A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése alapján nemzetközi elfogatóparancsot készülnek kiadni az izraeli miniszterelnök ellen, amit Németország "természetesen" végrehajtana.
A magyar külügyminisztériumot széthekkelő egyik orosz csoport, az APT28 legutóbb a német Szociáldemokrata Párt levelezéséhez fért hozzá. A német külügyminiszter, a magyarral ellentétben, behívatta a berlini orosz nagykövetet, de vannak más különbségek is.
Az eddigi információk szerint hét ember vesztette életét, és 16 sérült meg Harkivban csütörtökön, miután az orosz erők legalább 15 csapást mértek Sz-300-as és Sz-400 légvédelmi rakétákkal az ország második legnagyobb városára - hozták nyilvánosságra helyi hatóságok.
Mintegy ezer rendőr vigyáz a német alkotmány életbe lépésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett állami ünnepség meghívottjaira csütörtökön Berlinben.
A Markíza megszerezte Robert Fico kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot – számolt be róla az Új Szó.
A Markíza megszerezte Robert Fico kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot – számolt be róla az Új Szó.
Több mint háromszázmillió eurós büntetést szabott ki az Európai Bizottság a csokoládé-, keksz és kávétermékeket gyártó Mondelezre a versenyszabályok megsértése miatt.
Rishi Sunak brit miniszterelnök tegnapi, a végére zuhogó esőben tartott beszédében bejelentette: a várakozásoknál hamarabb, július 4-én rendeznek parlamenti választást az Egyesült Királyságban.
A VSquare szerint ez aggaszthatja a NATO-szövetségeseket, ha a kínai hadsereghez/hírszerzéshez köthető, akár nyugati szankciók alatt álló techcégek is szerepet kapnak ebben.
Egy friss kutatás szerint ez egyedi jelenség, még az autoriter rezsimekkel általában toleráns szélsőjobbos és szélsőbalos frakciókban is az ellenkezője történt.
Az észt miniszterelnök közölte, hogy az előző éjszaka orosz határőrök eltávolították az észt fél világító bójáit a két ország határát képező Narva folyóról.
Az ENSZ Közgyűlése megszavazta, hogy július 11-e lesz a nemzetközi emléknapja. Az uniós tagállamok közül csak Magyarország szavazott a javaslat ellen. A boszniai szerbek vezetője megkezdené a kiválást Bosznia-Hercegovinából.
Akár januárig is eltolhatták volna a választások kiírását Nagy-Britanniában, Rishi Sunak brit miniszterelnök szerdai bejelentése szerint erre azonban július 4-én kerül majd sor. Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét kérdeztük.
A képviselőcsoport egységét és hírnevét sértő "incidenssorozat" miatt, amiben Maximilian Krah EP-képviselő és így a csoport német delegációja érintett.
Kaja Kallas észt miniszterelnök határincidens kiprovokálásával vádolta meg Oroszországot, miután csütörtökre virradó éjszaka orosz határőrök az észt fél által elhelyezett világító bójákat távolítottak el a két ország határát képező Narva folyóról.
Az Alternatíva Németországnak elleni lépést az egy nappal korábban lemondott, SS-tagokat mentegető és kínai kémbotrányba keveredő pártelnök "incidenseivel" magyarázták.
Európának meg kell erősíteni védelmi erejét, de mindenekelőtt Ukrajna mellé kell állnia, mert Ukrajna háborúját a szabadságért vívja az elnyomás ellen, a demokráciáért küzd egy tekintélyelvű rendszerrel szemben - jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben, az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó csúcsjelöltek vitáján csütörtökön
Kaja Kallas észt miniszterelnök határincidens kiprovokálásával vádolta meg Oroszországot, miután csütörtökre virradó éjszaka orosz határőrök az észt fél által elhelyezett világító bójákat távolítottak el a két ország határát képező Narva folyóról.
Norvégia tovább korlátozza az orosz turisták beutazását az országba az Ukrajna elleni háború miatt, ami azt jelenti, hogy orosz állampolgárok turisztikai céllal szinte egyáltalán nem léphetnek be az országba – jelentette be az oslói igazságügyi minisztérium.
Németország, Franciaország és Lengyelország közösen veszi fel a harcot Európa biztonságáért, a demokrácia védelméért, és együttesen küzd az álhírek, a dezinformáció ellen –Annalena Baerbock német külügyminiszter ezekkel a szavakkal összegezte az úgynevezett weimari háromszög, azaz a három ország külügyminisztereinek találkozóját.
Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban található Andrijivka települést, miközben az elmúlt nap folyamán a hatból öt frontszakaszon előrenyomult, és 11 ukrán ellenrohamot vert vissza.
Az európai pártcsaládok öt csúcsjelöltje Brüsszelben vitatkozott csütörtökön. A szélsőjobbosok nélkül megtartott vitán von der Leyen lehetségesnek nevezte az együttműködést az olasz szélsőjobbal. Az egyik jelölt arról beszélt, hogy kitiltaná a 15 éven aluliakat az online térből.
Írország, Spanyolország és Norvégia a jövő héten szimbolikus lépésként független államként fogja elismerni Palesztinát. De mi is a sokat emlegetett kétállami megoldás, kik a támogatói, és milyenek az esélyei?
Lövések dörrentek szombat este a Sekier lakótelepen a közép-szlovákiai Zólyomban. Egy 45 éves férfi a társasház ablakából vette célba az Alexy utcai általános iskola melletti játszótéren lévő gyerekeket.
"Ezt a reformot nem léptetjük életbe erőszakkal" – közölte a francia elnök a látogatásán, de azt mondta: a végső célja továbbra is az intézkedés törvénybe iktatása, ha visszatér a béke, és sikerül szélesebb tervet kidolgozni a szigetcsoport jövőjéről.
A Karib-tenger mélyén fekvő roncs és rakománya minden idők legjelentősebb régészeti felfedezése lehet, de Kolumbia és Spanyolország vitázik, kit illet a kincs.