Történelmi pillanat. Az amerikai és az orosz külügyminiszter tavaly nyár óta most először találkozott egymással Újdelhiben. Az amerikai tárcavezető azt mondta: Washington továbbra is támogatja Ukrajnát.
A görög szocialista Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport alapítója hazudott arról, hogy a fegyveresei által állítólag bekerített, donyecki régióbeli Bahmut városában tartózkodik – írta pénteken az ukrán védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ.
Az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként az illetékes belga ügyészség két hónappal meghosszabbította az EP leváltott alelnöke, Eva Kaili, valamint egy hónappal a szintén előzetes letartóztatásba helyezett Marc Tarabella belga EP-képviselő fogva tartását – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga n
Kolumbiai tiltakozók túszul ejtettek 79 rendőrtisztet és kilenc munkást, egy helybéli lakos és egy rendőr életét vesztette a helyi idő szerint csütörtökön kezdődött, erőszakba torkolló tüntetések során – tájékoztatott a BBC brit közszolgálati televízió híroldalán pénteken.
Újra veszélybe került az uniós források kifizetése, miután a kormánypártok 24 óra alatt elfogadták a parlamentben az orvosi kamara jogköreinek megcsorbításáról szóló törvényt. A Népszavával azt közölte az Európai Bizottság szóvivője, hogy ezt is figyelembe veszik majd a pénzekről szóló döntés folyamán. Az EU-szakértő szerint felmerül a gyanú, hogy
Sem Oroszországnak, sem Ukrajnának nem adott el vagy szállított fegyvert Szerbia azóta, hogy kitört az ukrajnai háború – szögezte le Ivica Dacic szerb külügyminiszter pénteken Belgrádban arra reagálva, hogy Moszkva magyarázatot kért Belgrádtól arra: szerb gyártmányú fegyverek jelentek meg az ukrán harcoló félnél.
Thomas Micolino már korábban is kísérletezett bizarr ízű fagyikkal. Készített már májas hurkás, gorgonzolás fagylaltot, de aranyozott fagylaltot is kínál.
A köztársasági elnök már a beiktatása előtt találkozott ma a leendő cseh elnökkel, Petr Pavellel, aki szerint válságban van a V4-ek. A leköszönő elnök, Milos Zeman - akivel Novák Katalin közös sajtótájékoztatót is tartott - viszont kiállt a Visegrádi együttműködés megerősítése mellett.
Több mint két tonna, nejlonzsákokba csomagolt kokaint találtak néhány nap alatt a La Manche-csatorna francia partjainál, a lefoglalt kábítószer értéke csaknem 150 millió euró (56,7 milliárd forint) – közölték pénteken a normandiai hatóságok.
A német lakosság többsége helyesli, hogy a szövetségi kormány fegyverekkel is támogatja az orosz támadás ellen védekező Ukrajnát – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
A zaporizzsjai lakóházba egy orosz rakéta csapódott csütörtökön, eddig öt holttestet emeltek ki, de egy fiatal családról is biztosan tudják, hogy otthon voltak a támadás éjszakáján.
Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda vezetője azt mondta, hogy az iroda úgy hiszi: "a világjárvány forrása nagy valószínűséggel egy esetleges vuhani laboratóriumi incidens".
Első ízben találkozott – bár kevesebb, mint 10 perce – az ukrajnai invázió kezdete óta az amerikai és az orosz külügyminiszter, Antony Blinken és Szergej Lavrov. A háború nyilvánvaló bírálata mellett Blinken sürgette, hogy Moszkva térjen vissza az Új START fegyverzeti szerződéshez.
Németország kérésére az Európai Unió Tanácsa elhalasztotta az új gyártmányú benzin- vagy dízelmotoros autók értékesítésének 2035-től való betiltásáról szóló végszavazást – tájékoztatott az uniós tanács elnökségét januártól féléven át betöltő Svédország illetékes diplomatája pénteken.
Budapest 150. születésnapjára megújítják a margitszigeti zenélő szökőkút programját, amelyről a budapestiek dönthetnek egy szavazás keretében – jelentette be a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Jövő héten még nem tűzi napirendjére a magyar Országgyűlés a finn és svéd NATO-csatlakozás ratifikációját, mert a Fidesz-KDNP parlamenti delegációt küld a két skandináv országba. Korábban ugyanis több svéd és finn politikus is alaptalan és igazságtalan rágalmakat terjesztett Magyarországról – mondta az InfoRádiónak a magyar törvényhozás külügyi biz
Vannak arra utaló jelek, hogy Boris Johnson volt brit miniszterelnök félrevezethette a parlamentet a koronavírus-járvány idején saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértése ügyében – áll a londoni alsóház illetékes bizottságának pénteken nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentésében.
Tüntetők özönlötték el az utcákat azt követően, hogy egy, a hatóságok közreadta felvételből kiderült, utasításra hagyta figyelmen kívül a tilos jelzést az egyik vonatvezető.
Jevgenyij Prigozsin azt állította, hogy a Wagner csoport zsoldosai teljesen körülvették a kelet-ukrajnai várost, amit már hónapok óta próbálnak elfoglalni.
Már hárman meghaltak és csaknem 35 ezer embert evakuálni kellett az elmúlt napokban a Malajzia déli részét sújtó heves esőzések és áradások miatt – közölték a helyi hatóságok.
A Kreml közölte: lépéseket fog tenni, hogy ne ismétlődhessen meg a szerinte Ukrajna által támogatott nacionalisták és terroristák csütörtöki támadása egy, az ukrán határhoz közeli városban. Kijev azt állítja, Moszkva rendezett meg hamis akciót.
Több támadás is érte a napokban Oroszországot, Ukrajna tagadja felelősségét, Vlagyimir Putyin viszont neonáci terrortámadásról beszél. A katonai szakértő szerint valóban terrortámadás történt Brjanszk megyében, de azt nem az ukrán hadsereg követte el. A Híradónknak nyilatkozó szakértők azt mondták: a támadás a háború további eszkalálódásához vezeth
A gyilkosságokra nincs semmilyen bizonyíték, és a neonáci főnök is nagyon furcsa figura. De azt elismerték, hogy átjutottak a határon, amit nemrég erősítettek meg büszkén az oroszok.