2024. május 21. kedd

máj. 21
10:30
Stabil, de súlyos Fico állapota – A fellépő szövetelhalás kritikus folyamatokhoz vezethet (Blikk)
Fico szlovák kormányfő állapota továbbra is súlyos, de stabil. "A nekrózisok - szövetelhalások - kialakulása azt jelenti, hogy a szövetekben kiterjedt pusztulás ment végbe", és emiatt is nehezen indul be regeneráció.
máj. 21
10:30
EP-választás: a menekültügyi paktum megosztja a pártcsaládokat is (Infostart)
Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője szerint az európai parlamenti választási kampányban a nagyobb pártcsaládok egymástól eltérő állásponton lesznek a menekültkérdéssel kapcsolatban.
máj. 21
10:30
Finnország uniós szintű intézkedéseket sürget a migránsok ellen (Demokrata)
Bejelentették, hogy a kormány kedden a parlament elé terjesztette a bevándorlók visszafordítását engedélyező törvényjavaslatot.
máj. 21
10:36
Napindító: Dunda György - Ezentúl bárhol átadható a katonai behívó a hadköteleseknek (HírTV)
Dunda György, a HírTV kárpátaljai tudósítója számolt be a legfrissebb ukrán eseményekről.
máj. 21
10:36
A kijevi légvédelem megerősítését sürgeti a német külügyminiszter (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a német külügyminiszter látogatásának előestéjén szintén az ukrán légvédelmi rendszer megerősítéséről beszélt.
máj. 21
10:42
Salman Rushdie: Minden a Hamásszal kezdődött (444.hu)
Az iszlamista merényletet túlélő indiai-angol írót az Afganisztánéhoz hasonló iszlamista rezsimekre emlékeztetné egy ma létrejövő palesztin állam.
máj. 21
11:12
Kiderült, mennyire használható az amerikai hadsereg gázai újítása (Infostart)
Eddig több mint 569 tonna segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével a tengeren át - közölte az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM)
máj. 21
11:48
Japánban paravánt húztak a járda elé, ahonnan a legjobb volt a kilátás a Fudzsira (444.hu)
A helyiek megelégelték, hogy a turisták nem tartják be a szabályokat.
máj. 21
12:06
Az izraeli védelmi miniszter durván nekiment a hágai főügyésznek (Demokrata)
Karim Khan főügyész előző nap elfogatóparancs kiadását kérte ellene és Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen is.
máj. 21
12:12
Leukémiás a szíriai elnök felesége (Telex)
A 48 éves Aszma el-Aszadot teljes elszigeteltségben kezelik.
máj. 21
12:18
Kilenc egyiptomit állítottak bíróság elé a Földközi-tengeren elsüllyedt, túlzsúfolt hajó miatt (444.hu)
680 ember vesztette életét, köztük rengeteg gyerek.
máj. 21
12:18
Szijjártó Péter: Nem akarjuk, hogy több ember meghaljon a háborúban (Demokrata)
Magyarország bízik abban, hogy a békevágy egyszer felülkerekedhet a háborús pszichózison.
máj. 21
12:30
Negyven éve nem látott erősségű földrengés rázta meg Nápoly térségét (444.hu)
A mostani 4,4-es erősségű rengés egy szeizmikus vihar része.
máj. 21
12:42
Volodimir Zelenszkij szerint túl lassú Ukrajna nyugati segélyezése (Demokrata)
Az ukrán elnök különösen azt sérelmezte, hogy az ilyen jellegű döntések nagyjából egy évet késnek.
máj. 21
12:48
Szakértő: Esélye nem volt az iráni elnöknek a túlélésre (ATV)
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az ATV Start című műsorában elemezte az iráni helikopterbaleset körülményeit.
máj. 21
12:54
Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során (Infostart)
A megkérdezettek közel háromnegyede nem bánná, ha más jelöltek is lennének az elnökválasztási vitákon Joe Bidenen és Donald Trumpon kívül.
máj. 21
13:00
Munkanélküliből milliomossá válhat Ilaria Salis (HírTV)
Ha megválasztják EP-képviselőnek, az 5 éves mandátuma alatt megközelítőleg 200 millió forintnyi eurót kereshet. Az olasz jobboldali pártok szerint Salis példája semmilyen szempontból sem pozitív.
máj. 21
13:06
Itt van Izrael válasza a Benjamin Netanjahu és védelmi minisztere elleni elfogatóparancsra (Infostart)
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze meg akarja tagadni Izrael jogát az önvédelemhez - írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter X-en kedden, miután Karim Khan főügyész előző nap elfogatóparancs kiadását kérte ellene és Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen is.
