Hírarchívum - Külföld - 2024 október 13.

2024. október 13. vasárnap

okt. 13
14:03
Éghajlatváltozás és közel-keleti eszkaláció: az amerikai alelnökjelöltek legfontosabb vitatémái (ATV)
Ez volt az első és valószínűleg az utolsó vita egy minnesotai demokrata kormányzó és egy ohiói republikánus szenátor között. A pártvezetők után Kamala Harris és Donald Trump amerikai elnökjelöltek után Tim Walz és JD Vance jelöltek vívtak szópárbajt.
okt. 13
14:12
Parlamenti választásokat tartanak Litvániában (Demokrata)
Az első fordulóban a legtöbb képviselői helyet az ellenzéki Szociáldemokrata Párt szerezheti meg.
okt. 13
14:27
Keményen bírálta Mateusz Morawiecki a korábbi lengyel miniszterelnök, Donald Tusk kormányzását (HírTV)
Mateusz Morawiecki rámutatott: a Tusk kormány száz napra száz ígéretet fogalmazott meg, amelyből 300 nap alatt 300 hazugság lett.
okt. 13
14:36
"Nem sérül a nemzetközi jog az albániai migránstáborok megnyitásával" (Demokrata)
A nőket, gyermekeket, betegeket, sérülteket Lampedusára viszik tovább, a férfiakat Albániába szállítják.
okt. 13
14:45
Vihart kavart a brit közlekedési miniszter nyilatkozata, veszélybe került egy 1 milliárd font értékű beruházás is (HírTV)
Az Egyesült Királyságban a világ legnagyobb vállalatainak és alapkezelőinek részvételével kezdődik konferencia a szigetországba irányuló befektetésekről.
okt. 13
14:45
Albániába telepít migránstáborokat Olaszország? Megszólalt a belügyminiszter (ATV)
Nem sérül a nemzetközi védelemhez való jog az Albániában működtetett, de Olaszország hatáskörébe tartozó migránstáborokban - hangoztatta Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter az olasz baloldali ellenzék által Guantanamóhoz hasonlított központok megnyitását követően.
okt. 13
14:45
Amerikai tisztviselők szerint Izrael már kijelölte iráni célpontjait, egy héten belül támadnak (hirado.hu)
Vannak köztük katonai és energetikai infrastrukturális objektumok is.
okt. 13
14:51
Drámai ütemben száradnak ki a világ folyói (Infostart)
A jelenség veszélyt jelent a vízellátásra – figyelmeztet az ENSZ egyik szakosított szervezete.
okt. 13
14:54
Mihajlivka elfoglalásáról tettek bejelentést az oroszok (Demokrata)
A hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be orosz előretörésről.
okt. 13
14:54
Szóvivője szerint hazug módon kiforgatta Szijjártó Péter szavait az orosz állami hírügynökség (Telex)
A RIA Novosztyi szerint arról beszélt a magyar külügyminiszter, hogy a NATO hibája az orosz-ukrán háború kitörése. A külügyi szóvivő szerint azonban nem erről volt szó.
okt. 13
14:57
Recseg-ropog az ukrán védelem a donyecki fronton (hirado.hu)
Az orosz erők elfoglalták Mihajlivka települést a donyecki régióban – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
okt. 13
14:59
Olaszország az első, amely nem saját területén, de Európában telepített migránstáborokat (hirado.hu)
A következő csoportot, amely az észak-afrikai partokról indul el és Olaszország felé tart, már az albániai táborokba szállítják.
okt. 13
15:00
Az oroszok állítólag kivégeztek kilenc ukrán hadifoglyot Kurszkban (Telex)
Ezzel megszegve a hadifoglyokról szóló egyezményt. Összefoglaló a háborúról.
okt. 13
15:03
Újabb ukrán település elfoglalását jelentette be Oroszország (ATV)
Az orosz erők elfoglalták Mihajlivka települést a donyecki régióban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
okt. 13
15:15
Megkezdődött a római Trevi-kút felújítása (HírTV)
A város vezetése egy jelképes belépődíj bevezetésén is gondolkodik.
okt. 13
15:15
Ferenc pápa is felszólalt az ENSZ-békefenntartók elleni támadások ellen (ATV)
A nemzetközi békefenntartó erők tiszteletben tartását kérte Ferenc pápa vasárnap délben mondott beszédében, miután a Dél-Libanonban állomásozó UNIFIL missziót újabb támadás érte. A pápa azonnali tűzszünetet sürgetett.
okt. 13
15:18
Ferenc pápa “minden fronton" tűzszünetet sürgetett (Demokrata)
A nemzetközi békefenntartó erők tiszteletben tartását kérte az egyházfő vasárnapi beszédében.
