2024. május 21. kedd

máj. 21
18:48
Ukrajnában már több mint háromezer elítélt jelentkezett katonai szolgálatra (HírTV)
Az ukrán parlament május 8-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra.
máj. 21
19:06
Orbán Viktort javasolja az Európai Bizottság elnökének az Osztrák Szabadságpárt főtitkára (Infostart)
Az osztrák párt EP-listavezetője szerint jót tenne Európának, ha a magyar miniszterelnök vezetné a brüsszeli bizottságot.
máj. 21
19:06
Az ukrán kormány szerint már több mint 3000 elítélt jelentkezett katonai szolgálatra (444.hu)
Zelenszkij a múlt héten írta alá a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos vádak alapján elítélt állampolgárok katonai szolgálatot teljesíthessenek.
máj. 21
19:12
Tusk: megengedhetetlen a párhuzam az izraeli kormányfő és a Hamász vezetői között (Demokrata)
"Teljesen egyértelmű, hogy elfogadhatatlan politikai analógiával van dolgunk."
máj. 21
19:14
A politikai erőszakot elítélő határozatot szavazott meg a szlovák parlament (Demokrata)
A szlovák parlament kedden ült össze először a merénylet óta.
máj. 21
19:18
Határozatot terjeszt elő a szlovák kormány a Robert Fico elleni merénylet elítéléséről (Infostart)
A parlament kedden felszólította a pártokat, a médiát és a civil szervezeteket, hogy fogadják el a parlamenti választás eredményét és ne szítsanak gyűlölködést. A koalíció egyúttal kinyilvánította, hogy egységes.
máj. 21
19:24
"A nyugati országok centiről centire kerültek egyre közelebb ehhez a korrupt háborúhoz" (Demokrata)
A nyugati politikusok egyre közelebb sodródnak az ukrajnai háborúhoz.
máj. 21
19:30
Az izraeli hatóságok leállították az egyik legnagyobb amerikai hírügynökség működését (ATV)
Az izraeli hatóságok lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit, és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását az "al-Jazeera-törvényre" hivatkozva kedden
máj. 21
19:36
Újabb orosz tábornok kerülhet rács mögé (Infostart)
Nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt elrendelte Ivan Popov vezérőrnagy, az orosz 58. összhaderőnemi hadsereg volt parancsnokának előzetes letartóztatását a 235. helyőrségi katonai bíróság - jelentették kedden orosz hírügynökségek.
máj. 21
19:36
Atomfegyverek: Putyin utasította a vezérkart (ATV)
Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban - közölte kedden a védelmi minisztérium.
máj. 21
19:42
Dagad a botrány Argentina és Spanyolország között (Infostart)
Spanyolország hazahívja az argentin fővárosban, Buenos-Airesben akkreditált nagykövetét - jelentette be spanyol külügyminiszter a kormány ülését követő sajtótájékoztatón kedden Madridban.
máj. 21
19:42
Már nyáron tárgyalhatja a kötelező sorkatonaság kérdését az Európai Parlament (HírTV)
Egyes tagállamokban jelenleg is soroznak, egységes szabályozás azonban eddig nem volt. A részletekről Bugnyár Zoltán számolt be Brüsszelből.
máj. 21
19:54
Sokkoló nyilatkozatot tett az elhunyt iráni elnök kabinetfőnöke: ez történt a tragédia előtt (ATV)
Az elnöki helikopter lezuhanása előtti pillanatokról számolt be a szerencsétlenségben meghalt Ebrahim Raiszi iráni államfő kabinetfőnöke kedden az állami televíziónak adott interjújában.
máj. 21
20:00
Megkönnyíti az uniós állampolgárok dolgát London (Infostart)
A már Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok ezentúl könnyebben kaphatnak végleges letelepedési engedélyt.
máj. 21
20:24
Újabb részletek az iráni elnöki helikopter tragédiájáról (Infostart)
Az elnöki helikopter lezuhanása előtti pillanatokról számolt be a szerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi iráni államfő kabinetfőnöke az állami televíziónak adott interjújában.
máj. 21
20:36
Oroszország atomháborús előkészületeket tesz (Infostart)
Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban - közölte moszkvai a védelmi minisztérium
máj. 21
20:48
Joe Biden kockázatos kiállása: egy kalap alá vették Netanjahut a Hamásszal (Infostart)
Az amerikai elnököt felháborította, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság egy kalap alá vette az izraeli miniszterelnököt a Hamász vezetőjével. Benjamin Netanjahu és Jahja Szinvar ellen is potenciális háborús bűnök miatt adott ki körözést az intézmény.