máj. 21
13:18
Atomreaktorok fejlesztéséről is megállapodott Magyarország Japánnal (Infostart)
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tokióban. A tárcavezető autóipari és élelmiszeripari tárgyalásokat is folytatott.
máj. 21
13:18
Ausztria is támogatja a migránsok kitelepítését (Demokrata)
Ausztria olyan új migrációs politika kialakítása mellett fog kampányolni, amely lehetővé teszi, hogy afrikai országokban is le lehessen folytatni a menedékkérelmi eljárásokat.
máj. 21
13:20
Megkezdődött az iráni elnök temetése (Demokrata)
Az iráni állami média helyszíni beszámolója szerint több ezren gyűltek össze a városban, hogy részt vegyenek a szertartáson.
máj. 21
13:24
Kiutasítottak hét ukrán katonát Németországból, mert náci jelképeket viseltek a kiképzés alatt (ATV)
Azonnali hatállyal hazaküldtek hét ukrán katonát, akik a Bundeswehrnél vettek részt kiképzésen. Németországban törvény tiltja a náci ideológiával kapcsolatos szimbólumok használatát.
máj. 21
13:24
Az izraeli védelmi miniszter szerint a hágai főügyész meg akarja tagadni Izrael jogát az önvédelemhez (Telex)
Összefoglalónk az izraeli-palesztin konfliktus legfontosabb keddi eseményeiről.
máj. 21
13:30
Nukleáris megállapodást kötött Magyarország Japánnal (444.hu)
A két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is.
máj. 21
14:06
Erdogan szerint már a családokat veszélyezteti az Eurovíziós Dalfesztivál (444.hu)
A verseny történetében idén először nyert nembináris előadó a svájci Nemo személyében. Ráadásul egy, a nemi identitás kereséséről szóló dallal.
máj. 21
14:12
Új szabályok a mesterséges intelligenciára, bírságolás is jöhet (Infostart)
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán "mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett".
máj. 21
14:24
Meghalt Jan A.P. Kaczmarek (Blikk)
Hetvenegy éves korában, hosszú betegség után elhunyt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas lengyel filmzeneszerző - közölte kedden a művész hitvese, Aleksandra Twardowska-Kaczmarek a közösségi médiában.
máj. 21
14:30
Iránban megkezdődött az elhunyt elnök és a többi áldozat temetési szertartása (Infostart)
Tebrizben kezdődik a szertartás, a koporsókat onnan Komba, majd Teheránba viszik.
máj. 21
14:30
Friss hírek érkeztek Robert Fico állapotáról, megszólalt a szlovák Kormányhivatal (ATV)
A reggeli órákban egy CT-vizsgálaton esett át a szlovák kormányfő.
máj. 21
15:06
Gyászol a lengyel filmszakma (Infostart)
Hetvenegy éves korában, hosszú betegség után elhunyt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas lengyel filmzeneszerző - közölte kedden a művész hitvese, Aleksandra Twardowska-Kaczmarek a közösségi médiában.
máj. 21
15:24
Óriási változás a Wizz Airnél: ez mindenkit érint (Blikk)
A következő években több mint 300 új repülőgépet vásárol a Wizz Air, illetve az is kiderült, 2030-ra csaknem 20 ezer alkalmazottat foglalkoztathat a magyarországi székhelyű diszkont-légitársaság.
máj. 21
15:24
Apácának jelentkezett a transznemű szerzetes, a Vatikán tilalma ellenére fel is vennék remetének (ATV)
Kifejezetten pünkösdre időzítette bejelentését az amerikai szerzetes, hogy tiltakozzon a Vatikán "diszkriminációja" ellen.
máj. 21
15:36
CT-vizsgálaton esett át, továbbra is eszméleténél van és kommunikál Robert Fico (Demokrata)
Robert Ficót múlt szerdán többször meglőtte a háborúpárti Juraj Cintula.
máj. 21
15:42
Friss hírek érkeztek Robert Ficóról: ilyen állapotban van (Blikk)
Újabb hírek érkeztek a szlovák kormányfő állapotával kapcsolatban azt követően, hogy egy szerdai merénylet során több lövés is érte. A támadás után több órán keresztül műtötték, jelenleg is kórházban ápolják.
máj. 21
15:48
Mint valami nagyon rossz kémfilmben: hazaárulás vádjával irtják egy bizonyos kutatóintézetük tudósait az oroszok – Tudja, mit kutatnak azon a helyen? (Blikk)
Akárcsak valami nagyon sötét kémfilmben: hazaárulás vádjával sorra tartóztatják le és ítélik el egy bizonyos kutatóintézet fizikusait Oroszországban. volt, aki már az őrizetben meghalt. És van, aki nem kapja meg a gyógyszereit, tehát vélhetően ő is meg fog halni hamarosan.