okt. 13
15:21
A donyecki Mihajlivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium (Infostart)
Az orosz erők elfoglalták Mihajlivka települést a donyecki régióban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
okt. 13
15:27
Zelenszkij mindenkit kioktat, pedig már mandátuma sincs – Kiss Rajmund elemzése (hirado.hu)
Robert Fico ki meri mondani azt, amit az Európai Unió tagállamainak a képviselői közül csak nagyon kevesen vállalnak fel – hangsúlyozta az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője.
okt. 13
15:54
November 1-től csak így tudsz belépni autóval Ausztriába, a szabályszegők komoly büntetést kapnak (SzMo)
A rendőrök kisebb vétségért 50 eurót is kiszabhatnak, de baleset esetén akár 5000 euró büntetés is vár a vezetőre.
okt. 13
16:00
Donald Trump: A harmadik világháború küszöbén állunk (Demokrata)
Donald Trumpot tartják alkalmasabbnak az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok kezelésére is.
okt. 13
16:03
Rajta röhögött az internet, mert leszíjazta az otthonát a Milton előtt: így néz ki a ház a pusztító hurrikán után (Blikk)
Sértetlenül vészelte át a Milton hurrikánt a floridai Pedro Caceres háza, aki a hatalmas forgószélre és áradásra készülve gigászi hevederrel kötözte le az egész épületet, mintha egy csomagot biztosított volna egy autó tetőcsomagtartóján. Akkor sokan idiótának titulálták, de neki lett igaza.
okt. 13
16:09
Olasz belügyminiszter: nem sérül a nemzetközi jog az albániai migránstáborok megnyitásával (Infostart)
Nem sérül a nemzetközi védelemhez való jog az Albániában működtetett, de Olaszország hatáskörébe tartozó migránstáborokban - hangoztatta Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter az olasz baloldali ellenzék által Guantanamóhoz hasonlított központok megnyitását követően.
okt. 13
16:09
Szijjártó Péter szavait kiforgatta az orosz állami hírügynökség, állítja szóvivője (ATV)
Paczolay Máté külügyi szóvivő határozottan visszautasította az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi cikkének állításait, miszerint Szijjártó Péter a NATO-t okolta volna az ukrajnai konfliktus kialakulásáért. "Visszautasítunk minden kísérletet, ami a külügyminiszter szavainak hazug kiforgatására irányul" – jelentette ki Paczolay.
okt. 13
16:27
Josep Borrell: aggodalomra ad okot egy izraeli törvénytervezet (Infostart)
Az Európai Unió aggodalmát fejezi ki az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségéról (UNWRA) szóló, az izraeli parlament által jelenleg tárgyalt törvénytervezet miatt, amely leállíthatja az UNRWA műveleteit a megszállt palesztin területeken és Gázában - közölte az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő vasárnap.
okt. 13
16:39
Volodimir Zelenszkij további katonai segélyt sürgetett (Infostart)
Az ukrán elnök európai körútját követően további katonai segélyt sürgetett nyugati partnereitől vasárnap.
okt. 13
16:39
Ferenc pápa az ENSZ-békefenntartó erők elleni támadások leállítását kérte (hirado.hu)
A katolikus államfő azonnali tűzszünetet sürgetett "minden fronton".
okt. 13
16:42
Sikeresen végrehajtották a Elon Musk űrrakétájának ötödik tesztrepülését (Demokrata)
A szupernehéz rakétarendszert a SpaceX dél-texasi űrközpontjából indították.
okt. 13
16:45
Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború (hirado.hu)
Az amerikai republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta nagygyűlését.
okt. 13
16:48
Az ukrán elnök további katonai segélyt sürgetett (Demokrata)
Partnereink abban a helyzetben vannak, hogy biztosítani tudják a légvédelmi eszközök szükséges mennyiségét, illetve minőségét – hangoztatta.
okt. 13
16:57
Volodimir Zelenszkij további katonai segélyt sürgetett (hirado.hu)
"Nincs vesztegetni való idő" – hangoztatta vasárnap az ukrán elnök.
okt. 13
16:59
Benjámin Netanjahu az ENSZ-békefenntartók kivonását sürgeti Dél-Libanonból (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu az ENSZ békefenntartó egysége, az UNIFIL kivonását sürgette Libanon déli részéből António Guterres ENSZ-főtitkárhoz intézett videóüzenetében vasárnap.
okt. 13
17:03
Megdöbbentő kéréssel fordult Benjámin Netanjahu az ENSZ-főtitkárhoz (ATV)
Benjámin Netanjahu az ENSZ békefenntartó egysége, az UNIFIL kivonását sürgette Libanon déli részéből António Guterres ENSZ-főtitkárhoz intézett videóüzenetében vasárnap.