máj. 21
21:12
Bóka János: Az EU politikai eszközként használja a 7-es cikk szerinti eljárást (Demokrata)
Bóka János levélben fordult az átláthatóságért és demokratikus értékekért felelős uniós biztoshoz.
máj. 21
21:18
Hamarosan elítéltek ezrei csatlakozhatnak az ukrán hadsereghez (ATV)
Már több mint háromezer elítélt kérte a büntetés letöltése alóli feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vegyen Ukrajna védelmében - hozta nyilvánosságra Olena Viszocka igazságügyi miniszterhelyettes egy keddi tévéműsorban.
máj. 21
22:06
A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök (Infostart)
Az ukrán államfő "legitim és törvényes" elnök, mert választásokat nem lehet hadiállapot idején tartani - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter Kijevben.

2024. május 22. szerda

máj. 22
0:12
Gyilkolt a vihar: egy kicsavart fa zuhant az autójára, a nőnek esélye sem volt (Blikk)
Életét vesztette egy nő a vajdasági Zomborban, amikor az ítéletidő kicsavart egy fát, amely rázuhant az autójára – közölte a szabadkai Pannon RTV kedden.
máj. 22
0:12
Visszahívták a spanyol nagykövetet Argentínából, mivel Javier Milei arra célzott, hogy a spanyol kormányfő felesége korrupt (444.hu)
Az argentin elnök "arrogáns szocialista baromságának" nevezte a lépést, de azt mondta, nem lesz "olyan ostoba, hogy megismételje ugyanezt a hibát" Argentína spanyolországi nagykövetének visszahívásával.
máj. 22
0:12
Hiába akarta Harry herceg, Rupert Murdochot mégse sikerült bíróság elé citálnia (Telex)
A londoni felsőbb bíróság javarészt elutasította Harry herceg kérelmét a News Group Newspapers elleni keresete kiegészítésére. A döntés alapján Rupert Murdochnak, az NGN tulajdonosának ez ügyben nem kell bíróság elé állnia.
máj. 22
0:16
A turbulencia áldozata lett egy színházigazgató: sokkoló videón a kényszerleszállás (Blikk)
Egy utas életét vesztette, legalább 30 ember pedig megsérült a Singapore Airlines Londonból Szingapúrba tartó járatán.
máj. 22
0:16
Mi jön az iráni elnök halála után? (444.hu)
Ehraim Raiszi halálának valószínűleg nem lesz közvetlen hatása Iránra, a Közel-Keletre és a világra. Mindhárom elketyeg, ahogy eddig. Messzebbre tekintve viszont a hétvégi helikopterbaleset még tovább bonyolíthatja az országos, regionális és globális helyzetet.
máj. 22
0:16
Titokban ítéltek 14 év börtönre egy hazaárulással vádolt orosz fizikust (Telex)
A hatóságok szerint 2014-ben adott át titkos tudományos fejlesztésekről szóló információkat a német hírszerzésnek. Az ügyben mindent titkosítottak.
máj. 22
0:20
Oroszország elkezdte a taktikai atomfegyverek alkalmazására kiképző hadgyakorlatát Ukrajna közelében (444.hu)
Ez Putyin válasza azokra a "provokatív kijelentésekre és fenyegetésekre", amiket egyes nyugati tisztségviselők Oroszországgal szemben tettek. ☢
máj. 22
0:20
Orosz vagyont felhasználva erősíti az ukrán hadsereget az EU (Telex)
A tagállamok úgy döntöttek, hogy nagyrészt, de nem csak katonai segítség térítésére megy a lefoglalt orosz jegybanki vagyon profitja.
máj. 22
0:24
Jelentősen könnyebb lesz uniós állampolgárként véglegesen letelepedni Nagy-Britanniában (Telex)
A kérvény benyújtására is több idő lesz, és a munkáltatóknak, szállásadóknak sem kell annyit ellenőrizgetniük.
máj. 22
0:28
Csak a magyar kormány maradhat júniusra az EU hetes cikkes eljárása alatt, kettős mércét lát (Telex)
Az Európai Bizottság május végére lezárná a lengyel eljárást, a magyar EU-ügyi miniszter szerint ez megerősíti, hogy az eszközt politikai célokra használják.
máj. 22
0:32
Egységes birodalmat emlegető videó miatt kényszerült magyarázkodásra Donald Trump kampánystábja (Telex)
A videóban összemontírozott kamu újságcikkek átlagos kampányígéretei mellett valamiért történelemleckék is maradtak, így került oda a nácik óta negatív megítélésű Reich is.
máj. 22
0:36
Elfogták a világ egyik legnagyobb online drogpiacának alapítóját (Telex)
A tajvani férfi százmillió dolláros forgalmat bonyolított a Incognito Market nevű dark webes piactéren.
