rasszizmus elleni fellépés a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentése is” (Demokrata)
Josep Borrell szerint fokozni kell faji megkülönböztetés felszámolására tett erőfeszítéseket.
márc. 19
18:57
Újabb történelmi találkozó készül a két Kína között (Infostart)
A volt tajvani elnök azt tervezi, hogy még ebben a hónapban Kínába látogat.
márc. 19
19:09
Több kínai meghalt a Közép-afrikai Köztársaságban, egy aranybánya elleni rohamban (444.hu)
A támadást napokkal azután követték el, hogy fegyveresek három kínai állampolgárt hurcoltak el az ország Kamerunnal közös határa közelében.
márc. 19
19:09
Lázadók rohamoztak meg egy afrikai aranybányát, többen meghaltak (Telex)
Még nem tudni, kik álltak a fegyveres támadás mögött.
márc. 19
19:57
Kormányzói hivatal: Zaporizzsja megyében az orosz erők eltaláltak egy lakóházat (Demokrata)
Ukrán közlés szerint az orosz erők Grad rakétasorozatvetővel eltaláltak egy lakóházat vasárnap .
márc. 19
20:09
Drámai videóval jelentkezett Orbán Viktor (Blikk)
Magyarország segít a bajban ‒ hangsúlyozta Facebook-videójában Orbán Viktor miniszterelnök Ankarában a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóján.
márc. 19
20:09
Hétfőn bizalmatlansági indítvánnyal nézhet szembe Emmanuel Macron kormánya (444.hu)
A nyugdíjkorhatár emelése miatt. Azonban ahhoz, hogy ez átmenjen, az összes szembenálló ellenzéki párt összefogására lenne szükség.
márc. 19
22:03
Lakóházat ért támadás Ukrajnában, civileket öltek az orosz rakéták (Blikk)
Az orosz erők Grad rakétasorozatvetővel eltaláltak egy lakóházat vasárnap a Zaporizzsja megyei Kamjanszke településen, aminek következtében három civil életét vesztette, ketten pedig megsebesültek – közölte a régió kormányzói hivatala.
márc. 19
22:09
Oroszországban feljelentett valaki egy szivárványszínű óvodai padot, mondván, LMBTQ-propaganda (Telex)
A 65 éves férfi séta közben szúrta ki a veszélyes propagandista padot.

2023. március 20. hétfő

márc. 20
0:15
Szentmisét mutattak be Esterházy János boldoggá avatásáért Varsóban (Infostart)
Az istentiszteletet Kazimierz Nycz bíboros, varsói érsek celebrálta.
márc. 20
0:19
A világ vezető ipari országai elítélik Észak-Korea erőfitogtatását (Infostart)
Közös közleményben bírálták a phenjani vezetést a világ hét legfejlettebb országának (G7) külügyminiszterei, valamint az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője
márc. 20
6:27
Brutális harcok folynak Ukrajnában, miközben Putyin a megszállt Mariupolba látogatott (ATV)
Mariupolba látogatott Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő egy nappal korábban a Krím-félszigeten tett meglepetés látogatást. A hivatalos közlemény szerint az orosz államfő helikopterrel ment a megszállt kelet-ukrajnai városba, és találkozott helyi lakosokkal. Mariupolt több mint 10 hónappal ezelőtt foglalta el az orosz hadsereg.
márc. 20
6:39
Visszakozik Varsó a háborús részvételre utaló nyilatkozat után, hosszú látogatásra megy Moszkvába a kínai elnök (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háború 390. napojáról.
márc. 20
6:57
Kínai-orosz csúcstalálkozót tartanak Moszkvában (Infostart)
Hszi Csin-ping államfő-pártelnök háromnapos látogatást tesz Oroszországban.
márc. 20
6:57
Régi jóbarátként méltatta Putyin a kínai elnököt látogatása előtt (444.hu)
Hszi hétfőn látogat Moszkvába. Kína Oroszország legfontosabb partnere, az egyetlen ország, ahonnan hadiipara fejlet technológiákat szerezhet be, egyben az orosz energia legnagyobb potenciális felvevőpiaca is.
márc. 20
7:03
Újabb fordulót kell tartani a montenegrói elnökválasztáson (ATV)
Az előzetes eredmények szerint egyik jelölt sem győzött az elnökválasztás első fordulójában vasárnap Montenegróban, így második fordulót kell tartani – közölték a CeMI ellenőrző és kutatóközpont képviselői.
márc. 20
7:09
„Személyesen akarta megnézni, mit művelt”: Putyin útja a szétbombázott mariupoli szülészethez (444.hu)
Elment a koncertterembe is, ahol nemrég hadifoglyokat őriztek.
márc. 20
7:33
Balin megunták a turisták viselkedését: ezt mostantól tiltják (Infostart)
Rendszeresen szabályt szegtek a külföldiek, a szigeten meghozták a szükséges lépést.
márc. 20
7:33
Lengyel diplomata: „Ha Ukrajna nem védi meg a függetlenségét, kénytelenek leszünk részt venni a konfliktusban” (Blikk)
A franciaországi lengyel nagykövet, Jan Emeryk Rościszewski március 18-án arról beszélt, hogy ha Ukrajna vesztésre áll, Lengyelországnak nem lesz más választása, mint belépni a háborúba. A diplomata szavai nagy felháborodást váltottak ki, vasárnap a lengyel nagykövetség kénytelen volt külön nyilatkozatot kiadni az ügyben.
márc. 20
7:33
Kiderült, a sajátjuknak érzik-e az ukrajnai háborút a kárpátaljai magyarok (ATV)
Az Economist hosszú cikkben elemezte a jelenlegi magyar-ukrán helyzetet, amelyhez Kárpátaljai civileket és szakértőket is megszólaltatott – írja az Index.
márc. 20
7:51
Lengyelország belép a háborúba, ha Ukrajna veszít Oroszországgal szemben (ATV)
Jan Emeryk Rosciszewski, Lengyelország franciaországi nagykövete az LCI tévécsatorna műsorában arról beszélt, az ukrajnai háború nem csak az ukrajnaiak, hanem az egész világ problémája – írja az Index.
márc. 20
7:57
Régi jóbarátjaként méltatta Putyin a kínai elnököt látogatása előtt (444.hu)
Hszi hétfőn látogat Moszkvába. Kína Oroszország legfontosabb partnere, az egyetlen ország, ahonnan hadiipara fejlett technológiákat szerezhet be, egyben az orosz energia legnagyobb potenciális felvevőpiaca is.

Keresés