okt. 13
17:06
Az új francia kormány új bevándorlási törvényt készít elő (Demokrata)
Meghosszabbítanák az illegális migránsok adminisztratív őrizetének maximális időtartamát.
okt. 13
17:09
Feszültségek alakultak ki Izrael és Olaszország között (HírTV)
Feszültségek alakultak ki Izrael és Olaszország között azt követően, hogy az izraeli csapatok három alkalommal is megtámadták az Ensz Unifil békemisszióját, melyben olasz békefenntartó katonák is szolgálatot végeznek.
okt. 13
17:33
Újabb bevándorlási törvényt készít elő a francia kormány (hirado.hu)
A végrehajtó hatalom tervei szerint a tervezet 2025 elején kerülhet a parlament elé.
okt. 13
17:39
Index.hu: Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború (HírTV)
Donald Trump ismét azt ígérte, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, képes lesz megoldani az ukrajnai konfliktust, valamint "megállítja a közel-keleti káoszt".
okt. 13
17:45
Itt a bejelentés: Az új francia kormány új bevándorlási törvényt készít elő (ATV)
Az új francia kormány vasárnap bejelentette, hogy 2025 elején új bevándorlási törvényt kíván a parlament elé terjeszteni, alig egy évvel az előző szöveg által kiváltott heves viták után.
okt. 13
18:09
Donald Trump kampányol: szerinte hamarosan kitörhet a világháború (Infostart)
Négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború Donald Trump szerint - írta az index.hu vasárnap.
okt. 13
18:09
Atombomba erejű robbanással fenyeget egy orosz anyaggal megrakott hajó a francia partoknál (ATV)
Úszó nukleáris bomba kockázatát hordozza a meghibásodott teherszállító.
okt. 13
18:15
Izraeli tankok hatoltak be erőszakkal az Unifil egyik támaszpontjára (hirado.hu)
A tankok mintegy 45 perccel később vonultak el, miután az UNIFIL a megfelelő összeköttetési csatornákon keresztül panaszt emelt.
okt. 13
18:21
Izraeli tankok hatoltak be erőszakkal az ENSZ egyik támaszpontjára Dél-Libanonban (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint két harckocsi a reggeli órákban lerombolták a bázis bejáratát a libanoni Ramdzsa településen, nem messze az izraeli határtól.
okt. 13
18:45
Döglött akták: az új robotzsaru 23 ezerszer gyorsabban nyomoz, mint az ember (Infostart)
Egy angliai rendőri erő olyan algoritmussal dolgozik, amely a remények szerint végre felgöngyölíti a poros aktákban heverő, lezáratlan ügyeket. Ha beválik, akkor az egész szigetországban bevezethetik.
okt. 13
18:45
Orbán Viktor Berlinben tárgyal (hirado.hu)
Magyarországot nyugat-balkáni befolyására és a magyar EU-elnökségre tekintettel hívták meg ismét a csúcstalálkozóra.
okt. 13
18:57
Orbán Viktor Berlinben (Infostart)
A miniszterelnök vasárnap este a német fővárosba utazik, ahol részt vesz a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke.
okt. 13
19:00
Orbán Viktor Berlinben tárgyal (Demokrata)
Magyarországot nyugat-balkáni befolyására és a magyar uniós elnökségre tekintettel hívták meg ismét a Berlini Folyamat csúcstalálkozójára.
okt. 13
19:21
Orbán Viktor: "én egy vidéki srác vagyok" (Infostart)
"Nem volt célom ikonná válni, én egy vidéki srác vagyok" - mondta Orbán Viktor Strasbourgban azzal kapcsolatban, hogy egy képviselő megemlítette: a magyar miniszterelnököt ikonnak tekinti a holland Geert Wilders.
okt. 13
19:39
Tízezrek voltak kénytelenek elmenekülni Nigériában otthonaikból heves áradások miatt (hirado.hu)
A víz 60 ezer hektár területet lepett el.
okt. 13
19:45
A tudománynak rossz híre van az élethossz növelésével kapcsolatban, de... (Infostart)
Az emberiség ne számítson a várható élettartam drámai emelkedésére – legalábbis ezt állítják kutatók, akik szerint nem lehet már lefékezni az öregedési folyamatot. Helyette az egészségben leélt évek elnyújtása lehet a cél.
okt. 13
19:51
"Most mit tegyek? Anyám hallani sem akar a házas szeretőmről!" (Ripost)
Választania kell a szeretője és az anyja között.

Keresés