máj. 22
0:40
Harcászati atomfegyverekkel kezdett hadgyakorlatba Oroszország az ukrán front közelében (Telex)
Összefoglaló az orosz–ukrán háború keddi eseményeiről.
máj. 22
4:18
A Velencei Bizottság szerint vissza kellene vonni a grúz "ügynöktörvényt" (Infostart)
A strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottsága azt javasolta Grúziának, hogy helyezze hatályon kívül a külföldi befolyás átláthatóságáról szóló törvényt.
máj. 22
5:00
Több hollywoodi személyt is kihallgattak Matthew Perry halála miatt (ATV)
Matthew Perry halála miatt hollywoodi személyeket hallgattak ki.
máj. 22
5:24
Arte: Európa-szerte ismét napirenden van a kötelező sorkatonaság kérdése (Telex)
Az Európai Unió 9 országában már eddig is volt sorkatonai szolgálat.
máj. 22
6:30
Újabb európai település fontolgatja, hogy díjat szedjen a turistáktól (Infostart)
Egy svájci falu is úgy döntött, hogy érdemes lenne követni Velence példáját, és belépődíjat szedni az egy napra odalátogatóktól.
máj. 22
6:36
A rendőrség vizsgálja Matthew Perry halálának körülményeit (444.hu)
A színészt októberben találták holtan a medencéjében.
máj. 22
6:54
A Biden-kormányzat pert indított Oklahoma állam ellen: ez az oka (Blikk)
Az amerikai kormányzat beperelte kedden Oklahoma államot: ezzel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg.
máj. 22
7:24
A Biden-kormányzat pert indított Oklahoma állam ellen a bevándorlókra vonatkozó törvény miatt (HírTV)
Az amerikai kormányzat beperelte kedden Oklahoma államot, amivel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg.
máj. 22
7:30
Írország, Spanyolország és Norvégia is elismerheti a palesztin államot (444.hu)
Izrael szerint a lépés "a szélsőségességet és az instabilitást táplálja".
máj. 22
7:36
Megosztott a szlovák társadalom (HírTV)
A politikai erőszakot elítélő határozatot szavazott meg egyhangúlag a szlovák parlament.
máj. 22
7:42
A Biden-kormány beperelte Oklahoma államot (Infostart)
Az amerikai kormányzat beperelte kedden Oklahoma államot, amivel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg.
máj. 22
8:00
Megújult Vlagyimir Putyin elnöki autója, polgári formában is kapható lesz (Infostart)
A hatalmas luxusautót a tavaly a Toyotától megvásárolt szentpétervári üzemben gyártják majd.
máj. 22
8:00
Háborús hisztéria Európában (Demokrata)
Európa fegyverkezik, és a védelmi képességek növelése immár intézményesített támogatási hátteret is kap. Hová vezet ez a hisztéria? Miért hibás ez a gondolkodás?
máj. 22
8:06
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az iráni elnök és külügyminiszter halála miatt (HírTV)
A tárcavezető kifejezte a legmélyebb együttérzését a hozzátartozóknak és az iráni népnek.
máj. 22
8:12
Washingtonban szólalt fel a magyar nagykövet a honvédségért (ATV)
A diplomata az amerikai fővárosban dolgozó tisztségviselők és külföldi diplomaták előtt tartott köszöntőjében rámutatott, hogy Ukrajna és az ukrán társadalom sorsa szempontjából békére és tűzszünetre van szükség, és minél előbb elkezdődhetnek az ezt célzó tárgyalások, annál kevesebb további áldozatot kell elszenvedni.
máj. 22
8:24
A békekezdeményezések fontosságát hangsúlyozta a washingtoni magyar nagykövet (Demokrata)
A diplomata rámutatott, hogy Ukrajna és az ukrán társadalom sorsa szempontjából békére és tűzszünetre van szükség.
máj. 22
8:42
Orbán minisztere keményen beolvasott az Európai Bizottságnak (ATV)
Bóka János, aki az uniós ügyekkel foglalkozó tagállami miniszterek tanácskozására érkezett a belga fővárosba, a sajtótájékoztatón jelen lévő újságíróknak elmondta: az Európai Bizottság megítélése szerint Lengyelországban többé nem áll fenn a jogállamiság súlyos megsértésének egyértelmű veszélye, ezért a testület a 7-es cikk szerinti eljárás visszav
máj. 22
9:06
Műholdak megsemmisítésére alkalmas űrfegyvert lőhetett ki Oroszország (444.hu)
Az USA szerint az orosz műhold ugyanazon a pályán volt, mint egy amerikai kormányzati műhold.

Keresés