máj. 21
16:06
Óriási diplomáciai botrány robbant ki Spanyolország és Argentína között (HírTV)
Spanyolország hazahívja az argentin fővárosban, Buenos-Airesben akkreditált nagykövetét - jelentette be spanyol külügyminiszter a kormány ülését követő sajtótájékoztatón kedden Madridban.
máj. 21
16:12
Nagy bajban van Harry herceg és Meghan Markle nigériai szállásadója: milliárdokról van szó (Blikk)
Pénzmosás miatt körözik azt a nigériai üzletembert, aki nemrégiben Harry herceg és Meghan Markle vendéglátója volt.
máj. 21
16:18
Robert Fico-n hasi CT-vizsgálatot végeztek – a szlovák kormányfő képes kommunikálni a környezetével (SzMo)
A meglőtt kormányfő eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos, az életveszélyen túlvan.
máj. 21
16:48
Már a kötelező sorkatonai szolgálat terve is a része Európában a világháborús készülődésnek (HírTV)
A hetekben Németországban arról szavaztak a kereszténydemokraták, hogy tárgyaljanak a kötelező katonai szolgálathoz való fokozatos visszatérésről.
máj. 21
16:54
Friss híreket közöltek Robert Fico állapotáról (HírTV)
A kormányhivatal legfrissebb tájékoztatása szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök kedd reggel egy CT-vizsgálaton esett át – számolt be róla az Új Szó.
máj. 21
17:00
"Ettől jobban féltem, mint a haláltól" – Megrázó vallomások a Hamász megerőszakolt túszaitól (Blikk)
Az október 7-i terrortámadás túlélői, volt túszok és helyszínre érkező halottkémek egy dokumentumfilmben részletesen beszámoltak arról, hogyan alázták meg a nőket a Hamász terroristái.
máj. 21
17:12
Életfogytiglani börtönt kapott egy orosz tudós (Infostart)
Hazaárulás címén 14 évi fegyházbüntetésre ítélte Anatolij Maszlov 77 éves novoszibirszki fizikust kedden egy szentpétervári bíróság.
máj. 21
17:18
Öt frontszakaszról számolt be előrenyomulásról az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
Az orosz hadsereg 17 ukrán ellenrohamot vert vissza – közölte az orosz védelmi minisztérium.
máj. 21
17:42
Bíróság előtt az államcsínyre készülő Reichsbürger-csoport vezetői (Infostart)
A hesseni rendőrség 2022 decemberében csapott le az államcsínyre készülő Reichsbürger-csoportra. A feltételezett puccskísérlet vezetője, Heinrich Prinz Reuss türingiai ingatlanvállalkozó azóta több társával együtt őrizetben van. A bírósági tárgyalás maratoninak ígérkezik, annak második szakasza most kezdődött.
máj. 21
17:48
Áder János a Víz Világfórumon magyar megoldást ajánlott Afrika vízellátására (Demokrata)
A fejlődő országokban még ma is a szennyvíz 80 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe.
máj. 21
17:54
A koronatanú bevallotta, hogy lopott Donald Trumptól (Infostart)
Donald Trump ügyvédei a védencük elleni per beszüntetését kérték, miután szerintük nem szavahihető a koronatanú – aki nem más, mint Trump volt ügyvédje. Michel Cohent egyszer már elítélték, és most bevallotta: pénzt lopott volt főnökétől.
máj. 21
17:54
Pressman: Az USA egy ideje már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal a KKM elleni orosz hackertámadás miatt (444.hu)
Az amerikai nagykövet szerint ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre.
máj. 21
18:24
Tűpontosan emlékszik a születése pillanatára a 34 éves Becky – Itt a magyarázat a különös jelenségre (Blikk)
Hipermnézia – így hívják azt az állapotot, amikor valaki abnormálisan jól és pontosan emlékszik az élete történéseire. Egy 18 éves kanadai lány, Emily Kash és a 34 éves, ausztrál Becky Sharrock ilyen szindrómával él együtt: az utóbbi egyike annak a száz embernek a földön, akik képesek visszaemlékezni a születésükre.
máj. 21
18:24
Így néz ki a sorkatonaság Európában (Demokrata)
Szinte csak néhány lépésnyire van Európa attól, hogy megvalósuljon Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének ötlete.
máj. 21
18:42
Potyognak a majmok a fákról a hőhullámtól Mexikóban (Infostart)
A helyenként 45 fokot is meghaladó hőségtől a bőgőmajmok hőgutát kapnak, és ájultan zuhannak a mélybe, tömegesen pusztulnak.

Keresés